Új gazdaság, új állam

ORBÁN VIKTOR a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke. A Gazdasági Konzultáció záró rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata.

A Gazdasági Konzultáció alapgondolata az volt, hogy lejárt az az idő, amikor pártközpontok félhomályos helyiségeiben magukat az ország legkiválóbbjának minősítő gazdaságpolitikai tanácsadók különböző programokat barkácsoltak össze, majd a politikusok ezeket a hónuk alá csapva körbejárták az országot, hogy megpróbáljanak mindenkit meggyőzni, e kötet szerzői és az abban foglalt gondolatok a legalkalmasabbak Magyarország felvirágoztatására.

Még emlékszem, hogy valamikor a ’90-es évek közepén, Magyarországon, a liberális közgazdászok táborában vastapsot lehetett begyűjteni azzal, hogy egy felelős állami tisztségviselő két napra magára zárta az ajtót, majd előállt a maga programpontjaival és meghirdette azt, mint a kormány gazdaságpolitikáját. Ez volt a Bokros-csomag, s ezt, magukat meghatározónak tartó közgazdasági elméi megtapsolták. Végre egy bátor ember, mondták ahelyett, hogy feltették volna a kérdést: ha a gazdaságot mi működtetjük, akkor velünk nem kellene beszélni, mielőtt kormányzati erőre emelünk néhány gondolatot? Néhány hónapja pedig épp a miniszterelnök döntött úgy, hogy 100 lépéssel kívánja rendbe tenni a az irányát vesztett magyar gazdaságot. Hogy miért pont 100-at akarunk lépni, biztos-e, hogy abba az irányba és miért csak ekkorákat, azt azóta sem tudjuk? Pedig mintha lenne ehhez némi köze a magyar embereknek.

A Gazdasági Konzultáció azonban éppen ellenkező logikával próbál megoldásokat találni a gazdaság bajaira, egy merőben új megközelítést kíván adni arra kérdésre: milyen módon készüljön egy gazdaságpolitikai program. A Gazdasági Konzultáció keretein belül megkérdeztük, meghallgattuk a gazdasági élet szereplőit, javaslataikat megfontoljuk, a felvetett problémákra válaszokat keresünk, s ezek alapján szeretnénk majd a gazdasági élet minden szereplőjével, aki erre vállalkozik, egy megállapodást kötni a szükséges gazdaságpolitikai lépések megtételéről.

A konzultáció során szerencsénk volt megismerni több olyan réteg véleményét is, akiket eddig nem nagyon kérdeztek meg arról, ők hogyan látják saját szerepüket és lehetőségeiket a honi gazdaságban. Ilyen alkalom volt például, amikor a határon túli magyar vállalkozókkal találkozhattunk. Magyarok ugyanis nem csak a magyar állam határain belül élnek, hanem az egész Kárpát-medencében, és ha mi egy patrióta gazdaságpolitikai programot kívánunk megfogalmazni, akkor abban nem csak a magyarországi gazdasági élet szereplőinek, de a Kárpát-medencében élő magyar vállalkozóknak is helyet kell szorítani. Hasonlóan tanulságos volt a roma vállalkozókkal folytatott konzultáció. Tőlük azt tudakoltuk, hogy mit kellene tennie a soron következő kormánynak annak érdekében, hogy ők több roma polgártársunknak tudjanak munkát biztosítani. Mert ha hiszünk abban, hogy a romák esetében a fölemelkedés útja a munka és tanulás, akkor először is meg kell teremteni annak az esélyeit, hogy maguk a roma vállalkozók adjanak több munkát a roma munkavállalóknak. De izgalmas volt a gazdasági élet női szereplőivel történő találkozás, ahol a női vállalkozók elmondhatták személyes véleményüket és sajátos szempontjaikat, valamint a fiatal vállalkozókkal folytatott megbeszélés, hiszen annak ellenére, hogy sokszor merészebbek, bátrabbak és gyorsabbak, időnként pedig még okosabbak is, mint mi, ritkán szokták megkérdezni őket arról, hogyan képzelik el az új magyar gazdaságot.

Az igazság pillanata

Sokan úgy gondolják, hogy akkor jön el az igazság pillanata, hogyha a politikusok elmondják, hogy mit akarnak. Én ezt nem hiszem. Az igazság pillanata akkor érkezett el, amikor a gazdasági élet szereplői mondták meg, hogy mit akarnak. Nem a gazdasági élet szereplőinek egyike-másika, nem egyik vagy másik egymással rivalizáló érdek-képviseleti szervezet mondta el, hogy ő mit szeretne, hanem az egész magyar gazdaság. Ettől kezdve nem az a mérce, hogy mi a szocialisták vagy mi a Fidesz gazdasági programja. Az igazi mérce most már az, hogy az ebben foglaltakhoz képest mit vállal az egyik vagy mit vállal a másik párt. A magyar gazdaságnak van egy reális helyzetértékelésből kiinduló saját akarata, amivel meg lehet mérni a pártok gazdaságpolitikai elgondolásait. Ezért nevezem én ezt a mai napot az igazság pillanatának.

A Gazdasági Konzultációhoz hasonló, annál azért persze jóval kezdetlegesebb kísérletünk egyszer már volt 1998-ban, a választások előtt Matolcsy Györggyel végigjártuk a magyar gazdasági élet szereplői közül azokat, akik elérhetők voltak, és akik hajlandóak voltak velünk szóba állni. Ebből nőtt ki egy gazdaságpolitikai program, majd később a Széchenyi Terv. Anélkül, hogy utólag túlértékelném akkori közös kísérletünket, azt gondolom, hogy ott egy új szemlélet jelent meg a hazai gazdaságpolitikában. Ennek érdekessége pedig abban állt, hogy egy jelentős szerepre készülő politikai erő azt mondta, hogy egy gazdasági válság esetén a megszorítás nem elég, nem segít, hogy önmagában nem jó politika.

Megszorítás vagy növekedés

Létezik egy eltérő gondolkodásmód. Ha az egyiket, a megszorításokét – egyébként hibásan – egy pillanatig a liberális vagy neoliberális gazdasági gondolkodásnak tekintjük, akkor van egy másik, egy növekedéspárti, egy polgári közgazdasági gondolkodásmód is, amelyik azt mondja, hogy másik szemüvegen keresztül is lehet nézni egy bajba jutott gazdaságot. Ez pedig nem a megszorításokkal való egyensúlykeresést tűzi ki célul, hanem a növekedéssel elérhető egyensúlyt írja föl a zászlajára. Ez a gondolkodásmód mára polgárjogot nyert Magyarországon, a ’98-as kísérlet szárba szökött és az, hogy ma itt együtt vagyunk és egy ilyen gondolkodásmódú konzultáció létrejöhetett, sokéves munkának az eredménye. Senki sem vitatja persze, hogy az állami gazdálkodás esetében az ésszerűség az irányadó szempont, növekedés nélkül azonban nem vezet sehova. A megszorításnak megvannak a maga korlátai, és ez a korlát nem más, mint az a kép, amit mi a fejünkben őrzünk egy működőképes magyar gazdaságról. És a megszorítások ezt a képet sohasem törölhetik ki, nem homályosíthatják el, nem radírozhatják ki.

Hitelek helyett tőkejuttatást

A gazdasági konzultációk azt is világossá tették, hogy a kis- és középvállalkozók számára történő tőkejuttatás politikáját folytatni kell. Önmagában egy egész délutánt megérdemelne, hogy megvitassuk, lehet-e a magyar gazdaságot működőképes állapotba hozni csak hitelekkel. Ha visszagondolunk higgadtan és nyugodtan, saját felelősségünket is beleértve az elmúlt 15 év gazdaságpolitikáira, akkor azt kell mondanunk, hogy egy mondat sohasem hangzott el, bár a mi cselekvéseinket valamelyest e gondolat tartalma irányította: hitelre nem lehet fölépíteni a magyar gazdaságot. 1990-től kezdve mást sem csinálunk, minthogy a tőkeszegény magyar gazdaságot megpróbáljuk tőkejuttatás nélkül ilyen-olyan hiteleszközökkel „látszat-piacgazdaság” állapotába hozni. Ez nem fog menni, bár akadnak, akik ezen jól keresnek.

A gyermekek után adókedvezményt kell adni, ha kell, önálló kulcsot kell bevezetni.

Csak hitelből fölépíteni egy gazdaságot, amelynek a szereplői tőkehiánnyal küzdenek, ennek a végeredménye jól látható, illetve elég jól látható kellett volna hogy legyen, már a ’90-es évek elején. A hitel feltétele a tőke, és amíg a tőke nincs rendben, addig a hiteloldalon sem működik a gazdaság. Ez az egyszerű mondat nem hangzott el. Míg a magyar kis- és középvállalkozók tőkehelyzete nincs rendezve, addig nem lehet őket azzal hitegetni, hogy majd hitellel kisegítjük őket a tőkehiányos helyzetükből. Ezért egyetértek azzal a gondolattal, hogy a tőkehiányos helyzetet kell először megoldani és vissza kell emelni a gazdaságpolitika eszköztárába a tőkejuttatások eszközeit is.

Családbarát adórendszert

A Gazdasági Konzultáció során természetesen nem egyszer olyan vélemények, javaslatok is megfogalmazódtak, amelyekről másként gondolkodunk, de ez így helyes, mert ezek a beszélgetések nem a Fideszről, hanem a gazdaság szereplőinek véleményéről szóltak. Mégsem rejthetem véka alá, hogy egy ponton lényegesen mást gondolok, jelesül, hogy az egykulcsos jövedelemadó-rendszert személy szerint nem tudom vállalni és nem is támogatom. Lehet lépéseket tenni az egyszerűbb adórendszer irányába, a kulcsok számát is lehet csökkenteni, de csak olyan adórendszert tudunk elfogadni, amely a mai adórendszernek legnagyobb baját orvosolja, azaz a családok szempontjait is érvényesíti. Ha a mai magyar adórendszert röviden jellemezni akarjuk, megállapíthatjuk, hogy családellenes, munkaellenes, vállalkozásellenes és magyarellenes. Ebből csak egyetlen dolgot szeretnék kiemelni: tarthatatlan az a helyzet, hogyha az ember egymaga él meg a jövedelméből, akkor ugyanúgy adózik, mintha abból a jövedelemből 2, 3 esetleg 5 gyermeket el kell tartania. Ez egyszerűen képtelenség. A gyermekek után adókedvezményt kell adni, ha kell, önálló kulcsot kell bevezetni. A gyermeknevelés költségeit le kell hogy tudjuk írni az adóból. Ma az a helyzet, hogy ha az ember nyulat tart, akkor adókedvezményhez jut, annak a tartási költségeiből leírhat, ha gyereket tart, akkor pedig nem. Ezen a helyzeten változtatni kell, és az egykulcsos adórendszer ezt a lehetőséget nem kínálja fel nekünk, ezért véleményem szerint elvi okokból egy másik irányba kell haladnunk úgy, hogy máskülönben megpróbáljuk az egykulcsos adórendszer néhány előnyét, elsősorban az egyszerűséget, az áttekinthetőséget beépíteni. Talán még nem tartunk ott, ahol a bajorok, akik Stoiber miniszterelnök úr programját, a söralátét adórendszert próbálják megvalósítani, ami annyit tesz, hogy akkora a mérete az adóbevallásnak, hogy egy söralátéten elfér. Talán itt még nem tartunk, de egy A/4-es lapot vállalhatunk.

Érdekünk az erős Európa

A Gazdasági Konzultáció természetesen nem csupán arra volt jó, hogy feltérképezzük, mit is gondolnak a hazai vállalkozások Magyarország helyzetéről, lehetőségeiről és korlátairól, de arra is, hogy ennek tanulságait milyen szélesebb európai összefüggésben érdemes elhelyezni, hogy mit jelenthetnek a magyar érdekek európai összefüggésben. A Gazdasági Konzultáció során világossá vált, hogy az egységes európai adóval nem érthetünk egyet. Az egységes európai adózás hátrányos Magyarország számára, mert magas adószintet eredményez, magasabbat annál, mint amilyet véleményünk szerint a magyar gazdaság ma kíván. Másrészt pedig a legfontosabb versenyeszközt veszi ki a kezünkből. Ha ugyanis Közép-Európában csökkennének az adók, az olyan versenyt támasztana, amivel a régi tagállamok nehezen tudnának lépést tartani. A német gazdaságból például az ipari termelésnek mintegy 20-25%-a ki fog települni a következő néhány évben. A kérdés tehát nem az, hogy kitelepül-e, hanem az, hogy hova, Közép-Európa melyik országa lesz leginkább tőkevonzó képességű? Az egységes európai adórendszer tehát már csak ezért sem hozná előnyös helyzetbe Magyarországot. Hasonlóképpen nem lenne helyes, ha az Európai Unió elkötelezné magát egyetlen társadalmi szociális modell mellett. Európának abban van az ereje, hogy hagyja a tagállamait versenyezni. Legyen brit rendszer is, meg francia és német, és ha képesek vagyunk rá – s miért ne lennénk azok –, legyen magyar modell is, amely az Európai Unión belül, az unió szabályait elfogadva, de a magyarok szájíze és érdekei szerint fogalmazza meg saját célkitűzéseit.

A magyar gazdaság érdekeit nézve a következő szempont, amire figyelemmel kell legyünk, az Európai Unió gazdasági, szellemi és morális állapota. Számunkra pedig, a jelenlegi európai tendenciák nem jók, gyenge Európát jeleznek. Miközben ugyanis az uniós költségvetésről vitatkoztunk, az angolok elértek egy stratégiai győzelmet: a 15 tagállam helyett most már 25 tagállammal működő Európai Unió kevesebb pénzből fog működni, mint korábban a 15 működött. Márpedig így csak idő kérdése, hogy a kohézió gyengébb legyen. A magyar gazdaságnak ma az az érdeke, hogy a gyenge Európa helyett erős, a kohéziót legfontosabbnak tartó Európa jöjjön létre a kontinensen. Ehhez pedig az szükséges, hogy az intézményekről és az alkotmányról szóló viták mellett szó essen végre a gazdasági kérdésekről is. Az Európai Unióhoz tartozó államok polgárainak nemcsak alkotmányra, hanem munkahelyekre is szükségük van.

Végezetül azt is meg kell látnunk, hogy egész Európában az uniós szabályokat elfogadva, de azon belül a patrióta gazdaságpolitikák vannak kialakulóban. A német nagykoalíció gazdaságpolitikai programja kifejezetten ilyen, és Franciaország is a patrióta gazdaságpolitika útján fog haladni a következő esztendőkben. Buták lennénk tehát, ha mi nem ezt az utat követnénk.

Ijesztő helyzetkép

A Gazdasági Konzultációnak a legnagyobb értéke az volt, hogy a magyar gazdaság állapotáról minden korábbinál pontosabb képet kaphattunk. Az a kép, amely kirajzolódott, sajnálatos módon, sokkal aggasztóbb, mint gondolnánk. Szerintem ezt a magukat liberálisnak valló közgazdászok is pontosan tudják, ugyanúgy gondolkodnak a bajok mértékéről, mint amit a gazdasági élet szereplői nekünk elmondtak ezeken a konzultációkon. Csak ők nem mondják, mert úgy gondolják, hogyha kimondják, azzal gyengítik a mostani kormányt és ilyen helyzetelemzéseket semmiképpen nem hajlandóak leírni, inkább leharapják az ujjukat. A magyar gazdaság helyzetéről ma már nem érdemes közgazdasági vitákat nyitni, a magyar gazdaság szereplői nagyon világos képet rajzoltak föl a gazdaság állapotáról. S ha jól értem a vállalkozók helyzetleírását, akkor ők úgy látják, hogy a magyar gazdaság olyan, mint egy betegágyra szíjazott ember, akitől folyamatosan vért vesznek. Hol itt, hol ott bökdösik, mindeközben nem kap se enni, se inni, se infúziót vagy vitaminokat, kizárólag izgatószereket meg étvágygerjesztőket, rendszeresen sokkolják, és ha már nagy a baj, akkor néha kap egy-egy altatót vagy fájdalomcsillapítót. Mindeközben a szervezet teljesen legyengül, egyre sápadtabb és apatikusabb, egyre beletörődőbben szemléli, ami történik vele és lassan úgy érzi, hogy bele kell törődnie abba, ami nem megváltoztatható. Beletörődik abba, hogy a szerveit sorra kiemelik és eladják, és helyettük mindenféle gépeket ültetnek bele. Beletörődik abba, hogy hátralévő életét távirányítós tolószékben fogja eltölteni, amelynek a távirányítója mások kezében van és azt is közömbösen tűri, hogy naponta többször megmutatják neki, hogy milyen nagyszerű EKG- vagy GDP-adatokat rajzol ki a gép, amit a szíve helyére ültettek.

Kulcskérdés: meg tudunk-e állni saját lábunkon?

A Gazdasági Konzultáció világos választ adott arra, hogy a magyar gazdaság miért tart ott, ahol, miért élünk rosszabbul, mint korábban, miért mennek tönkre sokkal tetemesebb számban magyar kis- és középvállalkozók, mint korábban bármikor, és miért maradt le Magyarország a nemzetközi versenyfutásban. Ha egy mondatban kell a gazdasági konzultációból kiolvasható választ megadnom, akkor azért, mert a magyar gazdaság nem a saját lábán áll. Közel 700 000 embernek nincs állandó munkahelye és munkalehetősége, pedig tudna és szeretne is dolgozni. Mindenki látja az országban, hogy munka és feladat volna bőven, csak éppen munkahely nincs, ahol az értelmes munkát az egyébként erre vállalkozó emberek elvégezhetnék. Nem áll a magyar gazdaság a saját lábán, mert nem csökkentette, hanem növelte a függőségét, amikor stratégiai területeket, stratégiai ágazatokat adott nemegyszer monopolhelyzetben lévő külföldi vállalatok kezébe, sőt nemegyszer monopolhelyzetben lévő külföldi államok tulajdonában lévő nagyvállalatoknak. Nem áll a saját lábán a magyar gazdaság, mert az elmúlt években legyengítette a hazai kis- és középvállalkozásokat. Nem áll a saját lábán, mert adósságnövekedésének mértéke meghaladja a gazdaság teljesítőképességének növekedési mértékét. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság ma 100 forintnyi új értéket állítson elő, 150 Ft hitelt vesz föl. Nem áll a magyar gazdaság a saját lábán, mert nem a magyar emberek és nem a magyar érdek a legfontosabb ma a gazdaságpolitikában. Az állam ma nem védi meg a magyar termékeket, a magyar termelőket, nem védi meg a magyar gazdákat, a magyar földet, a magyar kereskedőket és a magyar munkavállalókat. Ha a közbeszerzésekre vetünk egy pillantást európai összehasonlításban, rögtön láthatjuk, hogy mi a baj. Az Európai Unióban a közbeszerzéseket általában a saját nemzethez tartozó vállalkozók nyerik el, míg Magyarországon ez fordítva van. Az állam ma szívesebben támogat egy ázsiai, mint egy magyar vállalkozást. Nem áll a saját lábán a magyar gazdaság, mert a nagyhalakhoz akar dörgölőzni, ahelyett, hogy a magyar kishalak védelmén dolgozna. A nagyhalak persze előbbutóbb a legodaadóbb inasokat is lenyelik, de erről ők nem tehetnek, a nagyhalaknak ez a természetük. Magyarországnak és a magyar embereknek elemi érdeke, hogy a gazdaság végre a saját lábán álljon és ebben az úgynevezett globalizálódó világban ez a saját láb nem lehet más, mint a saját magyar kis- és középvállalkozások.

A kormányzás nem üzlet

Ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott 4 évre, láthatjuk, hogy „jóléti rendszerváltásról” volt szó, csak mi ezt félreértettük. Ma ugyanis két dolog hiányzik a magyar gazdaságból, a jólét meg a rendszer. Ennek következtében ma a magyar állam nem képes garantálni sem a kiszámítható környezetet a vállalatok számára, sem az elfogadható színvonalú közszolgáltatásokat az állampolgárok részére. A „jóléti rendszerváltás” kudarcával és ennek következtében az állam gazdálkodási – és ahogy Matolcsy György megfogalmazta, hitelességi – válságával mára bebizonyosodott, hogy pusztán állami eszközökkel, megszorításokkal, a gazdasági növekedés jelentős javulása nélkül nem tudjuk megoldani a magyar társadalom gondjait. Hozzá kell tennünk, hogy ez a gazdaságpolitika, amely kudarcot vallott a mögöttünk hagyott években, háromszor kapott újabb és újabb lehetőséget. 1994-ben, 2002-ben és 2004-ben is, de egyszer sem tudott élni vele. Ennek eredménye pedig a Bokros-csomag, pénzügyi válság, munkanélküliség, eladósodás, költségvetési hiány, a nemzeti vagyon kiárusítása és körbetartozás. Három sikertelen kísérlet. Ideje, hogy szemünk elé kiírjuk a gödör első számú törvényét, amely úgy hangzik, hogy „ha benne vagy, ne áss tovább!”

A Gazdasági Konzultáció résztvevőinek egyértelmű véleménye, hogy elég volt a kísérletezésből, és a gazdasági élet résztvevőivel közösen kell megalkotni a gazdaságpolitikát, amely megakadályozza, hogy a negyedik kísérlet is sikertelen legyen. A mai országvezetők gyakran hallatják azon véleményüket, hogy az országot, a nemzetgazdaságot úgy kell irányítani, mint egy vállalatot. De belegondolt-e már valaki abba, hogyha Magyarország egy vállalat lenne és így irányítanák, nem ment volna még csődbe? Ráadásul azt mutatja számunkra az elmúlt néhány esztendő, hogy Magyarország nem egy vállalat és nem is részvénytársaság, ezért nem is lehet úgy irányítani, mint egy részvénytársaságot. Másképpen kell róla gondolkodnunk, más eszközöket kell alkalmaznunk. Ma nem az a gond, hogy az ország vezetői nem látják a megoldást, hanem az a baj, hogy nem látják a problémát. Azt gondolják, hogy a kormányzás üzlet. Márpedig a kormányzás nem üzlet, és ezért élünk ma rosszabbul, mint korábban és ezért élünk rosszabbul, mint ahogyan élhetnénk.

Többre vagyunk képesek

Ugyanakkor a Gazdasági Konzultáció minden találkozója azt mutatta számunkra, hogy a magyar gazdasági élet szereplői jó állapotban vannak. A cégeik nem, de ők maguk intellektuálisan és elszántság szempontjából meglehetősen jól állnak. A magyar gazdasági élet szereplőit még soha ilyen harcos állapotban nem láttam, nem hallottam. Úgy látszik, ők is tudják, hogy még egy ilyen négy évet nem engedhetnek meg maguknak, és miután a politikától és a pártoktól nem remélhetnek orvosságot, nekik maguknak kell fölírni a gyógymódot. Ezért tartom fontosnak, hogy olyan kormány alakuljon a választásokat követően, amely a gazdasági élet szereplői nélkül nem tud, nem akar, nem mer, nem is fog gazdaságpolitikát alkotni.

Magyarország minden szempontból többre képes, mint amit az elmúlt néhány évben mutatott. Többre képes a magyar gazdaság, és valójában többet is teljesít, mint ami látszik belőle. Van 700 000 tartalékosunk, akik munka nélkül vannak, de szeretnének rendszeresen dolgozni. Ezért az államnak, illetve a következő kormányzatnak az a feladata, hogy olyan gazdaságpolitikát alkosson, amely elhárítja azokat a kis- és középvállalkozók előtt tornyosuló akadályokat, amelyek miatt nem tudnak több embernek kenyérkereseti lehetőséget adni. Ezért változtatni kell a jelenlegi gazdaságpolitikán, amely mind az emberséget, mind az ésszerűséget nélkülözi.

A megoldás tehát nem a megszorítás irányában, hanem sokkal inkább az adócsökkentés, a növekedés, a foglalkoztatás irányában található.

Ezért kell megfogadni a gazdasági élet szereplőinek azt a javaslatát, amely arról szól, hogy jelentősen csökkenteni kell az adó- és járulékterheket, levegőhöz kell juttatni a magyar gazdaságot. Egyszerűsíteni kell az adókat, magát az adózást, a szabályokat, az eljárásokat, hogy ne papírokat és dossziékat termeljünk, mert abból nem lehet megélni. Magyarország többre képes, ezért fel kell számolni a monopolhelyzeteket a gazdaságban, biztosítani kell a tisztességes versenyt, le kell törni a luxusprofitot. Támogatni kell a munkahelyteremtést és a munkavállalást, a vállalkozást és az építést. Ezért örömmel vesszük azt a javaslatot is, hogy a Széchenyi Tervhez hasonló programokat kell megindítani.

Két összehasonlító adatot említek: a magyar gazdaságpolitika képes lenne arra, hogy annyi részmunkaidős helyet hozzon létre Magyarországon, mint az Európai Unió átlaga. Itt nem a legtöbbet létrehozó Hollandiáról beszélek, hanem az Európai Unió átlagáról. Ez azt jelentené, hogy 500 000- rel több ember dolgozhatna Magyarországon. Ha Magyarország el tudná érni azt, hogy a családok működését segítő alkalmazottak azon a szinten, és olyan számban legyenek, mint az Egyesült Államokban, az Magyarországon további 200 000 munkahelyet jelentene. A megoldás tehát nem a megszorítás irányában, hanem sokkal inkább az adócsökkentés, a növekedés, a foglalkoztatás irányában található. Mindig el kell mondanunk a csak megszorításban hívő barátainknak, hogy attól, hogy egy operáció fáj, még nem biztos, hogy hasznos.

Új gazdaság, új állam és új politika

Magyarországnak új gazdaság, új állam és új politika kell. Először is kevesebb politika és több munka. Ma 386 országgyűlési képviselőnk van, ennek a felével is beérnénk. Arról kevés szó esik, hogy csak a fővárosban 1600 politikus működik, ez több milliárd forintot jelent évente.

Kevesebb bürokrácia és több munka: ez a következő pont, amelyet szívesen megfogadunk a Gazdasági Konzultáció javaslataiból. Az adózással összefüggő papírmunkákra fordított idő az OECD-államokban évente átlagosan 192 óra, Magyarországon 304 óra. Sokszor említjük Írországot. A kormányzat is szereti emlegetni, egészen pontosan fogalmazva minden kormányzat szereti Írországot ilyen-olyan okból példaként előhozni. Mi elsősorban a patrióta gazdaságpolitika miatt. Írországban egy középvállalat évente 76 órányi időt tölt adózási papírmunkával, Magyarországon, a statisztikák szerint, négyszer ennyit. Ideje volna tehát az ír vállalatok gazdasági helyzetét könnyítő, bürokráciát leépítő szabályokat átültetni Magyarországra. Cégalapításhoz szükséges papírok beszerzésére Németországban, amely nem a leggyorsabb e tekintetben, 24 nap, Magyarországon 38 nap kell. Ha export-import tevékenységet kívánunk folytatni, az ehhez szükséges dokumentumokat Németországban 6 nap alatt megkapjuk, Magyarországon 23 alatt.

A Gazdasági Konzultáció tehát megerősített abban, hogy Magyarországnak új gazdaságra, új államra és új politikára van szüksége. Sokan mondják, hogy ezt nem lehet megcsinálni, de szerintem tévednek. Tévednek, mert erősek vagyunk, nagyon sokan vagyunk és az egész magyar gazdaság akarja ezeket a változásokat. Ha a magyar gazdasági élet szereplői összefognak és nem engedik, hogy a magyar gazdasági élet szereplőinek érdekeiben ellentétes célokat követő kormány alakuljon Magyarországon, akkor közösen meg fogjuk mutatni, lehetséges az új magyar állam, az új magyar gazdaság és az új magyar politika.