Igazságosság a számok tükrében

VUKOVICH GABRIELLA demográfus. A cikk a Jövőnk című vitasorozat első témakörének zárókonferenciáján elhangzott előadás átszerkesztett változata.

Abból indulok ki, hogy tényekkel és számokkal egyaránt meggyőzően lehet illusztrálni azt, amit igazságtalannak tartunk. Ha azt tekintjük egy kormányzati politika igazságosságának, hogy segíti a rászorulókat és elgördíti az akadályokat az emberek boldogulása elől, akkor azt hiszem, hogy jó irányból közelítjük meg a kérdést. Nézzük, hogy ma Magyarországon hogyan segítjük a rászorulókat!

Azt tudjuk, hogy a szegények száma Magyarországon nagyon hosszú idő óta változatlan. Lényegében másfél-kétmillió ember él szegénységben. De tulajdonképpen nem is az a legnagyobb baj, hogy vannak szegények. Tudjuk, hogy nagyon rossz szegénynek lenni, de végső soron ha van kilábalási esély belőle, akkor nem lehetetlen élethelyzetekről van szó, akkor átmeneti helyzetről lenne szó. Ezzel szemben Magyarországon a szegénység meglehetősen csapdaszerűnek tűnik, és ebben részben közreműködik a szociálpolitika is.

Nagyon jó szociálpolitikai ellátórendszerünk, hosszú évek alatt alakult ki, nagyon differenciált, de az egyik legnagyobb baj az, hogy nem ösztönöz munkára. Ilyen módon nagyon könnyű apátiába esni, hogyha az ember szegénnyé válik, és könnyű elveszíteni azt az akaratot is, hogy küzdjön ez ellen a helyzet ellen.

A szegények mellett ki szeretném emelni a fogyatékosokat is. Azt gondolom, hogy egy társadalom életéről és működéséről nagyon sokat elárul az, hogy hogyan élnek fogyatékos tagjai, mit tud tenni a társadalom annak érdekében, hogy a fogyatékosok is megfelelő esélyekhez jussanak. Magyarországon nagyon-nagyon rossz helyzetben van ez a réteg. Sok erőfeszítés történt, ismerjük azokat, nagyon sokat hallunk is azokról a fogyatékosügyi programokról, amik megfogalmazódtak. A gyakorlatban viszont azt látjuk, hogy aki fogyatékos, annak nagyon kicsi az esélye arra, hogy tanuljon, megfelelő képzettséget szerezzen, és nagyon kicsi az esélye arra, hogy munkát találjon. Márpedig az ő boldogulásuknak is az lenne végső soron az alapja, hogyha dolgozni tudnának, önálló életre tudnának törekedni, és integrálódni tudnának a társadalomba.

Magyarország, a magyar társadalom ilyen szempontból elég rosszul vizsgázott eddig és nagyon nagy szükség lenne arra, hogy ezt a rossz vizsgát megismételjük. Demográfusként nem tudok eltekinteni a gyermekes és sokgyermekes családok helyzetének az áttekintésétől. Nem hiszem, hogy különösen kell ebben a körben a demográfiai folyamatok fontosságát hangsúlyozni. Tudjuk, hogy 25 éve tart a népességcsökkenés és ez megállíthatatlan folyamattá vált. De lassítható! Ugyanígy a demográfiai öregedés is gyakorlatilag megállíthatatlan folyamattá vált, de ez is egy lassítható folyamat. Ha sikerül lassítani, akkor negyven év múlva nagyjából 8,5 millióan leszünk, ha nem, akkor mondjuk 6,5 millióan. Ha sikerül lassítani, akkor lehet, hogy az idősek és fiatalok aránya kicsit kedvezőbb lesz, mint sikertelen esetben, amikor is negyven év múlva fele annyi gyerek lesz Magyarországon, mint ma, és kétszer annyi idős ember.

Ez nemcsak az ellátórendszerek szempontjából fontos kérdés, ez egészen más társadalomkép, amit akkor látunk. A csökkenés és az öregedés lassításának a feltétele bizony a gyermekvállalás, az, hogy minél több gyermek szülessen. Tehát mindenképpen úgy kell tekintenünk, hogy a gyermekek vállalásának a támogatása befektetés a jövőbe. Nem más, nem adomány, nem segély, hanem befektetés a jövőbe. Emellett természetesen az anyagi támogatásnak is fontos a szerepe, mert a gyermekvállalás az egyik legnagyobb szegénységi kockázat ma Magyarországon.

1. ábra

1. ábra

Nézzük az akadályok elgördítését – talán leginkább – a középosztály szemszögéből! (1. ábra) Az első grafikonon azt látjuk, hogy ma Magyarországon 100 ember közül összesen 39 dolgozik. Ez a 39 ember termeli meg mindazokat a javakat, amikből a közszolgáltatásokat fenntartjuk, és amiből 10 millió ember él. 21 ember tanul 100 ember közül, 29 nyugdíjas, 3 otthon gondozza gyermekét – ugye ők akik gyeden, gyesen vannak – és 3 munkanélküli. Ami a legaggasztóbb ebből a képből, az a bizonyos hat, aki egyéb okból nem dolgozik. Egyéb okból nem dolgozik, vagyis tulajdonképpen nincsen semmi olyan oka, ami miatt nem dolgozik, nem tanul, nem nyugdíjas stb., ugyanakkor ezeknek az embereknek egy nagyon nagy része szeretne dolgozni, ezt a különböző felmérésekből tudjuk. ők vannak valószínűleg a legrosszabb helyzetben, mert ők laknak nagyrészt azokon a kistelepüléseken, ahol semmi esély a munkára, ahol hosszú ideje nem volt és a közeljövőben sem várható komoly fejlődés.

Azt is tudjuk, hogy Európában utolsók között vagyunk a munkaerő-piaci aktivitásban. És ez a helyzet nem is nagyon változik, az elmúlt 5 évben gyakorlatilag összesen 2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor a munkanélküliek száma 31 százalékkal nőtt, tehát ez azért nagyon komoly növekedés. A középosztály szempontjából nézve azt látjuk, hogy nagyon komoly reáljövedelem-csökkenésre kell mostanában számítani, azoknak is, akik dolgoznak, azoknak is, akik nem dolgoznak. Folyamatos létszámleépítéssel is kell számolni, tehát a munkahelyek is veszélybe kerülnek, vagyis ez a foglalkoztatási kép, ami már így is nagyon rossz, ez feltehetően még tovább fog romlani a következő években. Itt olyan csapdák vannak, amik gazdaságilag is borzasztóak, de társadalmilag is.

A középosztálynak, de különösen a dolgozó középosztálynak az alsó rétegeit valójában a szegénység felé sodródás veszélyezteti, kirekesztődésbe, kiszolgáltatottságba csúszhatnak, ellehetetlenülhetnek. Szeretném itt arra is felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon ma a háztartások adósságterhei is óriásiak, és ez nagyban hozzájárulhat az elszegényedéshez. Nagyjából az átlagos nyugat-európai szintet közelíti a háztartások eladósodottsága, viszont közel 60 százalékuknak nincsen likvid pénzügyi megtakarítása. Tehát, hogyha nehéz helyzet következik, akkor nincs hová nyúlnia, nincsen tartaléka.

A munkáról tudjuk, hogy nemcsak megélhetésünket biztosítja, hanem önbecsülésünket, társadalmi integrációnkat is elősegíti. Az, hogy ilyen rettenetesen kevesen dolgoznak, az nyilván igazságtalan a dolgozók szempontjából is, hiszen ők viselik fokozottan a terheket, túl nagy adót és túl nagy járulékot kell fizetniük, de igazságtalan az egész társadalommal szemben is, hiszen ha kevesen fizetnek adót, járulékot, nyilván kevesebb a bevétel, kevesebb, vagy rosszabb minőségű közszolgáltatásokra van lehetőség. Azokkal szemben is igazságtalan, akiknek nincs munkájuk, hiszen ők onnantól fogva teljesen kirekesztődnek a társadalom életéből, vérkeringéséből. Ez különösen az alacsony iskolai végzettségűeknél igaz, ezt tudjuk, de viszont nagyon fontos szerepe van a lakóhelynek is.

Tudjuk, hogy Magyarországon óriási területi különbségek vannak. Vannak olyan térségei, területei, települései az országnak, ahol kilátástalan, hogy bármikor is munkához jussanak. Vannak olyan települések még a jó helyzetű térségekben is, ahol reménytelen munkához jutni. Gondoljuk meg, hogy milyen reformjövő vár azokra a falvakra, ahol a polgármesteri hivatal, az iskola, a posta és a vasútállomás az egyetlen munkáltató. Amiket most hallunk, annak alapján nem sok dolgozó ember marad ezekben a falvakban. A szegénységnek, de a munkanélküliségnek is legnagyobb baja az, hogy hagyományozódik egyik generációról a másikra.

Ha mobilitás lenne a szegénységen belül, ez kevésbé lenne probléma, de Magyarországon ebben a viszonylag statikus szegénységben és munkanélküliségben ez egy súlyos probléma. Különösen, ha meggondoljuk, hogy ma a gyerekek 13 százaléka (260 000 gyerek) olyan családban nevelkedik, ahol egy ember sem dolgozik. Ez nagyon súlyos kockázat az ő későbbi életük szempontjából.

A térségi különbségekre és a jövedelmekkel kapcsolatos különbségekre és összefüggésekre is szeretnék példákat bemutatni. (2. és 3. ábra) Hogy mennyivel nagyobb a szegénységi kockázata a községek lakosságának, mint Budapest lakosságának. Ezt úgy általában tudni szoktuk, de azért ha meggondoljuk, hogy a községekben lakóknak közel egynegyede garantáltan szegény, míg a Budapesten lakóknak csak 8 százaléka – nyilván nem azt kell felróni, hogy Budapesten csak 8 százalék a szegény –, de ezek a területi különbségek nehezen magyarázhatók igazságossági folyamatokkal.

Hogyha megnézzük demográfiai szempontból és területi szempontból egyaránt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy még a nagy szegénységi kockázatot jelenő többgyermekes családok esetében is a budapestiek másfélszer jobb helyzetben vannak, mint a községekben élők. Tehát mondhatnánk úgy, hogy még a szegények is szegényebbek a községekben, mint a fővárosban.

2. ábra: A szegények aránya településtípusonként, 2004 (%)

2. ábra: A szegények aránya településtípusonként, 2004 (%)

3. ábra: Az egy főre jutó éves jövedelem gyerekszám és településtípus szerint

3. ábra: Az egy főre jutó éves jövedelem gyerekszám és településtípus szerint

A jövedelmi leszakadás mellett a kistelepüléseken nagyon fontos másik probléma, hogy kimaradnak a gyermekek a gyermekintézményekből, különösen a szegény családok gyermekei. Óvodákban például gyakori elutasítási ok, hogy hely hiányában azért nem veszik fel a gyereket, mert az édesanyja otthon van. Most egy többgyerekes édesanyának, pláne, ha munkanélküli, nemigen van más választása, mint otthon lenni és gyermeke esetleg ezért nem jut be a szocializációt elősegítő gyermekintézményekbe. Ez igaz bölcsődére, óvodára, még akkor is, hogyha kötelező az óvodának a utolsó évét iskola-előkészítőként elvégezni.

Azt is tudjuk, hogy nemcsak önmagában az, hogy a gyermekintézményekbe bekerüljenek a gyerekek, fontos, hanem az is, hogy megfelelő minőségű gyermekintézményekbe kerüljenek. Itt a Jövőnk Műhellyel folytatott beszélgetéseink során diákok is felhívták arra a figyelmet, amire szociológusok is fel szokták hívni a figyelmet, hogy az iskolának, az iskola minőségének milyen nagy szerepe van. Talán még nagyobb szerepe van, mint a szülői háttérnek abban, hogy a gyerekek megfelelő végzettséget, képzettséget, életkilátásokat tudjanak szerezni. Nagyon komoly befektetést és nem elvonást igényelnének az oktatási intézmények ahhoz, hogy hosszú távon biztosítható legyen egy kiegyensúlyozott, szellemi, értelmi, fizikai fejlődés a gyermekek számára.

Nézzünk egy másik példát – egy számomra nagyon igazságtalannak tűnő példát! Itt most az egyszerűség kedvéért csak a férfiak várható élettartamát hoztam. Láthatjuk, Budapesten nem annyira a regionális különbségről, de mindenesetre súlyos társadalmi különbségről – ami területre záródó társadalmi különbség – beszélhetünk. Milyen óriási különbség van az életesélyekben, csak Budapest II. és VIII. kerületét nézve! (4. ábra) Erről is sokszor szoktunk beszélni, de azért a számokat látva, és belegondolva a számok mögötti életekbe, nagyon súlyos traumának tekinthetjük azt, hogy a 2000-es évek elején, tehát gyakorlatilag napjainkban a VIII. kerületben nyolc évvel rövidebb ideig élnek a férfiak, míg a II. kerületben tulajdonképpen európai uniós átlagot, sőt még azt egy kicsit meghaladó életkort érnek el, vagyis hosszú életre számíthatnak. A VIII. kerületben pedig, amelynek társadalmi összetételéről tudjuk, hogy nagyon kedvezőtlen, ott 66 éves életkorra számíthatnak. Ez a fejlődő országok színvonalát jelenti. Van javulás, azt látjuk, tehát azért az elmúlt tíz évben, 15 évben volt javulás, de a különbségek gyakorlatilag nem változtak.

4. ábra: Férfiak várható élettartama Budapest II. és VIII. kerületében

4. ábra: Férfiak várható élettartama Budapest II. és VIII. kerületében

Tehát a regionális különbségek, a társadalmi különbségek vagy stagnálnak, vagy bizonyos esetekben mélyülnek, és tulajdonképpen ezek azok a csapdák, amik az igazságtalan helyzeteket a gyakorlatban is folyamatosan újrateremtik. Szeretnék egy nem annyira számokra, tényekre vonatkozó utolsó megjegyzést tenni, ami most itt a Műhely látogatásai kapcsán egy nagyon érdekes tapasztalatunk volt, és amit egy nagyon-nagyon súlyosan igazságtalannak tartok a társadalomban. Több olyan civil szervezettel, emberek kisebb csoportjaival találkoztunk, beszéltünk, akik azt kérték, hogy ne hozzuk nyilvánosságra, hogy találkoztunk velük. Én azt gondolom, hogy ez tényleg a morbiditásnak már egy magas szintje, hogy attól kelljen félni egy civil szervezetnek, hogy egy Fidesz közeli találkozón részt vett, félnie kelljen ennek a nyilvánosságra kerülésétől. Ez egy nagyon súlyos anomália ebben az országban, és valószínűleg az igazságtalansági tényezőknek is az egyik eleme.