Magyarország a felborult egyensúlyok országa

CSÉFALVAY ZOLTÁN geográfus, egyetemi tanár, Andrássy Gyula Budapesti Német nyelvű Egyetem, Kodolányi János Főiskola.

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa! Talán ebbe az egyetlen mondatba sűríthetők össze a Gazdasági Konzultáció tapasztalatai.

Az adórendszer nem az állam önkiszolgáló étterme

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert az állam sokat vesz el a gazdaság szereplőitől, és keveset ad vissza. Sokat vesz el adókban és járulékokban, de cserébe csak romló közszolgáltatásokat, gyenge szakképzést és alacsony színvonalú infrastruktúrát nyújt. Ma az állam úgy kezeli az adórendszert, mintha az egy önkiszolgáló étterem lenne, ahol ízlése, kedve szerint válogathat: mikor, kit és mivel adóztasson meg. Kezét nem köti semmiféle társadalmi vagy gazdasági szerződés. A különböző adók nem azt a célt szolgálják, amiért kivetették, és akire kivetették, annak vajmi kevés beleszólása van abba, hogy mire is használják adóját. A vállalkozók azt várják az államtól, hogy gyökeresen alakítsa át az adózás alapelveit, és teremtsen közvetlen kapcsolatot az adókivetés, az adófizetés, és a felhasználásba való beleszólás között. Ezt kívánja ma a gazdaság, de ezt kívánja a jogállamiság és a demokrácia is.

A magas adókért cserébe túlburjánzó bürokrácia

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert a vállalkozók a magas adókért cserébe csak egyre nagyobb bürokráciát kapnak. Bürokráciát, amit adókból tartanak fenn, és így forrásokat von el a vállalkozásoktól. Bürokráciát, amely súlyos adminisztrációs terheket ró a vállalkozásokra, és így ez idő- és pénzbeli veszteséget, azaz versenyhátrányt jelent számukra. A vállalkozók azt várják az államtól, hogy érdemben csökkentse adminisztrációs terheiket – ami közvetve megadja azt is, hogy mekkora legyen Magyarországon a bürokrácia mérete.

A munkahelyteremtés útja a járulékterhek csökkentése

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert az állam azokat, nevezetesen: a vállalkozókat sújtja magas adókkal és járulékokkal, akik munkát adnak másoknak. Ezért a vállalkozók lassan már munkahelyeiket sem tudják megtartani, nemhogy bővíteni – miközben az állam tízmilliárdokat költ arra, hogy segélyezze azok egyre bővülő táborát, akik munka nélkül vannak, és arról panaszkodik, hogy nincs elég bevétele, mert a vállalkozók a szürkegazdaságba menekülnek.

A vállalkozók azt várják az államtól, hogy nagyságrendekkel csökkentse a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterheket.

A vállalkozók azt várják az államtól, hogy nagyságrendekkel csökkentse a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterheket. Nem egyszerűen adócsökkentést szeretnének, hanem azt, hogy ha egyszer már adócsökkentésre szánta el magát az állam, akkor ezt értelmesebb célokért tegye. Például az idei áfacsökkentés költségvetési terhe, éppen annyi, mint abban az esetben, ha a munkaadót terhelő társadalombiztosítási járulékot öt százalékponttal csökkentenék. Az egyiknek nincs semmi hozadéka a munkaerőpiacon, a másik több tízezer új munkahely létrejöttét segítheti elő. Avagy másképp fogalmazva: az állam egy jólétinek szánt osztogatással lemondott arról, hogy – a vállalkozókon keresztül – családok tízezreinek nyújtson tartós segítséget és megélhetést.

A járulékterhek megfelezése – ahogyan a vállalkozók javasolják – mintegy ötszázmilliárd forinttal csökkentené az állam bevételeit. Ugyanakkor ma az állam 2010-ig olyan adócsökkentéssel számol, ami ezermilliárd forint bevételkieséssel jár, és ezt törvénybe iktatva reálisnak is tartja. A vállalkozók által javasolt járulékcsökkentés tehát bőségesen beleférne a kormány által tervezett keretekbe. Ráadásul a járulékterhek csökkentése nemcsak bevételkiesést jelent az állam számára, hanem a kieső bevételek döntő többsége a járulékterhek csökkentése miatt keletkező több tízezernyi új munkahely után fizetett adóbevételekkel, valamint az új munkahelyeken teremtett értékkel vissza is folyik az államkasszába. A gond tehát sokkal inkább az adócsökkentés szerkezetével, mintsem annak fedezetével van. Hadd mondjam végletesen lecsupaszítva: Aki nem csökkenti jelentősen az élőmunka járulékterheit, az a közeljövőben további két-háromszázezer újabb munkanélkülit – aki csökkenti, az további két-háromszázezer új munkahelyet teremt. Más alternatíva nincs!

Közbeszerzés és körbetartozás – azonnali változás kell

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott közbeszerzéseken – a rossz állami szabályozás miatt – a hazai vállalkozások rendre háttérbe szorulnak a külföldiekkel szemben. Hátrányosan sújtja a vállalkozásokat a körbetartozás is, amikor egy vállalkozó a tisztességgel elvégzett munkát azért nem tudja kifizetni beszállítóinak, mert neki sem fizetnek kellő időben megrendelői. Ráadásul a tartozási lánc élén éppen az állam áll – miközben elvárja, hogy a vállalkozó az elvégzett, de ki nem fizetett munka után is lerója adóterheit. A vállalkozók azt várják az államtól, hogy a közbeszerzések és a körbetartozás területén azonnali és hatékony intézkedéseket tegyen!

A támogatáspolitika egyensúlytalanságai

Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert a támogatáspolitikában – egy vulgáris liberalizmus miatt – a hitelkamat-támogatások kiszorítják a vissza nem térítendő támogatásokat. Miközben a hazai vállalkozások az európai piacon olyan vállalkozásokkal versenyeznek, amiket az elmúlt évtizedekben nemzeti és uniós forrásokból feltőkésítettek, addig ez a politika a magyar vállalkozásokat az adósságcsapda felé tereli. Hasonló a gond a támogatáspolitikában, hogy a betelepülő külföldi nagyvállalatok nagyságrendekkel nagyobb támogatást kapnak, mint a hazai kis- és közepes vállalkozások, miközben – tudjuk jól – éppen ők adják a munkahelyek nagyobb hányadát. A vállalkozók azt várják az államtól, hogy – saját adóforintjaikból – testre szabott, a valós igényekhez igazodó, a hitelkamat-jellegű és a tőkejuttatás-jellegű eszközöket, valamint a hazai és a külföldi vállalatokat megfelelő súllyal kezelő támogatási rendszert működtessen.

Egyenlőtlen versenyfeltételek

Végül, Magyarország ma a felborult egyensúlyok országa, mert a piacot és a versenyt monopolhelyzetek egész sora torzítja. A legkirívóbban a kereskedelemben, ahol a hazai beszállítók mára szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A piaci erőfölényből származó diktátumok rendszere azonban nem azonos a szabad piacgazdasággal. Mint ahogy nem szabadpiacpárti, vagyis nem liberális az – még ha ebben az országban magának ezt a jelzőt le is foglalta –, aki nem lép fel az ilyen monopolhelyzetek ellen.

Helyre kell állítani a felborult egyensúlyokat

A Gazdasági Konzultáció világosan megmutatta: a magyar vállalkozások nem többletelőnyöket és nem többletvédelmet akarnak! Nem akarnak sem gyámkodó, sem osztogató államot! Mindössze azt szeretnék, hogy egyenlő feltételek között versenyezhessenek. Azt szeretnék, hogy ne hozza őket hátrányba másokkal szemben az az állam, amit egyébként saját adójukból tartanak fenn. Olyan gazdaságpolitikát szeretnének, amely az adózás, a foglalkoztatás, a támogatások, és a verseny területén is megteremti és megőrzi az egyensúlyokat.

Régóta tudjuk, hogy makroszinten a magyar gazdaság tartósan egyensúlytalan pályán mozog. Az államháztartás krónikus hiánya, az állam növekvő eladósodása, a nemzetközi versenyképesség romlása évek óta jelzik az egyensúlytalanságot. Jelzik azt, hogy az állam képtelen rendben tartani pénzügyeit. Jelzik azt, hogy mára az állam gazdálkodási és hitelességi válságba jutott. Régóta tudjuk ezt, mégis azokat, akik manapság az államháztartás helyzete miatt aggódnak, sokan nyugtatgatják: nincs itt különösebb gond, a gazdaság növekszik, az export növekszik, a külföldi tőkebeáramlás növekszik, az államháztartás rendszerén kívül álló gazdaság egészséges.

A Gazdasági Konzultáció valódi újdonsága, hogy már ez a kép sem igaz! Kiderült: nemcsak makroszinten, hanem mikroszinten, a vállalatok világában is egyensúlytalanságok nehezítik az életet, a vállalkozások növekedését, a foglalkoztatás bővítését, sokszor puszta túlélését. Az egyensúlytalanságok mögött pedig, itt is, döntően az állam áll.

A „jóakaratú diktátor” programja

Gazdasági programok alapvetően kétféle módon készülhetnek. Hegyeshalomtól nyugatra, az üzleti élet szereplőinek messzemenő bevonásával – Hegyeshalomtól keletre pedig a pártközpontok és háttérműhelyeik homályában, senkivel sem egyeztetve, senkivel sem megvitatva. Sőt nálunk az utóbbinak valódi kultusza van, kezdve a „szakértői kormánytól”, az egykori erőskezű pénzügyminiszteren át, el egészen az úgynevezett száz lépés programjáig, amelyről még a nagyobbik kormányzó párt is csak utólag szerzett tudomást. Nem véletlen, hogy a gazdaságpolitikai tankönyvek, persze ismét csak Hegyeshalomtól nyugatra, ezt a fajta gazdasági programalkotást, Platóntól kölcsönözve, a „jóakaratú diktátor” programjának nevezik.

A lehet, a kell és az akarjuk háromszögében

Mi nem szeretnénk „jóakaratú diktátorok” lenni. Mi úgy gondoljuk, hogy egy sikeres gazdasági program csakis a lehet, a kell és az akarjuk háromszögében születhet meg. Amit csak a politikai akarjuk, és a makrogazdasági kell, elemeiből illesztenek össze, az nem gazdasági program, hanem reformdiktátum! Mi csupán arra vállalkoztunk, hogy egy párbeszédsorozatban összegyűjtsük mindazokat a problémákat, amelyekkel ma a gazdasági élet szereplői szembesülnek. Vagyis lássuk tisztán, mi az, ami kell. De összegyűjtöttük mindazokat a javaslatokat is, amelyek szerintük a problémák megoldását lehetővé teszik. Vagyis azt, hogy mit lehet tenni.

Ezért ebben az aranysárga könyvecskében nem a vállalkozók kívánságlistája, nem amolyan választások előtti „shopping list”-je található, hanem az üzleti szektor üzletei ajánlata: alacsonyabb adókat és kisebb bürokráciát kérnek, továbbá egyensúlyokat várnak a verseny- és a támogatáspolitika terén, cserébe több százezer új munkahelyet ajánlanak. Most már a politikán a sor, hogy elfogadja-e az üzleti szektor ajánlatait!