Környezeti, testi és lelki egészség Magyarországon az ezredfordulón

OLÁH JÁNOS tanszékvezető egyetemi tanár, Tessedik Sámuel Főiskola, (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.),
BOGÁR LÁSZLÓ egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.),
VASS CSABA intézetigazgató Károli Gáspár Református Egyetem (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Globális környezeti katasztrófák, politikai konfliktusok és társadalmi szétszakadások sürgetik az egymástól izolált és egyre áttekinthetetlenebbé vált diszciplináris ismeretek és elméletek egyesítését. Metaelmélet, metafilozófia és Kuhnt meghaladó posztnormális tudomány (Varga, 2005) ígéri a szintetizált tudás munkába állítását, a tudományok, vallások, hitek, átélések, tapasztalatok és inspirációk összekapcsolását egy elméletek feletti elméletbe. Formálódik az egészség teljesség koncepciója is. Az iparosított mezőgazdálkodás, majd a gyors gazdasági és politikai változások hatására az ezredfordulóra jelentősen romlott Magyarország környezeti-testi-lelki egészsége, szétzilálódott egészséggazdasága és csökkent egészségvagyona. Időszerű az egészség teljesség koncepciójának egyszerűsített fogalmi és rövid tartalmi áttekintése, azzal a céllal, hogy egy holisztikus cselekvésmódban, a korszerű társadalomgazdaságtan (Vass, 2005) családgazdaság és családüzem embertermelő folyamataiban harmonizáljuk az emberi egészséget. A teljesség egészség koncepcióját gyakorlatban igazolja a hazai környezeti, testi és lelki egészség állapot integrált mennyiségi mutatóinak összevetése, közel félévszázados nagyságrend trendek segítségével. Mindezek alapján időszerű egy új egészségvagyon és egészséggazdaság politikai koncepció körvonalazása. Az alkotó ember a termelés, tapasztalat és hatalom folyamatainak eszmeáramlatokkal irányított kölcsönhatásai köré szerveződik. Harmonikus létteljességét az anyagra irányuló termelés, a magára irányuló tapasztalat és a másokra irányuló hatalom mechanizmusaiban áramló energia formálja egységes egésszé. A termelés-tapasztalat-hatalom emberi mechanizmusai harmonikus működésben szerveződnek a környezet-test-lélek holisztikus kompartment rendszerében. A formált környezet és emberi test szabad szemmel látható egységét az élettelen és élő kölcsönható erők formálatlan és láthatatlan fotonjai szervezik tudattá, amelyben a látható létünk a lélekkel és szellemmel együttműködve képezi egészségünk dinamikus teljességét. Az emberi mechanizmusok formálta létteljesség mélyében az anyag halmazképző létereje folyamatosan szervezi, rombolja, majd újraszervezi a létező halmazok szerkezetét és minőségét.

Európában a létharmonikus tradicionalitásban eltöltött ezer évet (500- 1500) a reneszánsz, reformáció és felvilágosodás történelmi ívén megvalósult modernizáció civilizáció hulláma követte, ami kíméletlen ráció kultuszával szétroncsolta a helyi közösségeket és intézményeit, megbontotta a lét és létező, a duális valóság teljességét. Az elvadult individuum szabadsága, a javak felhalmozása bármi áron eszmével, szétszakította az elgondolhatóság, megvalósíthatóság és folytathatóság szabadságának ontológiai harmóniáját (Vass, 2000, Bogár, 2003). Deszakralizációs folyamattal a külső természet (környezet: Isten lakhelye) nyersanyaglelőhellyé, az emberi belső természet (lélek: Isten képmása) munkaerővé degradálódott. Az önpusztító létezésmód lett a modernizáció alapparadoxona. Az ipari civilizáció végén, a harmadik nagy történelmi teljesítményével, az ember a létben amúgy is benne lévő átalakítása során, az ész fortélyával a létezőt létalapjáról leválasztva létrontást valósít meg. A létrontó mérték nélküli cselekvésben a mechanikus ész erőszakosan szétválasztja a létet és létezőt, a létezőn belül az embert és a természetet. Mindezek eredményeként, az elnyúló antagonizmus kifejlődésében az elszabadult liberalizmus (Oláh, 2004) közösségétől elszakított magányos emberében sorvad a hedonista lélek, és magára marad a beteg test. Bioszféránk anyagcsere-betegségei persze mindenkit elérnek. Megbomlik létünk harmonikus környezeti-testi-lelki egészsége.

Testünkben sosem volt molekulák sokaságával, lelkünkben jövősokkal (Toffler, 1970) terhelve, egyre nő aggodalmunk a technológiafejlesztés káros környezeti hatásai miatt. Rémülten tapasztaljuk, hogy a technológiafejlesztés, de még inkább a folytonos növekedést serkentő gazdaságpolitika, alapvetően átalakítja a kapcsolatot ember és természet között, megbontva a harmóniát a környezet-test-lélek között. A produkcionalizmus elszabadult neoliberális eszméje egyre hatalmasabb erővel és hatékonysággal uralkodik az ökoszisztémákban. Ember számára káros irányba alakítja az emberi egészség alapját, a természetet. Pusztulnak a természeti élőhelyek, eltűnőben a sokféleség, káros molekulák koncentrálódnak, de mindennél félelmetesebb, hogy egész Földünk anyagcsere-betegségektől szenved (1. táblázat).

1. táblázat: Földünk anyagcsere-betegségei

1. táblázat: Földünk anyagcsere-betegségei

Ugyanakkor posztmodern átmeneti korban élünk az ipari civilizáció végén és az információs civilizáció kezdetén. Csak reménykedhetünk, hogy a modern kor által megalkotott titáni technológiai erőnek nemcsak destruktív hatása, hanem konstruktív ereje is érvényesülhet, és biztosítani fogja az erőforrások fenntartható használatát, a természet és élet túlélését Földünkön, mégpedig az emberi faj számára kedvező formában. A XXI. században a gazdálkodó ember lett az ökoszisztémák kulcsfaja. Ezért a természet és ember kapcsolata olyan lesz, amilyenné tesszük. Még viszszaállítható a környezet-test-lélek egészsége. Kezdjük újra felismerni, hogy a környezeti, testi vagy lelki részségek csak az egészségharmónia létmódjában létezhetnek.

Részség vagy egészség?

Schopenhauer szerint „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi” Aki egyetlenegyszer is volt súlyos beteg, annak nem kell bizonygatni e mondás mély igazságát. A mondás egyébként egy finom filozófiai paradoxon, hisz azzal kezdi, hogy az egészség nem minden. És valóban nem minden, hanem a mindennél is több, maga a „lét-teljesség”, az egész-ség. Az egészség angol neve is a teljességre utal (hale = egészséges, teljes, heal = egészségessé, teljessé tesz, health = testi lelki teljesség, jólét szavak mind a hal = teljes, egész óangol tőről fakadnak). Az egészség tehát először is nem egyszerűen a betegség hiánya, hanem több és más, a környezeti-testi-lelki harmónia és kiegyensúlyozottság dinamikus állapota. Így érthető, hogy maga az egészségügyi rendszer csupán 10%-ban felelős egy emberi közösség komplex egészségi állapotáért, 90% a környezeti hatások, az életmód, az embertermelés társadalmi folyamatainak bonyolult interakciója (Vass, 2005: hominizáció, szocializáció, humanizáció és spiritualizáció). Ezért lehetséges az a megdöbbentő összefüggés, hogy az USA 60-szor annyit költ egy főre esően egészségügyre, mint Albánia, a születéskor várható élettartam mégis Albániában egy évvel több!

A környezeti-testi-lelki egészség létteljessége a legkorszerűbb eljárások, technikák és nanotechnikák térhódításával és alkalmazásával lassan paradigmaváltást eredményez a gyógyításban is.

A kínai orvoslás kulcsfogalma is az egyensúly, amelyet anyag, energia és szellem harmonikus együttműködése éltet. Az anyag-energiaszellem bármelyik szintjén létrejövő működészavar diszharmóniát, egyensúlyvesztést hoz létre, amely az egész szervezetet érinti. A részleteket az egészhez való viszonyukban értelmezi, és a gyógyítás célja a harmónia, az egyensúly helyreállítása, az emberi szervezet mikrokozmoszának ráhangolása a makrokozmoszra, azaz az Univerzum dinamikus egyensúlyára. Hasonlóképpen az ősi indiai orvosi tudás alapja az árjuvéda (élet tudománya) sem pusztán gyógyítási rendszer, hanem az élet teljességét magába foglaló ismeretek halmaza. Az anyag legszervezettebb formáját alkotó emberi test beilleszkedik az anyagi világba, lélekkel betöltő metafizikai világával együtt környezetével elválaszthatatlan, szerves egységet alkot. Az európai ókorban sem vált még szét a filozófia, természetismeret és emberismeret tudománya. A görög természetfilozófiában a környezeti-testi-lelki harmónia jelentette az ember egészségét, hiánya a betegséget és a megbomlott harmónia rendezése a gyógyítást.

A környezeti-testi-lelki egészség létteljessége a legkorszerűbb eljárások, technikák és nanotechnikák térhódításával és alkalmazásával lassan paradigmaváltást eredményez a gyógyításban is (2.táblázat).

2. táblázat: Paradigmaváltás a gyógyításban

2. táblázat: Paradigmaváltás a gyógyításban

A környezetével szorosan együtt létező ember környezeti-testi-lelki gyógyításának teljessége persze egyre nagyobb eszmei, gazdasági és politikai kihívásokat jelent az emberi közösségek számára. Környezeti egészségünkért a természetpusztító neoliberális gazdaságeszme leváltása, testi egészségünkért a szubatomi részecskék, antirészecskék és a kiterjedés nélküli anyagtalan foton alkalmazására épülő berendezések költség-haszon elemzése, a lelki egészségünkért pedig az elszabadult liberalizmus által szétzilált társadalmi tőke újraépítése jelentené a környezeti-testi-lelki egészség létteljes visszaállítását.

Bioszféránk anyagcsere-betegségei a környezeti-testi-lelki egészség emberi perspektívájában különösen felértékelődnek, és gyakorlatilag minden emberi közösséget érintenek, igaz különböző, de a modernizációval arányos mértékben. Magyarországon az elmúlt fél évszázad természeti, testi és lelki egészségét jelző paraméterek feltűnően azonos lefutásúak. A bonyolult biológiai, gazdasági és társadalmi folyamatok egymással eltérő mértékben összefüggő természeti-testi-lelki egészség paramétereit különböző tudományterületek vizsgálják. Megállapítható, hogy az élőhelyek környezeti és a népesség testi és lelki egészsége különösen gyorsan kezdett romlani az olajiparosított mezőgazdaság térhódításával, az évszázad utolsó negyedében. A magyar mezőgazdaság olajiparosai százszorosára növelték a műtrágya és a vonóerő-energia felhasználását a termés duplázásához, míg az ökoszisztémákban tízszeres energiatöbblettel duplázódik a termés (Oláh et al. 2006). Az ehhez társult gyors társadalmi változásokkal összevetve, az eltérő tudományterületek összesített paraméterei holisztikusan jellemzik a magyar népesség környezeti-testi-lelki egészségét.

Környezeti egészség

Magyarország egészsége, környezeti-testi-lelki épsége, vagyis természeti integritása, anyagcserezavarokkal súlyosan károsodott állapota sajnos egész bioszféránk beteg anyagcserestátusával súlyosbított. Egyre több közösség érzi már saját bőrén is, hogy szétesőben van természeti és társadalmi környezete. Felbomlóban a természeti-testi-lelki egészség. Egyedül a vezérlők hajthatatlanok, pedig az erőforrás-túlfogyasztás haszonélvezőinek kényelmes világába is behatoltak már a létroncsolt Föld anyagcsere melléktermékei. Környezeti katasztrófák hírei sorjáznak: ózontöbblet a lakóhelyeken, ózonhiány a légtérben, eltorzult légörvények és vízáramok viharai, kiszáradásai és áradásai, sav- és hőcsapdák mindenfelé a bioszférában. Az emberi közösségek anyagi és lelki tartalékai lassan felmorzsolódnak az örökös növekedésre programozott neoliberális anyaggazdálkodás pazarló hajszájában. Az olajenergiával hatékonnyá vált ember ma már több anyagot mozgat, mint maga a természet. Baj abból származhat, hogy a természeti folyamatokat integráló társadalom anyagcserében eszmeáramlással vezérelve áramlik az anyag, és baj van az eszmével. Ipari civilizációnk végére szinte egyeduralkodóvá terebélyesedett a produkcionalista neoliberális gazdaságeszme és kezdi kimeríteni a természet erőforrásait. Még szerencse, hogy mögötte is az elektromos kölcsönhatás fotonjai munkálnak, ami végül is észre téríti a profitorientált társadalmat. Például azzal, hogy felmelegíti környezetét, és az emberi közösség, ha muszáj, nagyon tanulékony. Remélhetőleg az anyagszerveződés tudati szintje felül tud emelkedni a fokozatosan felforrósodó, így pusztulást hozó vízi környezet békaperspektíváján.

Az anyag legmagasabb szerveződési szintjén, a nooszféra környezetrendszer kölcsönkapcsolataiban egyre meghatározóbb az ott élő emberi közösségek tevékenysége. Földünkön mára az emberi tevékenység uralkodóvá vált és anyagmozgatása sok esetben meghaladja a természeti folyamatokét. A természet óriási anyagraktáraiban (kompartment) egyelőre még elviselhetők a halmozódó antropogén változások, persze már vannak veszélyes kivételek, pedig még ötven éve is szinte elképzelhetetlen volt, hogy az ember ilyen hatékonyan megzavarhatja ezeket, az óriás anyaghalmazokat. Például a felmelegedést okozó, kétféle atomos üvegház gázok, mint a légköri széndioxid már 20%, a légköri metán pedig már 50% koncentrációval növekedett az ipari civilizáció előttihez képest. A legveszélyesebb üvegház gázok pedig, mint a halogénezett szénhidrogének korábban nem is voltak jelen a légkörben. Az anyagraktárakkal szemben a raktárak közötti anyagáramokban az emberi mozgatás aránya még ennél is gyorsabban növekszik, egyes esetekben messze meghaladja az eredeti természeti folyamatokkal mozgatott anyag mennyiségét. A fémek ember általi áramoltatása a gazdaságból a légkörbe már többszörösen meghaladja a természetes fémáramokat. Az égetés és közlekedés hatására légkörbe került ólom mennyisége már közel tizenkétszerese a természetes úton odaáramlónak (Ayres, 1994). Az ipari nitrogénkötés évi 55 Tg N mennyisége már 1975- ben közel egyharmada volt a természetes biológiai nitrogénkötés 169 Tg N mennyiségének (Söderlund és Svensson, 1976). A bioszféra anyagcsere-betegségeiért egyre inkább az emberi tevékenység a felelős, a károsult pedig a környezeti-testi-lelki egészség.

A szétrombolt anyagforgalmú ökoszisztémák szennyezettségi állapota molekulák százaival mérhető. A természetes molekulák mellett növekvő mértékben, mesterségesen szintetizált anyagok ezreit használják a vízgyűjtőkön folytatott gazdasági tevékenységekben. A földművelő civilizációban és az ipari civilizáció korábbi szakaszában a társadalmak szennyező hatása döntően a tápanyagokra korlátozódott. A századelőn nőni kezdett a nehézfémek és szénhidrogének, legújabban pedig a növényvédő szerek alkalmazása. A természetidegen molekulák százai befolyásolják tehát az ökoszisztémák anyagforgalmát és energiaáramlását, azaz működését. E sokféle molekula az ökoszisztéma-működésről azonban keveset árul el. Mennyiségi mérése is nehéz és drága. A gazdasági tevékenység minősítésére olyan atom és belőle képződő redukált vagy oxidált molekulák anyagcseréjének vizsgálata célszerű, amely meghatározó része az általános anyagcserének, és amelynek mennyiségi mozgásaiból következtethetünk a természet zavartalan működésére vagy a zavarás mértékére. Ezért a működés jellemzésére célszerűbb az anyagforgalom természetes elemeinek a szén-, nitrogénés foszforatomok mennyiségét mérni. A szervetlen szén a levegőben és vízben gyakorlatilag korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll, a foszfort pedig mindenhez hozzátapadó, abszorbeáló vagy adszorbeáló tulajdonsága teszi nehézkessé az áramló vizek anyagforgalmának vizsgálatára. A foszfor nem mozgékony. A talajból olyan lassan mosódik tovább, hogy mennyiségét és formáit az archeológiai telephelyek beazonosítására is felhasználják. Sok ezer éves emberi településekre összehordott növényi és állati foszforkoncentráció még ma is meghatározható. A természet és társadalom anyagcsere anyagáramainak nyomon követésére marad tehát a nitrogén, amely, mint az élő anyagot alkotó fehérjék alapanyaga minden környezetrendszer fontos komponense, részt vesz az ember minden gazdasági tevékenységében és mozgása jól nyomon követhető.

Mennyi nitrogénnel, növényvédő szerrel és gépi vonóerővel szennyezte a vízgyűjtőt, a befogadó folyókat és az egészség környezetét az ipari mezőgazdaság Magyarországon (3.táblázat).

3. táblázat: Az olajiparosított mezőgazdaság nitrogén, növényvédő szer és gépi vonóerő felhasználása a XX. század második felében Magyarországon.

3. táblázat: Az olajiparosított mezőgazdaság nitrogén, növényvédő szer és gépi vonóerő felhasználása a XX. század második felében Magyarországon.

Magyarországon az iparszerű technológia szintetikus molekuláival telített mezőgazdasági táj aránya az ország teljes területéhez viszonyítva a legnagyobbak egyike az egész bioszférában. Hazánk lakossága, különösen 1975–1988 között a mesterséges molekulák stressztengerében élt, ráadásul fejletlen és felelőtlen ellenőrzéssel. A mezőgazdaság iparosítása az 1968-as gazdasági reformmal indult el. 1950-től napjainkig a gépi vonóerő 300-ról 8300 MW-ra növekedett. Ugyanezen időszakban az évenként felhasznált nitrogén műtrágya hatóanyaga 14 ezer tonnáról 617 ezerre, a gabonafélék főtermék termelése pedig 5 millió tonnáról 15 millióra nőtt. A 29-szeres gépi vonóerő és a 44-szeres nitrogén műtrágya felhasználással szemben a gabonafélék termelése alig háromszorozódott. Ha 1938-hoz viszonyítjuk, csak duplázódott. A világ 60 millió tonna hatóanyagú nitrogén műtrágya felhasználásából Magyarország valamivel több, mint egy százalékkal részesül, gabonatermeléséből viszont csak 0,87%-kal. Nitrogén műtrágyázásunk hatékonysága tehát minimum 15%-kal rosszabb, mint a világátlag. Ráadásul Nyugat-Európában és az Egyesült Á1lamokban az elmúlt két évtizedben már elkezdődött a műtrágyatermelés és műtrágya-felhasználás radikális csökkentése. Tudatos környezetvédelmi stratégiaként, elsősorban a nitrogén műtrágyázás visszafogása a cél, alternatív technológiákkal és technikákkal. Magyarországon a nyolcvanas évek végére folyóink, talajvizeink, kútjaink és termesztett növényeink nitráttal telítődve veszélyeztették a népesség egészségét, nem is beszélve a sok más molekula vagy növényvédő szer összeadódó hatásairól.

Testi egészség

A termelés, tapasztalat és hatalom köré szerveződő társadalom anyagcseréjében a javak termelése és fogyasztása jelenti az ember életét, legalábbis a jégkorszak, 10–15 ezer évvel ezelőtti elmúltával.

Az ember termékelőállító missziója közvetlenül károsíthatja egészségét. A károsodás a gyártás különböző mechanizmusaiban, az anyagformázás folyamataiban szakmai ártalmak és balesetek formájában jelentkezik. Még nagyobb azonban a termelés közvetett károsítása az emisszió, transzmisszió és imisszió folyamataival. Mindezeket a termeléssel és fogyasztással közvetlenül vagy közvetetten okozott, emberre káros hatásokat nevezzük malmissziónak. A használt anyagok végtelen sokasága, a befogadók sokféleségével együtt sajnos szinte végtelen számú malmissziót okozhat. A mezőgazdaság fehérje-előállító iparszerű technológiáiban alkalmazott ezernyi agrokémiai készítményből csak kevésnek mérik a szermaradvány tartalmát. Alkalmazott méregkoncentrációtól, talajviszonyoktól és termesztett növényfajtól vagy fajtától függően a malmissziók változatos sokfélesége károsíthatja, legtöbbször szubletálisan az emberi testet.

Táplálékkal és ivóvízzel számtalan mérget fogyasztunk naponta.

Táplálékkal és ivóvízzel számtalan mérget fogyasztunk naponta. Bonyolult ok-okozati összefüggést találtak az embernél mért naponkénti nitrát nitrogén bevitel és a gyomorrák gyakorisága között. Nyilván nem csak véletlen, hogy az 1 mg N naponkénti és testsúly kilogrammonkénti nitrát bevitel 4 mg-ra növelésével 10-ről 40-re emelkedett az ezer főre eső gyomorrák megbetegedések száma. Svédország, Norvégia és Svájc a kedvező, Japán, Románia, Csehszlovákia a kedvezőtlen tartományba esik. Még sokoldalúbb és áttételesebb összefüggés magyarázza, hogy több zsírfogyasztással növekszik a mellrák-előfordulás gyakorisága. Naponkénti 30 g zsírfogyasztás 180-ra emelésével 5-ről 25-re emelkedett az ezer főre eső mellrák gyakoriság. A mechanizmus részletei még nem teljesen ismertek, de a mérgek zsíroldódása és a telített vagy telítetlen zsírok eltérő membrán funkciója is szerepet játszhat e malmisszió kialakulásában. Az emberi zsír DDT tartalma 1960-ban Alaszkában 3,0, Kanadában 4,9, Franciaországban 5,2, USA-ban, 7,6, Magyarországon 12,4, Izraelben 19,2 és Indiában 26,0 ppm volt. Levegővel is nagy mennyiségű méreg éri szervezetünket. Különösen a közlekedési emissziók hatására. Magyarországon a közúti gépkocsi-forgalom felfutásával 1970 és 2000 között a százezer főre eső tüdőrák-megbetegedések száma 50-ről közel 150-re, hasonlóan ugyanebben a periódusban a százezer főre eső asztmás betegek száma 100-ról 1150-re nőtt. A keringési betegségek (4. táblázat) és a rákbetegségek (5. táblázat) miatti korai férfihalálozás Magyarországon lényegesen nagyobb, mint a környező kelet-közép-európai országokban és több, mint vagy közel kétszer nagyobb a szomszédos Ausztriához vagy az EU-átlaghoz viszonyítva.

4. táblázat: Keringési betegségek miatti korai férfihalálozás Magyarországon (1), Kelet-Közép-Európában (2), Ausztriában (3) és az Európai Unióban (4) 1970 és 2001 között. (100 ezer főre eső halálozások száma.)

4. táblázat: Keringési betegségek miatti korai férfihalálozás Magyarországon (1), Kelet-Közép-Európában (2), Ausztriában (3) és az Európai Unióban (4) 1970 és 2001 között. (100 ezer főre eső halálozások száma.)

5. táblázat: Rosszindulatú daganatok miatti korai férfihalálozás Magyarországon (1), Kelet-Közép-Európában (2), Ausztriában (3) és az Európai Unióban (4) 1970 és 2001 között. (100 ezer főre eső halálozások száma.)

5. táblázat: Rosszindulatú daganatok miatti korai férfihalálozás Magyarországon (1), Kelet-Közép-Európában (2), Ausztriában (3) és az Európai Unióban (4) 1970 és 2001 között. (100 ezer főre eső halálozások száma.)

A keringési és rosszindulatú daganatok miatti korai férfihalálozás növekedése Magyarországon hasonló az iparszerű mezőgazdálkodásban felhasznált nitrogén műtrágya, növényvédő szer és gépi vonóerő mennyiségi növekedéséhez. Az olajiparosított mezőgazdaság közvetlen vagy, mint a rákbetegségek esetében elnyújtott, felhalmozódó hatásként alakította a magyar népesség környezeti-testi-lelki egészségét. Kelet-Közép-Európa volt kommunista országainak lakosai sehol sem éltek olyan nitrogén- és növényvédőszer-telített tájban, mint Magyarország népessége. A mérgezett mezőgazdasági tájban sokszorosára növekedett vonóerő és gépjárműforgalom összeadódó hatására nőt az asztmás, érrendszeri, tüdőrák és más rosszindulatú daganatos testi megbetegedések száma. A rossz környezeti és testi egészségi állapotot tovább súlyosbították a tömeges depressziót eredményező rendszerváltás társadalmi folyamatai. Az ország lelki egészsége a rendszerváltást követően egészen 1995-ig romlott, ezt követően javult 2002-ig, majd a 2002–2005 közötti években újra romlani kezdett.

Lelki egészség

A héber nefes (ógörög pszükhé) szót általában léleknek fordítják, de jelentése sokszor lehelet, lélegzet, élet, életerő, halott lelke, testtől elvált lélek, anyagtalan, életmód, jellem, személy, ritkán a világmindenség lelke. A héber rúah (ógörög pneuma) fordítása is lélek, de alapjelentése inkább szél, fuvallat, lélegzés, kifujt levegő, szellem, anyagtalan lény, ritkán életerő, az emberi lélek. Magyarra és mára egyszerűsítve és elnagyolva a nefes a lélek, a rúah a szellem. Keresztény dichotómia szerint az ember test és lélek, a trichotómia szerint az ember test, lélek és szellem. A zsidó monizmus, az ószövetség antropológiája az ember egységét hangsúlyozza és a test (baszar), lélek (nefes) és szellem (rúah) szavak az ember különböző aspektusai csupán. A törékeny testben, a lélek az egész élő ember valódi lénye és végül a szellem a valódi lény életereje, értelme, istenhez való kapcsolata.

A lélek szót több értelemben is használjuk, mely így több fogalmat takar. Vallásos és spirituális értelemben a halhatatlan részt, az örök elpusztíthatatlan eszenciát jelenti az emberben, mely több hit szerint lélekvándorlás folytán több élőhöz is kapcsolódhat egymás után. Lélek az élet ereje és energiája, Isten lehelete. A szellem a lélek és az élő test kapcsolatát valósítja meg. E kapocs a halállal feloldódik, a test elmúlásával rendszerint távozik e világból. Indián és hinduizmus hitek szerint, egyéb élőlények is rendelkeznek halhatatlansággal.

Tudományos szempontból a lélek jelentése változó és rosszul körülhatárolt. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez kapcsolódó tudományos szempontból kezelhetőbb fogalmak a psziché, érzés, tudat és én-tudat. Az idegrendszertől függő lelki folyamat, a lelki történés akkor tudatos, ha kapcsolatba kerül az énnel.

A filozófiában az anyag szubsztancia, az anyagi jelenségek és tulajdonságok hordozója. A lélek külön szubstanica a lelki jelenségek hordozója. Az anyag tért foglal el, a lélek nem kiterjedt. Az anyag, mint konkrét létező formált részekből van összetéve, az emberi lét mozgatója a lélek megfoghatatlan. Lélek a duális valóság létereje, kölcsönható erőként halmazképzéssel formálja az anyagi részecskéket az anyagszerveződés élő anyag szintjén. Az anyagszerveződés legmagasabb emberi szintjén megjelenő léleknek van tudata, öntudata, gondolkodik, érez, akar. Az anyagon semmi effélét nem észlelhetünk, az anyag tulajdonságairól, jelenségeiről érzékeink tudósítanak. Az anyagtalan lélek jelenségeiről, az érzékek hírt nem adhatnak, csak a tudat útján nyerhetnek tudomást. Bergson pszichofiziológiai párhuzamában, az anyagszerveződés tudati szintjén az emberi test statikus anyagi részecske, a lélek pedig a dinamikus erő.

Ép testben ép lélek, de a közmondás fordítottja is igaz, a lelki egészség a testi egészség alapja.

Ép testben ép lélek, de a közmondás fordítottja is igaz, a lelki egészség a testi egészség alapja. Ugyanakkor a környezeti-testi-lelki egészségéből következik, hogy mindkettőt a természeti és társadalmi környezet állapota alakítja. Kopp és kutatócsapa szerint (Kopp és Kovács, 2006) a lelkiállapot a korai, 65 év alatt bekövetkező halálozás legfontosabb előrejelzője. Az életminőség, és a lelkiállapot rosszabbodása következtében Magyarországon az aktív korú emberek, különösen a férfiak közül ma sokkal többen halnak meg 65 éves koruk előtt, mint a szomszédos Ausztriában, pedig a 1960-as években még jobbak voltak az egészségi mutatóink, mint szomszédunknál. Mi magyarázhatja, hogy az átalakuló természeti és társadalmi környezetben az aktív korú férfiak sokkal sérülékenyebbek, mint a nők? Hogyan lehetséges, hogy a nyugdíjas korúak életkilátásai jobbak, annak ellenére, hogy anyagilag nehezebben élnek.

A tragikus helyzet hátterében lelki tényezők is állnak: a gyors társadalmi változások miatt felerősödött kiszolgáltatottság, tehetetlenség, a krónikus stressz lelkiállapota. A krónikus stresszállapot, a tartós tehetetlenség lelkiállapotának legfontosabb jellemzője a depressziós tünetegyüttes: érdeklődés elvesztése, reménytelen jövőérzet, fáradtságérzet, változáshit elvesztése, önhibáztatás, kishitűség, elégedetlenség, közömbösség. Közel minden harmadik ember szenved ilyen lelkiállapottól, de ez önmagában még nem betegség, bár sok szenvedést okoz. Viszont 2002-ben a felnőtt magyar népesség 13 százaléka, tehát körülbelül minden tizedik ember szenvedett súlyos depressziós tünetegyüttestől, amely már betegségnek tekinthető, ami már akadályozza a munkavégzést és a családi élet egyensúlyát is. A társadalmi tőke további bomlása, a kedvezőtlen társadalmi változások hatására 2005 utolsó hónapjaiban ez az arány 18 százalékra emelkedett. A depressziós lelkiállapot nagyobb mértékben emelkedett a férfiak között. Létrejöttében legszembetűnőbb a társadalmi igazságosság hiánya. A nyolc osztálynál kevesebbet végzettek 40, a nyolc osztályt végzettek 22, az érettségizettek 6, a diplomásoknak csak 4 százaléka szenvedett súlyos depressziós tünetegyüttestől.

A leszakadó rétegekben, az állandó krónikus stressz és bizonytalanság állapotában élők között rendkívül magas a negatív hangulati állapot: ellenségesség, rivalizálás, munkahelyi bizonytalanság, rossz munkahelyi légkör, kikapcsolódás hiánya, hétvégi munka. Védő tényezők a bizalom, a társas és közösségi kapcsolatok, a vallás, az élet értelmébe vetett hit.

A rendszerváltást követően 1995-ig mindezen jellemzők tekintetében igen súlyos romlás volt megfigyelhető. A gyorsan romló folyamat 1995 és 2002 között megfordult. Kopp csapatának vizsgálatai szerint 2002-re már nőtt az emberek közötti bizalom, csökkent az ellenségesség, az emberek úgy érezték, hogy inkább számíthatnak barátaikra, munkatársaikra, civil szervezetekre. Ez arra mutat, hogy átalakuló társadalmunkban a lelki egészségromlás átmeneti és megfordítható. Sajnos, ennek ellenkezője is igaz, a társadalom szerkezet és működés ismételt változására 2002 és 2005 között 13 százalékról 18 százalékra emelkedett a súlyos depressziós tünetegyüttes.

6. táblázat: Lelki egészség integrált mutatója, az öngyilkossági nagyságrend trendek (1) és ezer férfira jutó halálozás nagyságrend trendek (2) Magyarországon 1920 és 2000 között

A környezeti-testi-lelki egészség szoros összefüggéseire utal a lelki egészség integrált mutatója, az öngyilkossági nagyságrendek közel évszázados alakulása Magyarországon (5. táblázat).

A környezeti és testi egészség mutatóihoz hasonlóan a lelki egészség integrált mutatója az öngyilkosság is a nyolcvanas és kilencvenes évek között érte el legnagyobb mértéket. Lelki egészségünk a környezet-test-lélek egységében visszavezethető a szellem kölcsönható erejére, jelenünk aktuális neoliberális eszmeáramlására. Az anyagszerveződés tudati szintjén mindig az eszmeáramlás a leghatékonyabb halmazképző kölcsönható erő. Uralkodó eszmék alakítják az erőforrás-gazdálkodás szerkezetét és működését. A természetet letermelhető nyersanyaglelőhelynek tekintő eszme öngyorsító anyagcsere-betegségekkel telíti egész bioszféránkat, ismert és ismeretlen mérgező molekulákkal az emberi testet és tudatosan szétbomlasztott társadalmi tőkével rémíti a magára maradt emberi lelket. Végeredmény a pazarló egészséggazdaság és fogyó egészségvagyon.

Egészségpolitika

A környezeti-testi-lelki egészség teljesség koncepciója egyértelműen csak közösségi keretekben működhet eredményesen. Ontológiailag elképzelhetetlen a teljesség részség kezelése, a szubjektumtermelés privát kisajátítása, elfogadhatatlan és egészségtelen a globális rabszolgaság kiépítése. A test egészségét meghatározó környezetkezelés és lelki közösségvállalás emberi és univerzális teljessége egyszerűen összeegyeztethetetlen a magánvállalkozó profitmaximalizálásával. Az egészségtőke közösségi, nemzeti vagyon. Mégis az elmúlt 15–20 év egyik legsúlyosabb és legkényesebb kérdése az egészségügyi rendszer reformja. Egyre világosabb azonban, hogy változatlanul igen eltérő koncepciók fogalmazódnak meg a teendőkről. Tekintsük át, melyek a kérdéskör legfőbb vitatott pontjai. Ahhoz tehát, hogy tudatosítsuk, hogy az egészség a közösségi, nemzeti vagyon fontos eleme, és hogy a szó közvetlen értelmében is gazdálkodni kell vele, egy kicsit tágabb horizonton kell vizsgálnunk a kérdést.

A társadalomgazdaságtan családgazdasága vagy egészséggazdasága egységesen vagyonnak (mert piaci értéke van) és tőkének (mert megújítandó) is tekinti a gazdaságtan termelési tényezői között szétválasztott vállalkozó, munkaerő, föld és tőke erőforrásokat. Ugyanis nem csak a termelési vagy anyagi tőkét kell folyamatosan a termelésben előállítani, hanem a munkaerőt (humántőke), az egész embert (egészség), a természetet (földtőke vagy környezettőke), sőt még a vállalkozót is. Az igazi vita a liberális és közösségi demokráciák keretében arról szól, hogy mindezekből mennyi működjön magán és közösségi, valamint nemzeti és nemzetközi költséghaszon viszonylatokban. A neoliberális gazdaságeszme a költségeket államosítaná, a hasznokat magánosítaná, a közösségi gazdaságeszme szerves harmóniára törekszik a vagyontőke és költséghaszon elosztásban.

A nemzeti vagyon 1989 évben szerepelt utoljára a statisztikai évkönyv elkülönített fejezetében. Azóta ez nyomtalanul eltűnt. Pedig arra volna szükség, hogy pontosan leírjuk ne csak a termelési vagyonunkat, hanem az ökológiai és a humánvagyonunk minden fontos elemét, közte az egészségvagyont is. Erre már csak azért is szükség volna, mert akkor kimutathatnánk az elmúlt évtizedek egészségvagyon felélésének döbbenetes összefüggéseit és ennek következményeit. Ha ugyanis van egy vagyontárgyam, és azt használom, akkor ennek van egy természetes amortizációja. Ha azonban hosszú időn át a „lehasználódás” ellenére még az egyszerű újratermelés feltételeit sem biztosítom, vagyis harmad-negyed akkora forrás áll rendelkezésre, mint amennyi ahhoz kellene, hogy ne pusztuljon le a vagyon, akkor nem kell csodálkozni a pusztító következményeken. Magyarország már évtizedek óta ezen a hibás pályán mozog.

A liberális narratíva tovább rombolja a jövő esélyeit azzal, hogy hamis hiedelmeket tett és tesz általános érvényűvé. Ilyen hamis mítosz, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos és hogy az állami egészségügy nagyon alacsony hatékonyságú. Megalázó, hogy úgy folyhat komolynak álcázott vita most már húsz éve az egészségügy hatékonyságáról, hogy egyelőre nincs is olyan mutatószám, ami alapján egyáltalán beszélni lehetne a kérdésről. A hatékonyság ugyanis mindig a ráfordítás és a hozadék (cost-benefit) összevetéséből számítható ki. Nos a ráfordítást ismerjük, de mi a „hozadék”? Ennek a megválaszolásához ugyanis pénzben pontosan ki kellene fejezni a megmentett életek ezreinek és a meghosszabbított „élhetőbbé” tett életek százezreinek „piaci értékét”. Mert, hogy van neki, csak ha ezt megtennénk, akkor nagy valószínűséggel lelepleződne a liberális narratíva hamissága, hisz kiderülne, hogy az egészségügy nem, hogy nem alacsony hatékonyságú, de valójában egységnyi ráfordítással több „hasznot” tud előállítani, mint a „dübörgő gazdaság” legsikeresebb szektorai. Bebizonyosodna, hogy esetleg egy-egy multi „idecsábítására” fordított sok milliárd forintnak jobb helye lenne az egészségügyben. És az is kimutatható volna, hogy a magán-egészségügy egyáltalán nem feltétlenül hatékonyabb. Mert ugyan az lehetséges, hogy egy magán kórház 2-3-szor jobb minőségű ellátást nyújt, de minden esetben minimum 5-6-szoros áron, és akkor ugyebár ez azt jelenti, hogy a „hatékonysága” a fele sincs az állami rendszerének.

Akik a magántőke lelkes hívei az egészségügyben (is!), el kellene hogy gondolkodjanak azon, hogy miért nem lehet a piaci mechanizmusokat automatikusan érvényesíteni az egészségügy rendszerben. Nos, először is azért, mert a vásárló, vagyis a beteg nincs abban a helyzetben, hogy ő döntse el, hogy mit „vásárol”. Ez ugyanis az orvos és a biztosító feladata. A másik fontos elem, hogy a beteg ember kiszolgáltatott, és a szó szoros értelmében „bármennyit” fizetne az egészsége helyreállításáért. A liberálisok a kórházat időnként az autószervizhez hasonlítják, mondván, hogy ugyanúgy lehet ezt is privatizálni. A különbség „csak” annyi, hogy ha az autóra mondják, hogy már nem érdemes javíttatni, vegyen újat, az még sem egészen azonos azzal, hogy a közeli hozzátartozó „nem javítható”. Mindez bőven elég annak belátásához, hogy a gyógyítás soha nem lesz alárendelhető a profit érdekeknek.

A fő cél tehát az, hogy a környezeti-testi-lelki egészség teljessége alapján komplex vagyongazdálkodást kezdjünk az egészségvagyonunkkal, és hogy a nemzeti szolidaritás-közösség, illetve az ezt működtető közösségi mechanizmusok fennmaradjanak. Sehol a világon nem váltak be az egészségügy liberális piaci reformjai. A legnyilvánvalóbb csőd maga az USA, ahol a magyar egy főre eső ráfordítások 16-szorosát költik el, és az általános egészségmutatók kb. ugyanolyanok, mint Magyarországon. Egy nagy nemzetközi összehasonlítás szerint a világ legegészségesebb társadalmai az európai ökoszociális piacgazdaság államai. Az első helyeken Franciaország, Svédország, Svájc állnak, ahol az egészség döntően „közüzemként” működik. Az „államháztartási reform” liberális jelszavának örve alatt most ezt készülnek szétroncsolni. A munkaerő ára a 70-es évek szintjén maradt, ám reprodukciós költségeit most a jelenlegi globálpiaci szintre akarják vinni.

Hivatkozások

Ayres R. U., 1994. Industrial metabolism: theory and policy. p. 3–20. In: Ayres R. U. and U.E. Simonis (eds.). 1994. Industrial metabolism: restructuring for sustainable development. United Nations University Press, Tokyo.
Bogár L. 2003. Magyarország és a globalizáció. Osiris Kiadó, Budapest.
Kopp M. és Kovács M. E. 2006. A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest.
Oláh J. and M. Oláh 1996. Improving landscape nitrogen metabolism in the Hungarian Lowland. Ambio 25(5):331-335.
Oláh J. 2004. Megvalósult és elszabadult liberalizmus. Valóság 47(11): 1–12.
Oláh J., M. Poliouakis and C. E. Boyd. 2006. Linking ecotechnology and biotechnology in aquaculture. pp. 287-317. In: Ray R.C. (ed.) 2006. Microbial biotechnology in agriculture and aquaculture. Volume 2. Oxford and IBH Pub. Co. Pvt. Ltd.
Söderlund R and B. H. Svensson, 1976. The global nitrogen cycle. In: Svensson B. H. and R. Söderlund (Eds.) Nitrogen, phosphorous and sulphur-global cycles. SCOPE Report 7, Ecological Bulletins (Stockholm) 22:23–73.
Toffler A. 1970. Future shock. Random House, New York.
Varga Cs. 2005. Metaelmélet, metafilozófia. Metaelméleti Könyvek 2. Stratégiakutató Intézet Kht.
Vass Cs. 2000. Míg élők közt leszel élő. Hármaskönyv a globalizációról. Ökotáj Kiadó, Budapest.
Vass Cs. 2005. Bevezető fejezetek a társadalom-gazdaságtanba. Kölcsey füzetek 14. Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete.