Gazprom ante portas

Egy transznacionális vállalat az orosz gazdaságpolitika szolgálatában

DR. NOVOSZÁTH PÉTER CSc, főiskolai docens, Közgazdaságtudományi Intézet, Dunaújvárosi Főiskola (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Hazánk közgazdaságtudománya évtizedek óta foglalkozik a világgazdaságban működő nagy nemzetközi társaságok szerepével, jelentőségével. E kutatások fő célja, hogy az elméleti összefüggéseket világosabbá tegye, s a téma új gyakorlati, gazdaságpolitikai, üzletpolitikai vonatkozásait az eddigieknél mélyebben feltárja. Véleményem szerint a transznacionális vállalatokkal foglalkozó kutatások különféle hazai, és sokszor a nemzetközi irányzatainak a fő hiányossága néhány kivételtől eltekintve, hogy vagy túlértékelik a transznacionális vállalatok a nemzetgazdaságokra gyakorolt pozitív hatásait, vagy éppen ellenkezőleg, túlértékelik a működésükkel járó kártékony hatásokat. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság optimálisan tudjon alkalmazkodni a globalizáció jelentette kihívásokhoz, arra van szükség, hogy a lehető legreálisabban tudjuk értékelni ezeket a hatásokat, racionálisan tudjuk mérlegelni a lehetséges negatív és pozitív következményeket.

A nemzetközi és a legújabb hazai tapasztalatok is alátámasztják, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetések számos negatív következménnyel is járhatnak. A közvetlen világpiaci függőség növekedése és a nemzeti ellenőrzési és befolyásolási lehetőségek csökkenése hozzájárulhat az adott nemzeti gazdaság sebezhetőségének fokozódásához. Ma már Magyarországon is nyilvánvaló, hogy a multinacionális vállalatok, transznacionális társaságok tevékenysége nem alkalmas beteg, nehéz helyzetben levő, súlyos egyensúlyi zavarokkal küzdő nemzetgazdaságok meggyógyítására. Ugyanakkor megfelelő jogi és intézménybeli keretek, valamint céltudatos gazdaságpolitika előmozdíthatják pozitív hozzájárulásukat a fogadó országok technikai színvonalának emeléséhez, külkereskedelmének bővítéséhez, a vállalkozások formáinak és a vállalatok menedzselésének modernizálásához. Így akár a magyar gazdaság versenyképesebbé válását, és végső soron az itt élő emberek kedvezőbb boldogulását, életszínvonalának emelését is elősegíthetnék, de jelenleg ezen a téren komoly lehetőségek maradnak kihasználatlanul. Ennek megfelelően a kapcsolat a Magyarországon működő multinacionális, transznacionális vállalatok boldogulása, profitjának alakulása és a magyar gazdaság és életszínvonal fejlődése között ma még meglehetősen egyoldalú és laza.

Egy „multinacionális” vállalat nemcsak abban különbözik egy „hagyományos nemzetközi” vállalattól, hogy eleve egynél több „nemzetiség”, pontosabban különböző államokhoz tartozó résztvevőket tételez fel, hanem abban is, hogy az alapítói, illetve a részvénytulajdon több ország, illetve szuverén állam természetes vagy jogi személyei közötti megoszlása közvetlenül nem befolyásolja a vállalat működését és egységes irányítását (Simai, 1996).

Transznacionálisnak tekinthető viszont az a vállalat, illetve társaság, amelynek működése – külföldi leányvállalatai révén – egyszerre több nemzetgazdaságra terjed ki, üzletpolitikájának középpontjában pedig a vállalat összműködésének eredményessége, globális optimalizálása áll, és elsősorban az „anyagazdaságban” lévő bázis-, illetve irányító csoport érdekei által meghatározott.

Fenti definíciók jobban értelmezhetők a társaságok működésének fényében. A transznacionális jelleg a nemzetgazdaságok mikrointegrációja révén realizálódik, az államhatároktól független vállalati stratégiai döntések keretében.

A transznacionális vállalatok egy különleges kategóriájának számítanak azok a transznacionális vállalatok, amelyek nemzeti alapon szerveződnek és sokszor működésükre jelentős befolyással van az „anyaország” kormánya, és ezáltal üzletpolitikájuk alakítása alapvetően nemzeti és állami befolyás alatt is történik. E csoport ma egyik legismertebb és legmarkánsabb képviselője az orosz gázipari óriás, a Gazprom. Ebben a tanulmányban mindenekelőtt arra próbálok választ adni, hogy a Gazprom üzletpolitikájában miféle elegyet alkot a globális, a nemzeti és a kormányzati érdekek érvényesítése.

A Gazprom útja a nemzetközi meghatározó szerepig

Amikor a hetvenes és nyolcvanas években megkezdődött Szibériában, az Urálban és a Volga mentén felfedezett gázmezők feltárása és kiaknázása, a Szovjetunió a világ meghatározó gáztermelőjévé vált. A gázmezők felkutatása, a gáz kitermelése és a felszínre hozott gáz szétosztása teljesen központosítva történt, és az erre a célra létrehozott gázipari minisztérium feladata lett. Mihail Gorbacsov elnök 1989 júliusában összevonta a gáz- és olajipari minisztériumot az általa irányított gazdasági reform keretében. Később ebből a minisztériumból vált ki és jött létre a Gazprom, mint a gáztermelés, elosztás és értékesítés irányításáért felelős szervezet, nevét is ekkor kapta: Gazovaja Promüslennoszty (jelentése gázipar), és Viktor Csernomirigyin későbbi miniszterelnök lett a vezetője. A Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett felbomlása után az Oroszországon kívül eső eszközeinek jó részét elveszítette, mintegy egyharmadát a korábbi vezetékhálózatának és mintegy egynegyedét a korábbi kompressziós kapacitásának.

Borisz Jelcin elnökké válását követően Csernomirigyin lett a miniszterelnök 1992 decemberében és emiatt Rem Viakhirev lett a Gazprom legfőbb vezetője. A Kreml politikai befolyása a Gazprom működésére ekkor érzékelhetően nagyobb lett. Ennek következtében az új kormány reformprogramjának részeként megkezdődött a Gazprom privatizációja, amelynek első lépéseként részvénytársasággá alakult a korábbi állami vállalat, és az úgynevezett kuponos privatizáció keretében a részvényei szétosztásra kerültek az orosz honpolgárok részére.

A kilencvenes évek során több lépcsőben zajlott le az orosz privatizáció. Az első lépcső volt tehát az említett kuponos privatizáció, amikor az állami vagyont egyenlően elosztották a százötvenmilliós orosz lakosság között, mindenki kapott egy tízezer rubeles kötvényt. Természetszerűleg a kötvény sohasem érte el a névértékben megadott értéket, így a lakosság – enyhítendő megélhetési gondjait – igyekezett túladni rajta. A kötvényeket különböző alapok és bankok vásárolták fel háromezer rubel körüli árfolyamon, amelyekkel aztán az eladásra kínált vállalatokat szerezték meg. A második lépcsőben a költségvetésnek nyújtott hitelekért cserébe fizettek vállalati részesedésekkel. Az ezután következő harmadik lépcsőben már készpénzért adták a vállalatokat. A privatizáció eredményeképpen az orosz gazdaság jelentős része magánkézbe került, hozzá kell tenni, hogy meglehetősen alacsony áron, és a privatizáció egyik fő mozgatója nem a magántulajdon erősítése, hanem a különböző érdekcsoportok igényeinek kielégítése volt.

Ugyanakkor a részvényekkel való kereskedés csak szigorú szabályok szerint történhetett, például a stratégiai vállalatok és iparágak esetében törvény tiltotta meg, hogy külföldiek 9%-nál nagyobb részesedést szerezhessenek egy vállalat részvényeiből. A Gazprom a privatizációját követően lassan megteremtette hitelképességét a nyugati piacokon. Ennek egyik fontos állomása volt, amikor 1996 októberében alaptőkéjének 1%-át külföldieknek ajánlotta fel londoni letétbe helyezett kötvények (London Depository Receipts) formájában. A kötvények kibocsátása igen sikeresnek bizonyult, miután 2,5 milliárd dollárért adták el azokat 1997-ben.

Mint az ismeretes, Csernomirigyint Borisz Jelcin, az akkori elnök 1998- ban leváltotta miniszterelnöki pozíciójából. És ezzel szinte egy időben az orosz kormány hirtelen több milliárd dollárt kezdett adó formájában követelni a Gazpromtól. Némi vita után, amikor az adóellenőrök elkezdték felmérni a Gazprom eszközállományát, a vállalat vezetői feladták az ellenállást és eleget tettek a kormány követelésének. A vállalat eredményei ettől kezdve veszteségessé váltak. Ezt a Gazprom akkori vezetői a vállalat gázvezeték- hálózatának rohamos elöregedésével magyarázták, valójában azonban a menedzsment egyre növekvő számú korrupciós ügyei hatására következett be, és jelentős szerepet játszott ebben a vállalat egyre átláthatatlanabb könyvelési politikája.

A Gazprom többek között gyanús tranzakciókba kezdett az ismert gázkereskedő vállalattal, az Iterával, amelynek eredményeként a kilencvenes évek végén létrehozták közös vegyes vállalatukat, a Purgazt, amely a rossz nyelvek szerint busás hasznot hozott az akkori vezetés egyes tagjai és rokonai számára. További ködös tranzakciók zajlottak a Gazprom korrupt vezetői és igazgatósági tanács tagjainak irányításával a Gazprom egyik leányvállalata, a Sztroitytranszgaz és a regionális gázvállalat, a Szibnyeftygaz bevonásával, amelyek révén a Gazprom eszközeinek egy jelentős része került eladásra. Mint ahogy azt a sajtó sejtetni vélte, ezeknek a tranzakcióknak a fedezésében a Gazprom könyvvizsgáló cége, a PwC is kétségtelenül szerepet játszott. A Gazprom kisebbségi részvényeseit összefogó Hermitage Capital Management befektetési alap 2000 októberében közreadott jelentése óriási botrányt kavart, miután olyan megállapítások szerepeltek benne, mint például az, hogy „a vállalat befektetői úgy értékelik, hogy a vállalat eszközeinek 99 százalékát ellopták”. Később a reakciók kapcsán úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy „ha ez ténylegesen csupán 10%, akkor ez egy kifejezetten kedvező hír”.

Az új orosz elnök, Vlagyimir Putyin részben a botrányok hatására a vállalat teljes megreformálását tűzte ki célul. Jelentős segítséget kapott ehhez a kisrészvényeseket aktivizáló Hermitage alap ügyvezetőjétől, William Browdertől, és az egykori orosz pénzügyminisztertől, Borisz Fjodorovtól. Putyin a reformok irányításával az egykori kormányzati tisztviselőt, Alekszej Millert bízta meg, aki egyben ügyvezető igazgatója is lett a Gazpromnak, míg Rem Viakhirevet Dimitrij Medvegyev váltotta fel ekkor az igazgatósági elnöki székben 2001-ben.

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével az állam új igényekkel lépett fel a vállalatokkal szemben. Putyin még szentpétervári polgármester-helyettessége idején kezdett foglalkozni az állam és a stratégiai nyersanyagok kapcsolatával, illetve, hogy az államnak és a magánszektornak milyen legyen az aránya a forrásokat illetően. Putyin szerint a nyersanyagban való gazdagság okán Oroszország befolyásos szerepre hivatott a világpolitikában. Az orosz kormány 2004-ig a vállalat részvényeinek 38,37%-át tartotta a kezében, és többséget élvezett az igazgatótanácsban. A Gazprom adja Oroszország összes adóbevételének 25%-át (átlagosan több, mint 4 milliárd dollár adót fizetett 1993–2003 között), és Oroszország GDP-jének 8%-át hozta létre. Külföldi állampolgárok kizárólag csak letétbe helyezett részvényeket vásárolhattak, amelyek ára magasabb volt, mint a helyi kereskedelemben forgalmazott részvények ára.

Az orosz elnök 2004-ben bejelentette, hogy a Gazprom megvásárolja az állami tulajdonú olajvállalatot, a Roznyeftyet, és mivel ezáltal a kormány részesedése a vásárlást követően a Gazpromban a korábbi 38,37%-ról az ellenőrzéshez szükséges 50% fölé emelkedett, megemelte a külföldi részesedés szerzésének korlátját a Gazprom részvényei esetében.

A Gazprom 2005 szeptemberében 13,01 milliárd dollárért megvásárolta a Szibnyeft olajvállalat részvényeinek 72,633%-át, amelyből 12 milliárdot nyugati hitelekből finanszírozott.

Miután a Gazprom megvette Oroszország ötödik legnagyobb kőolajtermelőjét, a Szibnyeftyet, az orosz állam közvetlen ellenőrzése alá került a kitermelés harminc százaléka. A tranzakcióval tovább folytatódott a Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött cél megvalósítása, miszerint az államnak befolyással kell lennie a stratégiai nyersanyagkészletekre.

Az utóbbi időben az orosz állam a kőolaj- és földgázkitermelés egyre nagyobb hányadát vonta ellenőrzése alá, mivel így kívánja megőrizni, illetve még inkább megerősíteni világpolitikai befolyását. A Szibnyefty felvásárlásával az orosz állam számára oly fontos kőolaj- és földgázkitermelés fölött szerzett meghatározó közvetlen ellenőrzést.

A Gazprom pénzügyi és piaci pozíciója megszilárdult a végrehajtott reformok hatására, és Oroszország legnagyobb vállalata lett, világviszonylatban is jelentőssé válva. A Gazprom ma Oroszország legnagyobb vállalata, 397 ezer alkalmazottja van, termelési értékének 94%-a földgáz, a világ legnagyobb gázipari vállalata, a világ földgáz-tartalékai mintegy egynegyedét tartja ellenőrzése alatt. Oroszország belföldi gázvezetékeinek működtetője a FÁK-országok és Európa legnagyobb földgázszállítója.

Piaci értéke 2006-ban meghaladta a 184 milliárd dollárt, eszközeinek értéke a 104 milliárdot, éves profitja a 7 milliárdot, míg éves eladásainak mértéke a 36 milliárd dollárt, és ezáltal a Forbes magazin értékelése szerint 2006-ban a világ 53. legnagyobb vállalatává vált, és 10. legnagyobb lett az olaj- és gáziparban.

A világ legnagyobb gáz- és olajipari vállalatai

A világ legnagyobb gáz- és olajipari vállalatai

A Gazprom globális céljai

A Gazprom a világ vezető gázszolgáltatójából a világ vezető energiaszolgáltató vállalatává kíván válni. Ennek érdekében nem csupán a világ két legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban és Kínában kívánja részesedését növelni, de jelentős növekedést kíván elérni az európai energiapiacon is. Ambiciózus céljai megvalósítása érdekében további engedményeket kíván tenni a külföldi befektetők számára, az orosz tőzsde további piaci liberalizálása keretében, ezáltal a vállalat további részvényei válnak külföldi állampolgárok részére is megvásárolhatóvá.

Az 51%-ban az orosz állam tulajdonában lévő energetikai óriás az elkövetkező 5–7 évben a piaci értékének mintegy másfélszeresére, 250–300 milliárd dollárra való növelését tűzte ki célul. Ma a világ gáz- és olajipari konszernjei közül mindössze egy, az ExxonMobil piaci értéke éri el és haladja meg ezt az értéket.

A Gazprom már ma is a világ legnagyobb gáztermelője annak ellenére, hogy a birtokában lévő, legnagyobb ismert gázmező, a Stokman-mező, amely 555 kilométerre északkeletre helyezkedik el a Kola-félszigeten található Murmanszktól, kiaknázása még meg sem kezdődött. A Gazprom 2005 áprilisában nemzetközi tendert írt ki e gázmező feltárására, a lehetséges külföldi résztvevők listáján az amerikai Chevron és a ConocoPhiliphs, a norvég Statoil és a Norsk és a francia Total is szerepelt. Miután azonban nem kaptak megfelelő ajánlatot a potenciális külföldi befektetőktől, a gázmonopólium külföldi partnerek nélkül lesz kénytelen elvégezni a kitermelést. A világ jelenleg ismert legnagyobb gázmezőjében 1400 négyzetkilométeren 3,2 trillió köbméter gáz helyezkedik el 350 méter mélységben a tengerbe ágyazódva, ez több mint az egész világ egyévi gázfelhasználása. A beruházás költségét 10–20 milliárd dollárra teszik, a kitermelést 2010-ig kívánják megkezdeni. Az észak-amerikai piacon a folyékony gáz, az LNG-piac legnagyobb szállítójává kívánnak válni. Reményeik szerint a Barents-tengeren lévő hatalmas gázkészlet kitermelésének megkezdése jelentős szállítási költségcsökkentést tesz majd lehetővé a jelenlegi jóval hosszabb hajózási útvonalak rövidebbé válásával.

A Gazprom jelenleg is Európa fő gáz szolgáltatója. Célja a jelenlegi piaci részesedésének növelése hosszú távú szerződésekre alapozva az új, jelenleg épülő gázvezetékek révén. A Gazprom szállítja az Európai Unió országai gázszükségletének mintegy felét, és jelentős mértékben tovább kívánja erősíteni pozícióját a Stokman-mező kiaknázása és a kitermelt gáz nyugat-európai országokba történő értékesítése révén. Ezt a célt fogja szolgálni az az új, a Balti-tenger alatt épülő gázvezeték is, az Északi áramlat, amely az új gázmezőt fogja összekötni közvetlenül Németországgal, és rajta keresztül a többi észak- és nyugat-európai országgal. A gázvezeték megépítését 2010-re tervezik, az új gázmező kitermelésének megkezdésével egyidejűleg. Ettől kezdve a Gazprom számára lehetővé válik Németország, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság közvetlen elérése az Oroszországgal szomszédos országok kikerülésével.

A Gazprom csökkenteni kívánja függőségét a szomszédos országoktól, elsősorban Lengyelországtól, a balti államoktól és Ukrajnától. Oroszországnak már számtalan vitája volt Ukrajnával és Lengyelországgal a területükön áthaladó tranzitvezetékek használati díja és azok fizetése miatt. Főként ennek köszönhetően született meg a német–orosz döntés a balti-tengeri földgázvezeték, az „Északi áramlat” megépítéséről. A Gazprom emellett igyekszik megszerezni más országok, elsősorban a szomszédos országok magasnyomású vezetékhálózatát is, mint tette ezt Belorusszia esetében is. Ez a követelés az orosz–ukrán vitában is megjelent, amit az ukránok ez idáig visszautasítottak.

Az orosz-ukrán és az orosz–grúz gázárviták óta egyre több elemző véli úgy, hogy Oroszország külpolitikai eszközként használja fel gázkészleteit, és a jelentős gázáremeléssel az ukrán és a grúz elnököt akarták megbüntetni, amiért ezek a politikusok hátat fordítottak Oroszországnak. A tekintélyes „The Times” egyenesen új hidegháború bekövetkeztét vizionálta a gázárviták kapcsán 2005 decemberében, mivel Oroszország „posztszovjet arzenálja legerőteljesebb fegyverének bevetésével fenyegetőzik”.

A Gazprom és az EU

Az orosz Gazprom kész arra, hogy versenyre keljen a vevőkért az EU kereskedői piacán, terjeszkedési terve részeként, közölte Alekszander Medvegyev, a Gasexport vezetője egy, az Európai Bizottság szervezte magas szintű biztonsági konferencián Brüsszelben: „a társaság piaci szereplővé kíván válni a területen, s ha önök közül valaki nem elégedett a szolgáltatójával, a Gazprom kész azt leváltani”.

A Gazprom kész az eddiginél nagyobb szerepet vállalni az uniós gázellátásban, hiszen van gáza, van szakismerete és minden lehetősége is arra, hogy kiszolgálja a vevőket, versenyben a többi szolgáltatóval. Ennek érdekében olyan társaságokat kíván megszerezni, mint a belgiumi Distrigas vagy az egyesült királysági Centrica. Egyelőre vizsgálják a lehetőségeket, de még nem döntöttek a vásárlásról, mindenesetre ha a Suez bekebelezi a leánycégét, a Distrigazt, akkor az uniós versenyszabályok szerint el kell majd adnia bizonyos érdekeltségeit, és akkor a Gazprom vevő lehet azok valamelyikére.

A Gazpromnak az EU piacán való terjeszkedését nem mindenki nézi jó szemmel. Többen is hangot adtak annak, hogy veszélyes az uniós energiakereskedői piac megnyitása az olyan állami tulajdonú óriás termelővállalatok előtt, mint az orosz Gazprom vagy az algériai Sonatach. Az ilyen cégek ellehetetleníthetik és uralhatják az EU piacát, kiszorítva onnan az uniós vállalatokat.

Mindenesetre az már nyilvánvalóvá vált az elmúlt néhány év alatt, hogy a Gazpromnak kevéssé tetszenek az uniós versenyszabályok, így például a társaságok kereskedői és szállítói funkciójának kötelező cégbe szervezése, és sokkal inkább egyedi megállapodásokkal igyekszik terjeszkedni és egyúttal az ellenérdekelt feleket megosztani.

A Gazprom hosszú lejáratú szerződéseket – ezek tíz-húsz éves kontraktusok – kötött a különböző európai országokkal, amelyekben különböző feltételekkel és árakon szállítja a földgázt az egyes országoknak. Oroszország egyelőre nem tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), így nem köteles a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmaznia. Az elmúlt években számos ilyen szerződést tárgyaltak újra, és mindegyikben az előzőeknél egy sokkal magasabb árat állapítottak meg, köszönhetően a földgáz árnövekedésének.

Putyin versenyezteti az EU-t Kínával az orosz gázért, kommentálták az orosz elnök 2006. márciusi, pekingi vizitje során aláírt szállítási megállapodást a moszkvai lapok. Az orosz Gazprom földgázipari vállalat figyelmeztette az EU tagországokat, hogy ne akadályozzák európai terjeszkedését, mert új piacokat keres. Ezt Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója jelentette ki 2006 áprilisában, miután a brit versenyfelügyelet a cégfelvásárlási szabályok megváltoztatását javasolta. Közben a piacon híre ment, hogy a Gazprom esetleg ajánlatot akar tenni a legnagyobb brit gázforgalmazó, a Centrica megvásárlására. Oroszország gázpaktumot köt Európával az USA rovására, írták a moszkvai lapok Vlagyimir Putyin elnöknek 2006 szeptemberében tett bejelentéséről, amely szerint a Barents-tengeri Stokman lelőhelyen kiaknázandó, eredetileg amerikai piacra szánt gázt részben vagy akár egészben átirányíthatják Európába, ha Brüsszel engedményeket tesz az EU belső piacán érvényesülő kereskedelmi feltételekben.

Legfőbb tanulságok

Természetesen e cikk kötött terjedelmi korlátai között nem vállalkozhattam a Gazprom eddigi és megcélzott fejlődésének minden fontos tanulságát bemutatni. Ugyanakkor a legjelentősebb tanulságok, Magyarország és az EU jövőbeni sorsának alakulása szempontjából egyaránt feltétlen figyelmet érdemelnek.

Oroszország jelenleg meghatározó vezetői a privatizációt és az államosítást egyáltalán nem ideológiai kérdésként kezelik, azaz a privatizációt nem a kapitalizmus, a piacgazdaság kiépítésének egyetlen, kizárólagos útjaként értelmezik, és az államosítást sem tekintik az államszocializmus újraélesztése, visszaállítása eszközének. Ezáltal a privatizáció és az államosítás nem öncél számukra, hanem csupán a gazdaságpolitika azon eszközei, amelyek alkalmazásának minden esetben Oroszország a nemzetközi szintéren való gazdasági és politikai érdekérvényesítő képességének a megerősödését kell szolgálnia. Végső soron Oroszország mindenkori nemzeti stratégiájának alárendelten, annak megvalósítását hivatottak elősegíteni.

Oroszország jelenlegi vezetői felismerték, hogy Oroszország nemzeti stratégiai érdekei számos esetben közel állnak, de jó néhány esetben el is térnek legnagyobb gazdasági potentátjai érdekeitől. Ezért nem törekszenek öncélúan, valamely hazai tulajdonoscsoport feltétel nélküli, ideológiai köntösbe bújtatott kedvezményezésére. Elsősorban a többségi állami és nemzeti tulajdonban lévő stratégiai vállalatokat tekintik a nemzeti stratégia megvalósításának fő eszközének és a nemzeti vagyon fő letéteményesének, és ezért mindenekelőtt ezek megerősítésére törekszenek. A hazai gazdasági potentátok akkor részesülhetnek kiemelt támogatásban, ha kitűzött céljaikat egyértelműen alárendelik a nemzeti stratégiai céloknak, és működésüket is annak szolgálatába állítják.

A külföldi gazdasági vállalkozásokkal együttműködésre törekszenek, de rendkívüli óvatosság mellett és többszörös kontrollt gyakorolva működésük felett. A többségi külföldi tulajdont és befolyást nem minden esetben és minden szektorban tekintik egyaránt kívánatosnak, e tekintetben ugyancsak a nemzeti stratégiai célok az irányadók.

Oroszország korábbi sodródásának folyamata egy latin-amerikai típusú, oligarchikus kapitalizmus felé az utóbbi években, az új gazdaságpolitikai filozófia hatására jelentősen megváltozott. Habár kétségtelen, hogy a gazdasági döntések és a piaci lehetőségek továbbra is egy szűk politikai és vállalati kör kezében koncentrálódnak, sőt e hatalomkoncentráció tovább erősödött, az érdekérvényesítés középpontjába egyre inkább a pillanatnyi profit, és vagyonszerzés helyébe a nemzeti stratégiai célok megvalósítása került.

Úgy tűnik, Oroszország a Gazprom révén megtalálta azt az eszközt is, amellyel a globalizáció erejét saját vitorlájába foghatja, a saját érdekei szolgálatába állíthatja. A Gazprom világpiacon elfoglalt helyének és súlyának erősödésével Oroszország szerepe is egyre erősödik a globális piacokon és erőtérben. Az ország megerősödött gazdasági és politikai alkuerejét jelzik többek között az Ukrajnával, Grúziával, Belorussziával folytatott árviták lezárulását jelentő megállapodások, és a Kínával, EU-val kötött hosszú távú kereskedelmi együttműködési megállapodások is.

Az állami befolyás megerősítése a kőolaj- és a földgáztermelés fölött nemcsak Oroszország világpolitikai befolyásának megőrzését, megerősítését szolgálja, hanem egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a gáz belföldi ára még hosszú ideig töredéke legyen a világpiaci árnak, mindez pedig a lakosság életszínvonala alakulásának és az orosz vállalatok versenyképessége szempontjából is különleges jelentőséggel bír.

Putyin tovább kívánja folytatni az orosz állam gazdasági megerősítését az energiaszektor után a légi közlekedés feletti állami befolyás növelésével, ami az oligarchiák elleni fellépésként beállítva, egyúttal az elnöknek a hazai közvélemény előtti megítélését is javítja.

Magyarország ismét egy sok tekintetben ismerős, különösen veszélyes történelmi helyzetbe került. Jó lenne, ha korábbi történelmünk hasonló eseményeiből tanulva nem hős várvédőként, hanem hosszú távú nemzeti stratégiai érdekeink érvényesítésével tudnánk ezt a rendkívül bonyolult helyzetet megoldani. Ehhez azonban mindenekelőtt e kialakult helyzet és a lehetséges alternatívák alapos, teljes körű és tárgyilagos elemzése szükséges.

Hivatkozások

Araloff, Simon. Schroeder – Putin Pact: Germany and Russia divide Europe again. Axis information and analysis. www.axisglobe.com/article.asp?article=73
Européer külpolitikai elemzések. Állam, Gazprom – gáz. europeer.hu/elemzesek/gazprom.html 2005. október 8.
Européer külpolitikai elemzések. Gázvita az EU küszöbén. europeer.hu/elemzesek/gazvita.html 2006.
Freedman, Michael – Brown, Heidi. Energy Tsar, in Forbes International: www.forbes.com/forbes/2006/0724/094_print.html July 24, 2006.
Gazprom and Hermitage Capital: Shareholder Activism in Russia, 2002, Stanford Graduate School of Business Case IB-36.
Gazprom.com: www.gazprom.com
Gazprom: Russia’s Enron? www.businessweek.com/magazine/content/02_07/b3770079.htm Business Week online, February 18, 2002.
Hermitage news item about the raising of the stake of the Russian government to a controlling interest in 2004. hermitagefund.com/index.pl/news/article.html?id=483
Macalister, Terry. Gazprom bond in heavy demand. www.guardian.co.uk/business/story/0,3604,1042838,00.html September 16, 2003.
Moore, Tristana. Gazprom’s global ambitions. Story from BBC NEWS: news.bbc.co.uk/go/pr/fr/-/1/hi/business/4531578.stm Published: 2005/12/20 23:11:06 GMT
Novoszáth, Péter. Külföldi tőkebefektetések, transznacionális vállalatok – globális trendek, várható tendenciák, aktuális kérdések. pp. 167–184. In Lentner Csaba (szerk.): Pénzügypolitikai stratégiák a XXI. század elején. Akadémiai Kiadó, Budapest 2007.
Olcott, Martha Brill. The Energy Dimension in Russian Global Strategy. Vladimir Putin and The Geopolitics of Oil. The James A. Baker III Institute for Public Policy Rice University – October 2004.
Simai Mihály. Nemzetközi üzletpolitika. Aula Kiadó, Budapest, 1996.
Stardin, Paul – Belt, Catherine. Gazprom on the Grill. Businessweek article about 1998-2000 management scandals. www.businessweek.com/2000/00_47/b3708212.htm November 20, 2000.
Az Orosz Köztársaság gáziparának helyzete. A Természetes Monopóliumok Problematikájával Foglalkozó Intézet jelentése. Moszkva, 2006. március, www.ipem.ru/content/ru/gazprom/files/Press-reliz/gaz-02-2006.pdf (orosz nyelvű pdf-file).