Mit nem várok 2007-től

DR. SZENNYESSY JUDIT tanszékvezető, főiskolai tanár, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Általában nem tartom jónak a dolgok negatív megközelítését. Szeretem a problematikus helyzetek konstruktív megközelítését és megoldását, most azonban az újévi várakozások az előző év eseményeinek összegzéseként arra késztetnek, hogy ne várjak semmi jót a 2007-es évtől. Ezért azt próbálom körvonalazni, hogy mit nem várok.

Nem várom, hogy a 2006. szeptemberi tüntetések és az október 23-i Fidesz-megemlékezés utóvédharcainak megítélése a tények alapján reálisan történjen. Ehhez ugyanis három olyan kérdés megválaszolása lenne szükséges, melynek megtörténte súlyosan érintené a hatalmon lévők érdekeit. Ezért ugyancsak nem várom, hogy megtudjam:

1. Ki juttatta el a miniszterelnök öszödi beszédét a Magyar Rádióhoz?

2. Hogyan történhetett meg, hogy a rendőrség leggyengébben kiképzett egységeit vezényelték a tv-székház védelméhez, miközben az elitalakulatok a szomszédos utcában tétlenül várakoztak?

3. Ki döntött úgy, hogy az október 23-i ünnepség békés résztvevőit összekeverik az utcán randalírozókkal?

Csak remélni merem, hogy az 1956-os forradalom elhallgatásához hasonlóan nem kell harmincnégy évet várnom arra, hogy amit láttam, az igaz legyen, s hogy igazamat valahol valakik el is fogadják.

Nem várom, hogy a határon túli magyarok ügyében előrelépés történjen, hogy a magyar kormány a székelyföldi autonómia támogatója és élharcosa legyen. Azt azonban várom, hogy Románia európai uniós csatlakozásával kormányom a partiumi és erdélyi magyarok ügyét ad acta tegye, elvégre a globális Európában nincsenek nemzetiségi problémák. Aki ezzel nem ért egyet, az magának keresi a bajt, miért nem adja fel nemzeti identitását. A magyar államnak nincs szüksége ilyenfajta konfliktusra, lelkiismerete háborgatására.

Nem várom, hogy a megszorító intézkedések helyébe az átgondolt, széles társadalmi konszenzuson nyugvó reformlépések kerüljenek. Várom azonban, hogy az egészségügy át nem gondolt, ad hoc intézkedései kusza helyzetet, a védőhálón kihulló emberek ezreit megteremtve az eddigieknél is gyengébb egészségügyi ellátást eredményezzenek.

Nem várom, hogy a felsőoktatás elhibázott integrációs folyamata és a Bologna-tanterv erőltetett bevezetése nyomán egy elitképzés irányába történő elmozdulás következzen be. De várom, hogy az a versenyelőnyünk, ami alsó-, közép- és felsőfokú képzésünk színvonalában évtizedeken keresztül fennállt, pillanatok alatt eltűnjön.

És nem várom a demográfiai mélyrepülés tendenciáinak megváltozását sem, annak ellenére, hogy tudom, magyar családok országhatáron belül és kívül megpróbálnak szembe menetelni.

Tehát csak remélek és várok. De jól ismerem a latin mondás igazságát... dum spiro spero. (Míg élek, remélek.)