A Fidesz-MPSZ szavazóbázisa 1990-től napjainkig

ANKA LÁSZLÓ politológus hallgató.

Az alábbi tanulmány tárgya a Fidesz-MPSZ szavazóbázisának feltérképezése, annak megállapítása, hogy a Szövetség a társadalom mely rétegeiből meríti azok támogatását, akik eddig a parlamenti választásokon rájuk adták szavazatukat. A kérdés megválaszolásához az 1990-es, 1994- es, 1998-as és a 2002-es parlamenti választásokat vesszük alapul. Feldolgozásra kerülnek azok az empirikus kutatási eredmények, amelyek választásoktól függetlenül készültek minden pártról, hogy a politikusokat és a társadalomkutatókat segítsék a választók politikai mozgásaiban való eligazodásra.

A tanulmánynak nem csupán az a célja, hogy felvázolja, mely társadalmi osztályok, korosztályok, iskolai végzettségűek, női vagy férfi, fővárosi, urbánus vagy vidéki szavazópolgárok adják voksaikat a Fideszre, de azt is áttekinti, földrajzilag hazánk mely megyéiből, városaiból nyeri a legtöbb támogatót a párt, s mely választókerületekben nem tud sikereket elérni a parlamenti választásokon. E vizsgálatot szerencsére politikaföldrajzi atlaszok segítik (Hubai, 2001). Még nincsenek feldolgozva a 2002-es parlamenti választásoknak az eredményei, azokat a sajtóban (Népszabadság, 2002. 04. 08.) megjelenő térképek segítségével vázoljuk fel.

A dolgozat csak érintőlegesen foglalkozik a 2002-es választásokat követő olyan eseményekkel, mint időközi választások, népszavazások, illetve az EP-választáson aratott fideszes sikerek. E legutóbbi eredmények fontos befolyással lesznek majd a soron következő 2006-os választások eredményére, de olyan alacsony részvétel mellett zajlottak le, amelyekből nehéz lenne megbízható következtetéseket levonni. Nehezíti még a jövőre való utalást az is, hogy a választópolgárokat apátia jellemzi (bár mértéke csökken), körülbelül egyharmaduk elfordult a pártoktól, nem tudva, hogy melyik oldalra adja majd szavazatát. Az úgynevezett kilépő mobilitás nem új jelensége a közéletnek, a választók egy hasonló elfordulása a pártoktól és a kivárás alapjára való helyezkedése megtörtént 1996/97 fordulóján. Ekkor a Fideszt a 94-es választóinak 47%- a hagyta el (Gazsó–Stumpf, 1997).

Szavazóbázis és választási szempontból a Fidesz története korszakolható. Természetesen a szakaszok köthetőek egy-egy választáshoz, nekünk azonban azokhoz a fejleményekhez kell viszonyulnunk, melyek hatással voltak a Fidesz bázisának változásaira. Az első szakasz a rendszerváltástól 93-ig terjedt, amíg a Fidesz egyértelműen generációs pártként működött. Ekkor a politikai ideológiai mező bal oldalán helyezkedett még el, és liberálisként határozta meg önmagát. Amikor elkezdett jobbra fordulni, a választói is fordulni kezdtek. A korábban barátságos média össztüzet zúdított rá, még napjainkban is számon kérve rajta e pálfordulást. A második szakasz a Horn-kormány működésének első feléhez köthető. Ekkor annak kellett eldőlnie a választók szemében, hogy a baloldali kormánynak van-e jobboldali alternatívája, és ha van, akkor az a fragmentált jobboldalon melyik a pártok közül. Ebben a jobboldalon belüli vetélkedésben a Fidesznek egy ideig a Torgyán József vezette kisgazdapárti erőkkel kellett megmérkőznie. A kisgazda vezér egy ideig bízhatott pártja népszerűségének növekedésében, s ha a jobboldalon szóba hozták előtte a polgári erők összefogásának szükségességét, ő azt úgy képzelte el, hogy más pártok csatlakozzanak a kisgazdákhoz. Ekkor kezdődött a generációs jelleg levetkőzése, és az idősebb korosztályok, valamint az értelmiségi és vállalkozói rétegek felé való nyitás a Fidesz részéről. A párt szavazói bázisának újabb korszaki meghatározásához 1996/97 fordulóján érünk el. A kisgazdákat lekörözve immár egyértelművé válik mindenki előtt, hogy a baloldallal szemben van polgári alternatív megoldás: a Fiatal Demokraták Szövetsége. Ez a szakasz egészen a 98-as jobboldali választási győzelemig tartott. Amikor ugyan az első fordulót a szocialisták listán megnyerték, a második fordulóban a Fidesz be tudta gyűjteni más pártok szavazóinak voksait. A legújabb szakasz, mikor a Fidesznek be kell gyűjtenie azok támogatását, akik az Orbán-kormány idején széteső kisgazda, eltörpülő MDF, fenyegetettséget jelentő MIÉP soraiban állnak, és eldönthetik, hogy a következő választáson egy egységes jobboldali erő győz, vagy valami más. Ez a szakasz gyakorlatilag ma is tart. Ma a politikában az egyetlen másik jobboldali szereplő az MDF. A pártnak kicsi a támogatottsága, 2002 után egyszer sem közelítette a parlamenti küszöböt jelentő 5%-os támogatottságot.1

Kilencvenben a Fidesz egyértelműen a fiatal korosztályok generációs pártja.

A minél nagyobb bázis kialakításának és megőrzésének (a teljes jobboldali tábor lefedésének) a célja abból a félelemből táplálkozik, hogy egy újabb választási vereség hatására a jobboldal szétforgácsolódik, s a Fidesz elveszíti hegemón szerepét. Olyan helyzet alakulhat ki, mint amilyen az 94-es választások alkalmával, hogy a szétszavazó jobboldaliak miatt a baloldal egészét lefedő MSZP egyedül megszerezte a kormányzáshoz szükséges 50% plusz egy mandátumot (összesen 209-et), és szövetségesével olyan erőt összpontosított, amely úgy tűnt, képes hosszú távon kézben tartani az ország kormányzását. Ezzel az úgynevezett domináns pártrendszert alakíthatta volna ki. A Fidesz szavazóbázisának feltérképezését érdekessé teszi, hogy minden egyes választáson más módon és a többi párthoz hasonlóan más feltételek közepette jelent meg. Így például nincsen értelme általános hasonlóságokat keresni a 1990-es és a 2002-es választások között, mert az elsőn a kormányalakításra esélytelenként indult 60-nál több párttal együtt, ezzel ellentétben 2002-ben éppen a kormányzati pozícióban való megmaradásért folytatott küzdelmet, amikor a letisztult politikai viszonyok között már csak 3-4 pártnak volt esélye, hogy átlépje a bejutási küszöböt.

A generációs párttól a néppártosodás felé

Kilencvenben a Fidesz egyértelműen a fiatal korosztályok generációs pártja. Szimpatizánsainak átlagéletkora 33 év volt. A generációs jelleget erősítette a Fidesz politikusainak fiatalsága, illetve a közvélemény részéről az, hogy a fiatal politikusokat még tapasztalatlannak tekintették, így a pártot nem is sokan támogatták. Ugyanakkor az is a generációs pozíciót növelte, hogy az SZDSZ-t a hasonló ideológiai felfogás miatt a Fidesz nagytestvérének tekintették. A fiatalság képviselete azonban hosszú távon kifizetődő lehet, mivel Magyarországon a választók kétharmada fiatalabb 50 évesnél. Ezt a tendenciát erősíti az is, hogy az első szavazókra vannak a leginkább hatással azok a politikai események, amelyek az első szavazásuk előtt történnek.

Ekkoriban a párt támogatói sorában sok volt a városi szakmunkás, valamint az érettségizett szellemi foglalkozású. A listájukra szavazók azonban 90-ben nem támogatták feltétlenül az egyéni fideszes jelölteket is. Az első ciklus folyamán a választók 30%-át vonzotta ideiglenesen magához a párt, ezek nagy része azonban elpártolt tőle, mikor a fideszesek jobbra fordultak. A 94-es választásokon a polgárok az önbesorolás, iskolai végzettség és generációs alapon a következő arányban választották a Fideszt (Gazsó –Stumpf, 1995): munkások 3,2%, alsó középosztály 7,8%, középosztály 4,9%, felső középosztály 28,6%, egyetemi végzettség 12,1%, főiskolai végzettség 7,1%, befejezetlen általános iskola 0%, befejezett általános 1,6%, szakmunkás 6,3%, szakközépiskola 7,6%, gimnázium 4,7%, 19–35 éves korosztály 13,2%, 36–50 éves korosztály 4,4%, 51–65 éves korosztály 2%, 66 felettiek 0%.

Ideológiai alapon, a hagyományos politikai baloldal-jobboldal skálán, ekkor a következő módon sorolták be a választók a Fideszt. Balra 5% tette, centrumba 60%, jobbra 15% és végül semleges alapra 20% helyezte. Rosszul állt a Fidesz az identitástípusú kötődés dolgában a kilencvenes évek elején. Ilyen típusú szavazója ekkoriban csak 0,4% volt. Azonban a többi párt sem dicsekedhetett nagyobb indentitástípusú bázissal, az MSZP a maga 10%-os ilyen típusú bázisával magyar viszonylatokban az egeket ostromolta. A Fidesz csak a nemzedéki azonosulásnak köszönhette a kilencvenes választásokon a 8,95%-os támogatottságot, 1994-ben pedig a 7,02%-ot. A fideszesek a kilencvenes választásokon Pest és Veszprém megyében és a fővárosiak körében szerepeltek jól, ami akkor maximum 12%- os helyi eredményt jelentett.

A Fidesz a 94-et követő két választáson már jócskán felszívta azokat a jobboldali választókat, akik 90-ben és 94-ben az MDF-re, az FKGP-re, a KDNP-re adták szavazatukat. Ezért e pártokkal is kell foglalkoznunk, hogy a Fidesz bázisát feltérképezzük.

MDF: 1992–93 során a Fidesz rendkívül népszerű volt a közvélemény előtt. Az empirikus adatok szerint sokan benne látták a következő kormányerőt. A lakosság 30%-át vonzotta a párt. Ekkor a támogatók 30%-a a Fórumtól érkezett, az SZDSZ-től pedig 24%. Azonban 94-ben a Fidesztől elpártolók 8%-a választotta az MDF-et. Ezután azonban az átáramlás folyamatossá vált a Fidesz javára, 96-ban ez a fórumosok egyötödét jelentette. Kilencvenben az MDF Zala, Veszprém, Csongrád, Pest, Békés, Szabolcs- Szatmár megyében és Budapesten szerepelt jó eredménnyel (tekintettel arra, hogy hat párt között oszlottak el a szavazatok). 1996-ban pedig a Fórum bázisának 33%-a gondolta úgy, hogy másodikként a Fideszre voksolna. Az 1998-as választások idején a párt már nem tudta elérni az 5%-os parlamenti küszöböt, csak az a 17 képviselője alakíthatott egy kis frakciót, akiknek sikerült egyéni mandátumot szerezni.2

FKGP: A párt Torgyán Józsefnek köszönhetően az egyik legpopulistább volt. Csak a 94-es választások után merült fel a lehetősége annak, hogy a kisgazdák vagy a Fidesz vezetésével szerveződjön újjá a jobboldal. ők ketten ugyanis a Horn-kormány félidejében népszerűség terén beérték az MSZP-t. Torgyán azonban egy ünnepi beszédében elvágta pártja népszerűségnövekedésének lehetséges útját. „Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat. Amíg a férgek belülről, addig a dögkeselyűk kívülről tépik édes hazánk Trianonban megcsonkított testét.” (Népszabadság, 1996. 03. 16.) A komoly társadalmi bázissal nem rendelkező pártokkal szemben volt egy előnye a kisgazdáknak. „A szocialistákon kívül erről a pártról lehet elmondani azt, hogy viszonylag erős társadalmi beágyazottsága van és egy olyan kemény mag található a szavazóbázison belül, amelyik az eddigi választásokon végig kitartott a párt mellett.” (Gazsó–Stumpf, 1997.) A kisgazdák 29%-a vallotta 96 végén, hogy második pártként a Fideszt választaná. Volt egy generációs érdekessége az FKGP-nek. 1996/97 fordulóján a 35 évnél fiatalabbak 30%-át tudhatta maga mögött. A párt 90- ben a Tiszántúl megyéiben és Somogyban (18%) szerepelt jól. Négy évvel később országos átlagban 8% körül teljesített. A Tiszántúl, a Dunántúl és a kettő közötti alföldi rész egyes kerületeiben a 14–24%-ot is elérték 98- ban a kisgazdák. Meg kell említeni, hogy az alföldi és a dunántúli régiókban az FKGP-nek már az I. világháborúig visszanyúló hagyományai voltak. A 98-as választások második fordulójában Torgyán egyébként több tucat választókerületben visszaléptette jelöltjeit a Fidesz javára, hogy a baloldali kormány leváltása mindenképpen sikerüljön, és a második fordulóban a szocialista jelölteknek ne kedvezzen a divide et imperia elve. Az FKGP legjobb eredményét érte el, sikerült egy 48 főből álló frakciót alakítani, illetve komoly pozíciókat szerezni a koalícióban.

KDNP: A rendszerváltáskor ideológiailag a Fidesztől legtávolabb álló párt volt. A KDNP 94-ben generációs pártnak volt tekinthető, csak éppen az öregekének. Kilencvenhattól a párttól eltávozók 5%-a fordult a Fidesz irányába, és 23%-uk választotta volna második pártként a Fideszt. A néppártiak 90-ben 10-13%-ot értek el Zala, Győr-Moson-Sopron (1945 után Győr környékén volt a legerősebb a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt), Nógrád, Heves, BAZ, Tolna megyében. Négy évvel később 9%-ot hoztak Heves, Nógrád, BAZ, Zala, Vas megyében. Maga a KDNP az első ciklusban szürke politikát folytatott, a második ciklusban pedig saját vezetése tette tönkre a pártot, így a harmadik parlamentbe már nem tudott bejutni. Képviselői ma a Fidesz frakciójában találhatók Semjén Zsolt vezetésével.

SZDSZ: E párt a rendszerváltás idején egy platformon állt a Fidesszel. Az első szabad választásokon még közös jelöltet is állítottak Kövér László személyében Pápa városában, aki akkor ott meg is szerezte a kerületet.

A liberálisokat azóta is a lassú agonizálás jellemzi, minden megmérettetéskor az 5%-os küszöb elérése a kitűzött cél.

A Fideszre sokan úgy tekintettek, mint ami az SZDSZ ifjúsági szervezete. Kettejük útja a Demokratikus Charta elkészítésekor vált el, mikor az SZDSZ e tettével kiemelte az elszigeteltségből az MSZP-t. Közben a Fidesz stratégái elkezdték a párt jobboldalra való átsorolását, kiváltva ezzel a baloldali sajtó nemtetszését. A liberálisok 94-ben biztosan hozták 20% körüli támogatottságukat, és sikerült koalícióra lépniük az MSZP-vel. Sokáig kormányzati pozícióból is őrizni tudták népszerűségüket, amit a Bokros-csomag okozta felháborodás sem roppantott meg nagyon. De az ÁPV Rt. körüli botrányban az SZDSZ érintettségére is fény derült. Ettől kezdve a liberálisok támogatottsága apadni kezdett, köszönhetően Horn miniszterelnök azon képességének, hogy a bajokat át tudta hárítani a koalíciós partnerre. A 98-as választásokon a szabad demokraták szavazóinak kb. kétharmada hagyta el pártját, átszavazva a fiatal demokratákra. A liberálisokat azóta is a lassú agonizálás jellemzi, minden megmérettetéskor az 5%-os küszöb elérése a kitűzött cél. A párt a fővárosi és a vidéki városi értelmiségiek pártjaként van beállítva. A Fidesz jelenlegi táborának komoly arányát alkotják liberális beállítottságú polgárok. Egy 97-es adat a Galluptól. „A magukat »liberális gondolkodásúnak« és »konzervatív gondolkodásúnak« vallók aránya az egyes generációkban”3 a Fidesz körében az 1956-os generáció konzervatívjainak 25%-a, a 68-as generáció 22%-a, valamint a magukat liberálisnak vallók aránya 50% és 60% volt. Az SZDSZ a fővárosi és városi értelmiségieken kívül folyamatosan igyekszik kapukat nyitni az ifjúság felé, mely a Fidesz számára a legfőbb bázisnak tekintendő, így e téren a két politikai erő között harcok várhatók.

A szavazói bázis 1998 után

A 98-as választások során az MSZP–SZDSZ-kormányzás félidejében mért közvélemény-kutatási adatok igazolást nyertek. A Fidesz sikeresen hajtotta végre a közvélemény szemében a jobbra fordulást, magához tudta vonzani az összetöpörödő jobboldali keresztény-konzervatív pártok korábbi szavazóit. A pártnak sikerült véglegesen kitörnie a generációs párti beállítottságból és néppárttá válnia. Politikai földrajzi bizonyítéka ennek, hogy az egyes jobboldali pártoknál fentebb felsorolt megyéket, ahol azok korábban sikereket értek el, megörökölte 98-ban. A párt ekkor 27 és 42% között teljesített az alábbi megyékben: Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, BAZ, Csongrád és Pest. Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor az FKGP a Dunántúl több megyéjében 14 és 24% körüli eredményeket ért el, illetve a Fidesz 27-42-es eredménye is egy hatpárti parlamentben értendő. A fiatal demokraták több fontos, megyei jogú vagy megyeszékhely városban is jól szerepeltek. Azokat közöljük, amelyekben az első fordulóban listán a párt legalább az összes szavazatok 30%-át megszerezte, és az MSZP-t megelőzte az esetek többségében (Hubai, 2001). Ezek az alábbiak: Debrecen 43%, Győr 35%, Hódmezővásárhely 38%, Kaposvár 33%, Kecskemét 32%, Miskolc 50%, Szeged 33%, Székesfehérvár 37%, Szombathely 37%, Veszprém 36%. Bár a 2002-es választások során, illetve az önkormányzati választásokon ezeket a városokat többségében a jobboldal elveszítette, de a Fidesz százalékos arányokat tekintve itt is megerősödött a felmorzsolódott kicsi jobboldali pártok korábbi támogatói tekintetében.4 2006-ban pedig e fontos városok közül az elvesztettek nagy részének visszaszerzése lehetséges. Ennek oka a baloldali koalíció 2002-es önkormányzati nagy győzelmében rejlik paradox módon. A baloldal ekkor túlnyerte magát, és az első száznapos pénzosztáskor úgy kiköltekezett, hogy a sok szocialista vagy liberális színezetű város miatt a maradék kevés pénznek sokfelé kell eloszlania, ami kiválthatja a lakosok elégedetlenségét a be nem váltott ígéretek, az elmaradt kormányzati támogatások miatt.

A Fidesz bázisának növekedése átmenetileg megállt 99-ben, a párt támogatóit megviselték az egyéves kormányzás során történtek, de közeledve a 2002-es voksolásokhoz a párt folytatta a többi jobboldali erő bázisának elszívását. Ebben a kisgazdákat és az MDF-et érte el végzete, a parlamenti küszöb elérésének lehetetlenségével. Az FKGP ennek során korrupciós ügyek formájában mindent el is követett, hogy ellehetetlenítse magát. Kettőezeregy végére a Fidesz „magába olvasztotta az MDF szavazóbázisát, így az összes választókorú körében 23%-ról 25%-ra, a biztos pártválasztók között 37%-ról 43%-ra nőtt a jobboldali közös lista támogatottsága.” (Závecz, 2002.) Ugyanekkorra a Fidesz majdnem minden társadalmi mezőben tudott erősíteni. Különösen a nők és a fiatalok, de az 50 év felettiek, a nyugdíjasok és a szellemi foglalkozásúak körében. 2001 utolsó negyedében a főbb társadalmi demográfiai csoportokban az alábbi volt a Fidesz-szimpatizánsok aránya: férfi 25%, nő 28%,18–33 éves korosztály 33%, 34–49 éves korosztály 23%, 50–65 éves korosztály 25%, 65 felettieknél 23%, diplomások körében 30%, Budapest lakossága körében 26%, vidéki városokban 26%, falu 27%. Ezek a százalékszámok 2001 első negyedévéhez képest mind 4-5%-kal nagyobbak, és az MSZP számadataihoz hasonlítva a megadott kategóriák majdnem felében megelőzték a szocialisták bázisát. A baloldal a 34 év feletti korosztályokban és a budapestiek körében volt nagyon erős.

2002-ben a Fidesz és szövetségesei a listás választáson a szavazatok 41,12%-át szerezték meg, alig 1%-kal lemaradva a szocialisták mögött, bár a közvélemény-kutatók más eredményt és erősorrendet jósoltak. Közülük a Tárki utólag így védekezett: „Hibánk tehát nem abból származott, hogy a közvélemény-kutatások nemzetközileg elfogadott mintavételi, adatgyűjtési és kiértékelési eljárásait hibásan alkalmaztuk volna, hanem abból, hogy feltételeztük, hogy a pártpreferenciákat el nem árulók, illetve azzal nem rendelkező, de szavazni akaró emberek a többiekhez hasonló megoszlásban választják majd a pártokat. Természetesen a rendelkezésünkre álló információ alapján ez utóbbi csoport tagjait összehasonlítottuk azokkal, akik elárulták pártválasztásukat, de nem találtunk olyan eltéréseket, amelyek eltérő pártpreferenciákra utaltak volna.”5 A választási vereségtől függetlenül a Fidesz az alábbi megyékben aratott győzelmet: Pest 41,27%, Győr-Moson-Sopron 52,83%, Vas 53,75%, Zala 49,68%, Veszprém 48,45%, Somogy 44,39%, Tolna 44,24%, Szabolcs- Szatmár 45,32%, Hajdú-Bihar 47,5%, Csongrád 43,82%, Bács-Kiskun 49,9%. A jobboldal egyik komoly problémája, hogy szavazói alapvetően vidékiek, ahol alacsonyabb a választói részvétel. Azonban az északnyugat- dunántúli megyékben, ahol a Fidesz győzött, a választói részvétel 2002-ben az országos átlag felső kategóriájában volt, néhol 75% körüli arányt is elérve, és a régióban biztos győzelmet hozott. Itt a jobboldali többség még a 2002-es helyhatósági választásokon is megmaradt, illetve az EP-választásokon, a soproni időközi választáson is,6 illetve a decemberi kettős népszavazáson is jóval több voksot kapott a Fidesz által preferált válasz. És miközben a Fidesz a magyar demokrácia történetének eddigi legnagyobb vereségét szenvedte el 2002. október 20-án az önkormányzati választásokon, sikerült megnégyszerezni polgármestereinek számát a korábbiakhoz képest (Szőnyi, 2004).

Összefoglalás

A Fidesz az elmúlt 15 évben komoly arculat- és szavazóbázis-változáson ment át. Ma képviselőinek átlagéletkorát tekintve már nem fiatal. Évekig a fideszes Varga László volt a parlament korelnöke. A generációs párt mítosza azonban tovább él annyiban, hogy még most is a fiatalabb (34 év alattiak) korosztályok körében a legnépszerűbb.7 De a vidéki idősebb korosztályok körében is komoly bázissal rendelkezik, főleg a KDNP volt szavazóiból kerültek át sokan. Az MSZP-nek az idősebb korosztályok körében még így is komolyabb a támogatottsága. Ennek abban van a jelentősége, hogy hazánkban az idősebb nemzedékek aktívabb magatartást tanúsítanak, mint a fiatalok. És a választói részvételi hajlandóság 65 éves korig növekszik. Most azonban nem biztos, hogy ez kedvez a szocialistáknak, hiszen az idősek nem csupán a rendszerváltás vesztesei, de az elmúlt három év kormányzati intézkedéseinek éppen úgy. Bár közülük kerül ki legnagyobb számban az úgynevezett homo kadaricus, kiábrándultságuk oda vezethet, hogy a választásoktól való távolmaradásuk megpecsételheti a Gyurcsány-kormány sorsát. Még csak nem is kell, hogy átszavazzanak a jobboldalra, melyre nem tekintenek túl pozitívan.8 Ettől függetlenül, ahogy az SZDSZ-szel az ifjúság miatt, úgy a szocialistákkal az idősebb generációk megnyeréséért kell majd a Fidesznek megküzdeni. Nem szabad arról elfeledkezni, hogy hazánkban a nyugdíjasok száma több mint 3 millió. A Fidesz 98-ban és 2002-ben is élre tört az értelmiségiek képviseletében. A támogatottsága a falvakban a legnagyobb, de ez egyúttal az ottani alacsony választói részvétel miatt elég kevés, a baloldal a fővárosban és a nagyvárosok támogatása révén könnyen lekörözheti. Mára azonban a Fidesz komoly jobboldali bázissal rendelkezik Magyarországon. Ennek kézben tartását szolgálja a párt részéről a polgári körök mozgalmának meghirdetése, utóbb pedig a pártszervezésnek a választókerületekre való koncentrálása a megyei szervezetek helyett. Ez nagyjából az MSZP társadalmi beágyazottságával egyenlő mértékűvé nőhette ki magát mára.9 Az évek során a párt szavazói bázisa sokat változott, teljesen kicserélődött. Azok többsége, akik a kilencvenes évek elején támogatták a liberális Fideszt, többségükben régen eltávoztak más pártot keresve maguknak. Kilencvenhatig azok közül, akik már 90-ben is támogatták a pártot, csak 25% tartott ki.

Mára azonban kialakultak olyan régiók, amelyek lakossága egyértelműen és következetesen húz már több ciklus óta vagy a jobb-, vagy a baloldalhoz. Ám ezek sem vegytiszta területek. Például Baranya erős baloldali helynek tűnik. Az MSZP már korábban is nagyágyúkat indított itt (Aczél György szűkebb pátriája), a 2006-os választások előtt még nagyobbá váltak az indulók (Szili, Toller, Petrétei igazságügyi miniszter, Gráf agrárminiszter, Puch pártpénztáros). Mégsem teljesen vörös a megye. Szigetvár minden választáson leváltóként viselkedik, Mohács és Siklós jobboldali, Pécs belvárosa szintén, míg a bányászipari részek, Pécs nagy része és Komló balos. „1978–79-ben Tatabánya után még Komlón volt a második legmagasabb az egy főre jutó gépkocsik száma, a rendszerváltás után azonban a nincstelenség és a munkanélküliség lett a jellemző errefelé.” (Arzt, 2005.) A szintén nagy múltú északkeleti iparvidék viszont váltogatja képviselőit. Mindig a hatalmon lévőket le, Salgótarján kivételével, ahol 2002-ben még az SZDSZ jelöltjét (Gusztos Péter) sikerült a Munkáspárt emberének is megelőzni a versenyben. A mindig leváltó hangulat miatt például jó eséllyel indulnak a Miskolc és környékén tevékenykedő fideszes képviselőjelöltek 2006-ban (Pelczné Fidesz-alelnök, Tállai András Mezőkövesd polgármestere). Ózd városában 98-ban Fónagy János szerzett mandátumot fideszes színekben. Orbán miniszterelnök a város százmilliós nagyságrendű adósságát is kifizette a költségvetésből az önkormányzat helyett, mégis 2002-ben az akkor már miniszter Fónagy nem bírta a kerületet megőrizni. Furcsa lesz Kecskemét sorsa, ahol a korábban fideszes Szécsi Gábor polgármester indul, de mert pártjával összekapott, az MSZP–SZDSZ közös jelöltjeként 2006-ban. Kecskeméten (110 ezer lakosú megyeszékhely) még soha nem tudott nyerni a baloldal, de most éppen arra számítanak, hogy a helyiek körében népszerű Szécsi korábbi fideszes szavazóiból is tud hozni, mert azok nem pártszimpátia, hanem a személye alapján választották őt. A Dunántúl nyugati részén szinte Győr az egyetlen szocialista sziget. Ennek 2 mandátumán a Fidesz-MDF jelöltje, Medgyasszai László és a szocialista Balogh József osztozott 2002-ben. Utóbbi szerezve meg 2002-ben a polgármesteri posztot, nem először. E vidék jobbosságának fő oka a Nyugat közelsége. „A határsávrendszer miatt itt nem települhetett meg a szocialisták számára másutt biztos hátországot garantáló nehézipar. Másfelől a nyugati világról szerzett erőteljesebb személyes benyomások indokolták a szocializmus határozottabb elvetését, az ellene való következetesebb fellépést a rendszerváltás idején, és indokolják az utódpártnak tartott MSZP elutasítását napjainkban is.” (Arzt, 2005.) A nyugati határnál fekvő megyéknek azon előnyük is megvan a Fidesz számára, hogy a választói részvétel ebben a számukra kedvező régióban átlagon felüli, csak Budapesten hasonló mértékű, így nagy arányban járulhat hozzá minden esetben egy jobboldali sikerhez. Ennek főleg listás választáson van jelentősége (például európai parlamenti vagy népszavazás, illetve önkormányzati választásokon a megyei közgyűlési listákra), mert az egyéni választói kerületben szerzett győzelemkor a mandátum elviszi a szavazatokat, így azok nem adódnak hozzá a kompenzációs listákhoz.

A nyugati határnál fekvő megyéknek azon előnyük is megvan a Fidesz számára, hogy a választói részvétel ebben a számukra kedvező régióban átlagon felüli…

Van a Fidesznek még egy „tartaléka”, empirikus módon számokkal nem bizonyítható, és talán beszélhetünk úgy róla, hogy van „filozófiai bázisa”. Ez Lánczi András filozófus konzervatív paradoxonelméletén alapszik (Lánczi, 2003). Az MSZP eszerint csak mind komolyabb relativizmussal és agresszívabb/szélsőségesebb, demagóg hangvételű politikai magatartással képes megőrizni befolyását. Ennek a baloldali politikai magatartásnak az időbeli lelepleződésétől várja a filozófus, hogy a polgárok szemében a posztkommunista tábor elveszítse hitelét és bázisának mandátumokra váltható erejét. A filozófus ezzel kapcsolatos morális felháborodását a következő módon fogalmazta meg. „Minden konzervativizmus alapja ugyanis a megőrzés, a konzerválás, a folytonosság fenntartása, irtózás minden radikalizmustól. Ebben a történelmi helyzetben egyedül a kommunizmus vagy a szocializmus tekinthető konzervatívnak, egyedül a régi rendszerhez kötődő embereknek van mit konzerválniuk. Ezt meg is tették 1989 után… előnyeiket megtarthatták, s most mutatkozhatnak nyugodtnak, indulatmentesnek, irtózhatnak a radikalizmustól és minden olyan stílustól és kezdeményezéstől, amely újat akar… A konzervatív jobboldal kínlódásának éppen az egyik oka, hogy céljai elérése érdekében radikálisan kell fellépnie, s ezt az ellenfeleik kajánul ki is használják… A posztkommunisták viselkedhetnek konzervatív módon, ellenfeleik pedig radikálisan. Ez azonban csapda, melyet a valódi konzervatívoknak el kell kerülni… Az idő ugyanis neki dolgozik, a dolgok vissza fognak zökkenni a maguk természetes menetébe, ha tisztában vagyunk a helyzetünkkel. A politikai ellenfeleink – éppen mert nyeregben érzik magukat – szellemi és erkölcsi űrben fogják magukat találni, ha nincsenek máris ott. Ennek biztos jele, hogy ugyan van közös érdekük, de nincsen egyetlen közös elvük vagy értékük sem, melyben fenntartás nélkül hinnének. A számukra most életmentő relativizmus hiányt fog teremteni soraikban, mert a világnézetileg és erkölcsileg atomizált baloldal – hit és meggyőződés nélkül – csak egyre radikálisabb eszközökkel lesz képes a hatalmat megszerezni.” Ennek egyenes politikai következménye az utódpárt szétszakadása és támogatóinak elvesztése is lehet, mert lelepleződik a közvélemény előtt, hogy miközben magukat az igazság egyedüli birtokosaiként állították be, a valóságban az nem játszik szerepet politikájukban. Erre idővel ráébrednek a polgárok, érzékelve a baloldali politikai gyakorlat és az egyre tarthatatlanabbá váló érvrendszer közötti mély szakadékot (bumerángeffektus). Ma hazánkban az egyik legfontosabb politikai törésvonal a baloldal elemein belül van, mert az nem más, mint az általuk láttatni akart Magyarország, illetve a valóságos helyzet közötti távolság. A „filozófiai bázis” értelmében ezt a törésvonalat csak a baloldal választási vereségével lehet feloldani.

Bibliográfia

Jegyzetek

  • 1. Ebben az esetben a 2002-es önkormányzati, valamint a 2004-es európai parlamenti választások magyar demokrata fórumos eredményeit nem vesszük számításba, mert az önkormányzati megmérettetésen több helyen közös jelöltekkel lépett fel a Fidesszel a Fórum (például Budapesten vagy Gödöllőn), illetve az európai választásokon olyan kicsi volt a részvétel, amely egy országos választáshoz nem lehet mérce.
  • 2. Az MDF így a koalíciós Orbán-kormány úgynevezett „potyautas” pártja lett, melynek jelentősége csak a kisgazda frakció szétforgácsolódása után nőtt meg.
  • 3. www.gallup.hu/Gallup/self/polls/nepszava/nepszava2.html/
  • 4. 2002-ben Kaposvár sorsa alakult érdekesen. A város népszerű fideszes polgármestere, Szita Károly a parlamenti választásokon alulmaradt baloldali kihívójával szemben, ősszel viszont győzött fölényesen.
  • 5. www.tarki.hu/common/kommunike.html/
  • 6. A pártok előszeretettel tekintették politikai barométernek és előrejelzésnek az időközi választások eredményeit. A 90–94-es ciklus során ilyeneken a Fidesz nem ért el eredményeket, a Horn-kormány ciklusában nem került sor időközi választásokra. 1999-ben, 2000-ben az MSZP szerzett 2 mandátumot, 2001-ben az FKGP a Fidesz támogatásával, illetve a jobboldal közös jelöltjeként egy fideszes Dabason.
  • 7. Századvég Politikai Elemzések Központja: Nemzedékek és pártok. In: Heti Válasz, 2005. 03. 03. 17. l.
  • 8. Arról, hogy egyes választói csoportok vagy a jelenlegi nagyszámú bizonytalanok távolmaradása a 2006-os választásokon melyik nagy pártnak kedvezhet, remek elemzést írt egy politológus. Lásd: Lakner Zoltán: Királycsináló kívülállók. In: Élet és Irodalom, 2005. 07. 29. 3–4. l.
  • 9. Ez még nem került publikálásra, de Stumpf István egyetemi docens Politikai szocializáció című egyetemi előadásain (ELTE-ÁJK) már elhangzottak az ezt bizonyító kutatási eredmények 2005 tavaszán.
Arzt Gergely: Hagyományőrzők. Szocialista „fellegvárak”: Baranya és az északi iparövezet. In: Magyar Narancs, 2005. 06. 23. 14–16. l.
Arzt Gergely: Jobb mód. Politikai erőviszonyok a nyugati határszélen. In: Magyar Narancs, 2005. 07. 21. 16–17. l.
Gazsó Ferenc–Stumpf István: Pártok és szavazóbázisok két választás után. In: Társadalmi Szemle, 1995/6, 3–17. l.
Gazsó Ferenc–Stumpf István: pártok és szavazóbázisok. In: Magyarország politikai évkönyve 1997. 515–531. l.
Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920–2000. I–III. kötet. Napvilág, Bp., 2001.
Lakner Zoltán: Királycsináló kívülállók. In: Élet és Irodalom, 2005. 07. 29. 3–4. l.
Lánczi András: Konzervatív kiáltvány. Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő, 2003. Századvég Politikai Elemzések Központja: Nemzedékek és pártok. In: Heti Válasz, 2005. 03. 03. 16–17. l.
Szőnyi Szilárd: Pokorni Zoltán. Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2004.
Závecz Tibor: Éles verseny a pártlista első helyéért. A pártok és a politikusok megítélése 2001-ben. In: Magyarország politikai évkönyve 2002. I. kötet. 581–591. l.