Szabályozott szabadság, egzisztenciális biztonság, kiszámítható jövő

Póczik Szilveszter, a történelemtudomány kandidátusa, társadalomkutató (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Főiskolás fiatalok személyes, társadalmi és politikai attitűdjei egy empirikus kutatás tükrében

Az empirikus kutatás társadalmi tekintetben mértékadó szociális réteget célzott meg, amely nagyszámú népességet reprezentál, és attitűdjei meghatározó jelentőségűek. A 300 főre tervezett minta főiskolák nappali tagozatán tanuló középosztályi fiatalokból állt, akik 2010-ben első vagy második alkalommal választottak, most alakítják ki vagy szilárdítják meg politikai nézeteiket és szembesülnek egyéni jövőjük reális esélyeivel. Előfeltevésünk szerint a választott minta szociális tekintetben a „középosztályok közepét” reprezentálja. Feltételeztük, hogy a megkérdezettek családjai jelentős társadalmi tőkével rendelkeznek: viszonylag igényes kulturális környezetben nevelték gyermekeiket, rendezett, biztonságos anyagi háttérrel bírnak, rendszeres, a család megélhetését teljes egészében fedező, de nem kiemelkedő jövedelemmel rendelkeznek, vannak megtakarításaik, képesek a szükséges szintű felhalmozásra. Iskolai végzettség tekintetében abból indultunk ki, hogy a minta szülői generációját jellemzően olyanok alkotják, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, de felfelé törekszenek a középosztályi státus irányába, ezért annak megszerzését elvárják gyermekeiktől, vagy már a szülők is felsőfokú szakképzettséggel vagy főiskolai végzettséggel rendelkeztek, és ennek a szintnek a fenntartására ösztönzik gyermekeiket, vagy a szülők egyetemi végzettségűek, de gyermekeik első nekifutásra megelégszenek a főiskolai végzettséggel.

Jó alkalmat nyújtott a kutatáshoz a 2010. évi magyarországi parlamenti választásokat megelőző időszak izgatott politikai légköre, hiszen a 2010-es választásokra egy konfliktusokkal és gazdasági válsággal terhelt, a társadalom többsége által súlyosan kifogásolt politikai irányt érvényesítő kormányzati ciklust követően, érzelmileg is kiélezett hangulatban került sor. Azonban nemcsak az elmúlt időszak baloldali liberális radikalizmusnak nevezhető kormányzati politikája osztotta meg élesen a választókat, hanem a részben erre, részben a rendszerváltás kudarcos összképére adott reakcióként a pártpolitikai paletta átrendeződését előrevetítő jobboldali radikalizmus újraszerveződése és komoly tényezővé válása is.

A „betanult” patent válaszok elkerülése érdekében a mintából kizártuk a politikatudományt szakmaszerűen tanuló hallgatókat. A minta által megjelenített társadalmi rétegről feltételeztük, hogy társadalmi helyénél fogva potenciálisan véleményformáló helyzetben van a nyilvánosságban, és anyagi, életvitelbeli és kulturális vonatkozásban is mintaadó szerepet tölt be.

A kutatásba két, eltérő szakmai orientációjú főiskolát, egy budapesti humán és egy vidéki műszaki dominanciájú főiskolát vontunk be. A kutatás reflektálni kívánt arra a vitára is, amely a szélsőséges jelenségeket a válság következményének tekintők és azok között folyik, akik szerint a szélsőjobboldaliság és idegengyűlölet Kelet-és Kelet-Közép-Európában, benne Magyarországon újra és újra előbukkanó immanens és domináns tendencia.1

A kérdőív 10 nagy blokkban 57 zárt kérdést tartalmazott, amelyre többnyire 5-fokú Likert-skálán kínáltunk válaszokat, valamint számos kérdés esetében alkérdésekből álló válaszsort ajánlottunk fel. A legtöbb kérdés esetében igen magas, 97–99%-os válaszadói hajlandóságot tapasztaltunk. A felvétel végül összesen 231 értékelhető kérdőívet eredményezett.2 Az eredmény a szülők képzettsége, foglalkozása, anyagi helyzete tekintetében megfelelt a várakozásoknak, tehát valóban a „társadalmi közép közepét” sikerült eltalálnunk.

Magánéleti értékek, személyes helyzet és jövőkép

A válaszadók által legfontosabbnak ítélt két magánéleti érték az anyagi biztonság és a család volt. A válaszolók 85%-a bizalmas, baráti kapcsolatot ápol a szüleivel, miközben alig 4%-uk minősítette rossznak a szüleihez fűződő viszonyt. Ez a 60-as, 70-es és 80-as évek nagykamasz és fiatal felnőtt nemzedékeinek jellemző szülő–gyermek viszonyához képest jelentős pozitív elmozdulást jelez. A család modernizációja és differenciálódása – legalábbis a középrétegekben bizonyosan – közelebb hozta egymáshoz a nemzedékeket, felerősítette az érzelmi kötelékeket.3

A válaszadók közel 60%-a ragaszkodik lakhelyként és a megélhetés, családalapítás helyeként Magyarországhoz.

A megkérdezettek megélhetését és tanulmányait döntően a szülői ház finanszírozza, 40%-uknak azonban saját munkajövedelme is van. Közel felük jó vagy kiemelkedően jó lakókörnyezetben él. 88%-uk országos összevetésben a középső harmadban helyezte el maga és családja anyagi helyzetét, de több mint harmaduk érzékelhető romlásról számolt be az utóbbi években. Döntő hányaduk (70%) – hiszen fiatalokról van szó – mégis jól érzi magát a bőrében, ha a többségnek romlott is valamennyire az utóbbi években a „társadalmi” közérzete. A minta majdnem felét kitevő válaszadók nagyon elégedettnek mondták magukat jelenlegi életkörülményeikkel, 38%-uk legalábbis nem elégedetlen, csak 18% mutatkozik kifejezetten elégedetlennek. A közérzet és elégedettség értékelését a válaszadók szemmel láthatóan egyéni viszonyaik alapján végezték el, ezek összességében pozitív értéke azonban rögtön meredeken lefelé változott, amint Magyarország általános viszonyait kellett értékelni – nyilvánvalóan közvetített és szűrt információk alapján.

A válaszadók közel 60%-a ragaszkodik lakhelyként és a megélhetés, családalapítás helyeként Magyarországhoz. 17,5% semmilyen körülmények között nem hagyná el az országot, 40,5%-uk azonban szívesen dolgozna időlegesen külföldön. 12%-uk csak kényszerítő körülmények hatására volna hajlandó végleg elhagyni az országot. Velük szemben állnak azok (20%), akik a legjobb körülményeket kínáló országokban kívánnak letelepedni és azok (10%), akik egyáltalán nem tudják elképzelni jövőjüket Magyarországon. Tehát a válaszadók mintegy harmada többé-kevésbé határozott kivándorlási szándékról tudósít, ami demográfiai tekintetben – hiszen a jelenlegi népességfogyás egyik oka a kivándorlás – riasztónak mondható. A kutatott csoportban tehát biztosan nem igaz a magyarok alacsony migrációs potenciáljáról, „röghöz kötöttségéről” szóló állítás.4

Magyarország helyzetének megítélése, politikai érték- és pártválasztás

Magyarország mai helyzetét és jövőjét a válaszadók háromnegyede lesújtóan rossznak gondolja, ami alighanem az utóbbi évek változásainak eredménye. Mintegy harmaduk a nehéz helyzet állandósulásával számol saját élettartamának egészére, és a pozitív prognózist megfogalmazó 41% is csak igen lassú fejlődést remél. E vélekedések mögött sejthetően az utóbbi évek súlyos közhangulatromlása, ennek hátterében pedig 1998-tól 2007-ig tartó lakossági fogyasztásnövekedés hirtelen megtörése áll.

Bár a megkérdezettek 82%-a szerint Magyarország kényszerpályán mozog, helyzetét leginkább a külföldi befolyás határozza meg, körükben mégsem beszélhetünk Európa-ellenes közhangulatról vagy kiábrándultságról. Döntő többségük azonban kiábrándult a magyar politikai osztályból. Azt 70–90%-uk felkészületlennek, felelőtlennek, elvtelennek, korruptnak festi le. Az elmúlt négy esztendő kormányzati teljesítményének megítélése mégis differenciált, kétharmad-egyharmad arányban negatív, illetve pozitív. Sokak véleménye szerint a korábbi kormányzat idegen érdekeket szolgált és szándékos kártételekre törekedett. A korábbi kormányzati munka e kirívóan negatív megítélése ellenére a megkérdezettek többsége nem helyeselte volna az idő előtti kormányváltást, annak kierőszakolását politikai vagy politikán kívüli eszközökkel. Ez a politikai erőszak nagyfokú elutasítását jelzi. A közpolitikai értékek közül az emberi és polgári szabadságjogok érvényesülését, a demokratikus politikai berendezkedést (és nemzeti érdekeink érvényesítését) egyaránt a válaszadók háromnegyede tartja kiemelkedő jelentőségűnek. Látszólag tehát nem mutatkozik elfordulás, kiábrándulás a demokratikus alapértékkel szemben.

A politikai értékvilágot legmélyebben a szülői ház befolyásolja. A megkérdezettek 30%-a liberálisnak, közel 20%-a szociáldemokratának, 17% konzervatívnak (kereszténydemokrata, nemzeti konzervatív), 13%-a nemzeti radikálisnak definiálta önmagát. A politikai tartalommal bíró társadalmi szervezetek nem túl népszerűek, kivételt képez a liberális fiatalokat tömörítő LIFE és a Magyar Gárda (miközben azért a radikálisan jobboldalinak mondható társadalmi szervezetek elutasítottsága egyöntetűen 50% feletti). Mivel sokan egyidejűleg mindkét szervezetet kitüntették rokonszenvükkel, merész hipotézisként megfogalmazható, hogy a vizsgált csoportban a „szabadelvűség” toleráns értékvilága mellé erős rendigény társul, mondhatni ez a csoport a „szabadság és rend” híve.

A ma tevékeny magyar politikusok egyéni megítélése is igen kedvezőtlen, elutasítottságuk foka rendkívül magas. Kézenfekvő a következtetés, hogy a politikusok igen jelentős hányada megosztó személyiség, aki igen vehemensen képviseli nézeteit, de ez a fajta verbális erőszakosság sokakban erős visszatetszést kelt. Még a legrokonszenvesebb politikus (Orbán Viktor) esetében is legalább 40% elutasítottság mutatkozott, amely igen erős emelkedést mutatott a határon túli magyar politikusok esetében.

A felvétel időpontjában közelgő országgyűlési választások kapcsán a megkérdezettek közel ötöde jelezte, hogy nem fog részt venni, 8% az MSZP-re, több mint 30% a Fidesz/KDNP-re, majdnem 4%-a az MDF-re, közel 17% az LMP-re, majdnem ugyanennyien a Jobbikra és 2,2%-uk a Civil Mozgalomra szavazna (első fordulóban pártlistára). Országos összevetésben feltűnő az új pártok népszerűsége a mintában, az LMP-é duplája az országosnak, a Jobbiké pedig közel megegyezik az országos 16,5%-kal, de a CM-é is átlag feletti, amiből a hagyományos politikai szerkezet iránti erősödő bizalmatlanságra következtethetünk, legalábbis a megkérdezett csoportban. A magukat nemzeti radikálisnak mondók 72,5:17 arányban szavaznának a Jobbikra és a Fideszre, ők a legaktívabbnak, legtudatosabbnak látszó választói csoport. A Jobbik, bár elsősorban a nemzeti radikálisokra számíthat, vonzó lehet a három másik értékmezőben mozgó bizonytalankodók vagy elégedetlenek számára is.

Az országos ügyek fontosságának megítélésében az életviszonyokat vagy az azzal szorosan összefüggő körülményeket közvetlenül nem érintő kérdések hátrébb szorulnak. A fontossági sorrend élén az anyagi és egzisztenciális helyzettel összefüggő kérdések, valamint az ezeket befolyásoló strukturális, gazdálkodási és szervezési kérdések állnak, mindenekelőtt a család(ok) anyagi biztonsága, amelyért a válaszadók nyilvánvalóan aggódnak. A fontossági sorrend alsó harmadában kapnak helyet a múltfeldolgozással és a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdések, jóllehet a megkérdezettek több mint harmada élénken érdeklődik az elszakított nemzetrészek sorsa iránt. Szembetűnő negatívum, hogy a leszakadók és a cigányok integrációját a megkérdezettek alig több mint harmada tartja fontosnak, annak ellenére, hogy ez súlyponti kérdésként minden politikai, társadalompolitikai és mediális diskurzusban megjelenik. Ebből arra következtethetünk, hogy a társadalmi szolidaritással kapcsolatos korábbi intenzív propaganda politikai, gazdasági és életszínvonalbeli okokból elvesztette hatékonyságát, vagy éppen ellentétes hatást fejtett ki. Mégis elkeserítőnek mondható, hogy Magyarország legfontosabb szociáldemográfiai kérdése kapcsán még a várhatóan nemsokára véleményformálóvá váló értelmiség körében sem alakult ki megfelelő problématudatosság, sőt elfordulás, türelmetlenség érvényesül.

A nemzetközi környezet megítélésére vonatkozó kérdésekre adott válaszokból következtetésként az adódik, hogy a megkérdezettek elsősorban mai politikai partnereinket és a demokratikus értékeket valló államokat, valamint szervezeteket tartják rokonszenvesnek, és elutasítják a demokráciadeficites, még inkább a háborús vagy erőszakos (terrorista) eszközökhöz folyamodókat.

A történelmi vonatkozású kérdések célja a főiskolások történelmi és politikai ismereteinek mérése mellett vonzódásaik vizsgálata volt. Ezekkel azonban nem értük el a kitűzött célt. A kérdésekre nem válaszolók magas arányából egészen szürreális ismerethiányra lehet következtetni, ami a humán képzésben tanulók esetében olykor súlyosabb, mint a műszaki képzésben részt vevőké. A két világháború közötti legjelentősebb társadalmi szervezeteket a megkérdezettek átlagosan 65%-a nem ismeri, a jelentős 20. századi magyar politikai gondolkodókkal5 kapcsolatos ismerethiány 70–80%-os, a 20. századi fegyveres harcok neves magyar résztvevőinek ismertsége még ennél is alacsonyabb. Csak a legközismertebb magyar politikusok esetében jobb valamivel a helyzet, őket a megkérdezetteknek „csak” mintegy harmada nem ismeri vagy nincs róla semmilyen véleménye. A fennmaradó kétharmad állásfoglalásából az tűnik ki, hogy a megkérdezettek leginkább a nagy formátumú, integratív, stabilitásorientált személyiségek számára tartogatják szimpátiájukat, de a magyar történelem legsötétebb alakjaival – Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő – is akad kisebb számú rokonszenvező (15–20%). A fentiekből levonható az a súlyos következtetés, hogy a megkérdezettek számára a 20. századi magyar társadalom-és eszmetörténet valóságos és szinte egybefüggő fehér folt, amit aligha enyhít a köztörténettel kapcsolatos valamivel nagyobb tájékozottság.

Korábbi antiszemitizmus-vizsgálatok módszertanára támaszkodva6 kísérletet tettünk a zsidósággal kapcsolatos beállítódások mérésére, és ezekkel összevethető eredményekre jutottunk. A megkérdezettek 47,5%-a egyetértett a zsidóságot érintő negatív sztereotípiák egy részével. Ezzel szemben a válaszok 55,6%-a kifejezetten barátságos attitűdöt árult el. A megkérdezettek közel fele szerint büntetni kellene a holokauszt tagadását, ami az ezzel kapcsolatos jogi promóció hatékonyságára látszik utalni.

Biztonság, bűnözés, büntetés

A megkérdezettek majdnem fele szerint az ország közbiztonsági helyzete kifejezetten rossz, és az elmúlt években súlyosan romlott, a bűnüldözés és büntető igazságszolgáltatás rendfenntartási képessége több mint megkérdőjelezhető, miközben saját lakókörnyezetét 58%-uk teljesen biztonságosnak tartja. A megkérdezettek 90%-a semmilyen módon nem vált sértetté a korábbiakban. Ennek ellenére a válaszokban rendkívül erős rend-és fegyelemigény, valamint büntetéspártiság tükröződik. A megkérdezettek négyötöde szigorítaná a büntetéseket, háromnegyedük visszaállítaná a munkakényszert a bv-intézetekben, és közel felük a halálbüntetést is.7 Ezzel párhuzamosan mutatkozik a polgárok fokozott ellenőrzésének igénye (közel 62%), ami leginkább a fokozott rendőri jelenlét, valamint a cigányok fokozott ellenőrzése iránti igényben nyilvánul meg. Kikövetkeztethető, hogy a „cigánybűnözéssel” való politikai kampányolás ebben a körben is kedvező fogadtatásra talált. Pozitív fejleménynek mondható, hogy a megkérdezettek több mint fele az áldozat–elkövető egyezség (mediáció) által adott lehetőségek kiterjesztését támogatná, tehát ez a lehetőség lassan bevonul a köztudatba.

A jobbik szavazói

A mintánkban a 231 megkérdezett között 38 leendő Jobbik-szavazót találtunk, ők adták a minta 16,5%-át. Talán a szerencsés mintaválasztásnak köszönhető, hogy a Jobbik listája a választások első fordulójában később szinte pontosan ekkora országos szavazatarányt kapott. Az eredmények megerősítik, hogy a Jobbik inkább a férfiak és vidékiek körében népszerű, valamint azok között, akik – vagy családjaik – árnyalatnyi hátrányban vannak társadalmi státus, anyagi javak vagy az egyéni társas (főként szerelmi) kapcsolatok tekintetében a minta átlagához képest. Úgy tűnik, ez a kisfokú lemaradás igen nagyfokú elégedetlenséget indukál. A potenciális Jobbik-szavazók eredményei jobbára párhuzamosan futnak a teljes mintában mért eredményekkel, de utóbbiak esetében jóval negatívabb helyzetértékelés és olykor kirívóan pesszimista jövőmegítélés mutatkozik, ami mögött sejthetően a státushelyzeten túl egyéni lelki tényezők is meghúzódhatnak.8

A Jobbik tehát valószínűsíthetően nem a lecsúszottak, vesztesek pártja ...

A politikai értékválasztás tekintetében a Jobbik szavazóinak csupán mintegy fele tartja önmagát nemzeti radikálisnak, a többiek hagyományos konzervatívokból, liberálisokból, sőt kis részben a szociális elkötelezettségűek közül verbuválódnak. A megkérdezettek körében mutatkozó szavazói összetételét tekintve a Jobbik egy kezdő populista néppártnak látszik, amely eltérő értékvilágokat fed le, ha messze nem is azonos arányban. A Jobbik tehát valószínűsíthetően nem a lecsúszottak, vesztesek pártja, ahogy ez gyakran a médiában megjelenik.9 Sokkal inkább a középosztályok kevésbé sikeres csoportjaié, amelyek az elértnél magasabb státusra és anyagiakra tartanának igényt, illetve amelyek helyzete a korábbiaknál kevésbé ígéretes, de távolról sem ingatag. A potenciális Jobbik-szavazók beszámolói szerint családjaik felének valamelyest romlott az anyagi helyzete az utóbbi években. Ennek megfelelően a minta egészéhez képest rosszabb és romló a közérzetük, ezért elégedetlenebbek jelenlegi életviszonyaikkal.

Ennek felel meg az ország közállapotáról és jövőjéről alkotott negatív, pesszimista képük. A minta egészétől eltérően körükben az EUcsatlakozás megítélése is erősen negatív, 30%-uk annak csak kedvezőtlen hatásait érzékeli, miközben a minta egészében ez éppen fordítva van. A magyar politikusokról alkotott vélemény a Jobbik választói körében még a minta egészében mutatkozó sötét képnél is kedvezőtlenebb. Döntő többségük maradéktalanul negatív jellemrajzot nyújtott a magyar politikai szereplőkről, az ország helyzetét értékelve pedig minden ágazati területen erősebb romlást érzékel, mint a megkérdezett minta egésze. A súlyos romlás okát 90%-uk kizárólag a 2002 és 2010 közötti időszak rossz kormányzásában véli megtalálni. A Jobbik potenciális szavazói erősen fogékonynak látszanak a bűnbak-és ellenségképző, az etnikai, benne az antiszemita érvelésre. A jobbikos szavazók többsége egyetértett volna egy előrehozott kormányváltással. Kétharmaduk azonban ellenzett volna bármiféle erőszakos, utcai, fegyveres megmozdulást, egyharmaduk viszont egyetértett volna az erőszakos kormánybuktatással, tehát a Jobbik szavazóinak döntő hányada szintén elutasítja a politikai erőszakot.

A Jobbik szavazóinak politikai értékvilága nem egységes, mint ahogy korábbi pártszimpátiája sem. A mostani Jobbik-szavazók fele nem vett részt a 2006. évi parlamenti választásokon, akik azonban részt vettek, azok ötöde a Fideszre, másik ötöde a MIÉP–Jobbik pártszövetségre szavazott. Az értékvilágok átfedését jelzi, hogy az önmagát liberálisként meghatározó legnagyobb civil szervezet, a LIFE egyáltalán nem elutasított körükben, azt a válaszadó Jobbik-szavazók 65%-a rokonszenvesnek találta. Ebben a körben a mai jelentős politikusok iránti általános ellenérzést jelzi, hogy az értékvilágban hozzájuk közelebbinek sejthető Fidesz politikusai iránti rokonszenvük alig valamivel nagyobb, mint a volt kormánypártiak iránti „vonzalmuk”.

Az országos feladatok fontosságának megítélésben a Jobbik potenciális szavazói válaszaikban nagyjából együtt haladnak a minta egészével, azonban összevetve a teljes mintával, fontosabbak számukra a nemzeti jellegű feladatok. Meglepő módon a teljes mintánál nagyobb arányban tartják fontosnak a leszakadók és a cigányok integrációját (bármit jelentsen is ez az ő elképzelésük szerint).

Ahogy az egész mintában, úgy a jobbikosok körében is az emberi, polgári és kisebbségi jogokkal hadilábon álló, erőszakos politikát folytató államok mutatkoznak a legellenszenvesebbeknek. Ugyanez vonatkozik a nem állami jellegű nemzetközi entitásokra és szervezetekre is. Ezek, ahogy a Hamasz és Hezbollah példája mutatja, még a jobbikos szavazók körében sem számíthatnak szinte semmilyen szimpátiára.

A nemzeti érdekek és értékek fontosságának hangsúlyozása miatt erős nemzeti tudatosságot és ehhez mért felkészültséget tételeztünk fel a Jobbik szavazóiról, azonban kijózanítóan hatott, hogy történelmi ismereteik ugyanolyan hiányosak, mint ami az egész mintára jellemző.

A minta egészében is munkáló zsidóellenes előítéletesség jóval erősebben van jelen a Jobbik szavazóinak körében. Ezek fele kifejezetten ellenségnek, a nemzettel szembenálló idegen erőnek tekinti a zsidóságot, a zsidóság pozitív társadalmi teljesítményeit rendre kisebb arányban említik, mint a lekérdezett minta egésze, tehát joggal minősíthetőek előítéletesnek.

A közbiztonság helyzetét egészen tragikus színben látják, amely folyamatosan romlik. 80%-uk szerint a bűnüldözés és igazságszolgáltatás már képtelen fenntartani a rendet. Számukra beköszöntött a társadalmi káosz és közbizonytalanság kora. Mintegy harmaduk azonban lakóhelyének biztonságát mégis legalább közepesre, több mint 40%-uk pedig kimondottan jóra értékeli. Ennek megfelelően a Jobbik-szavazók még a minta egészénél is nagyobb arányban szigorítanák a büntetéseket (kényszermunka, halálbüntetés, fokozott rendőri ellenőrzés).

Esetükben tehát összegződik az elkeseredettség, csalódottság és pesszimizmus a megszemélyesítő bűnbakképzési mechanizmusokkal és a drasztikus, kevéssé differenciált, integrista társadalmi megoldásokra, a szigorú ellenőrzésre és büntetésre támasztott fokozott igénnyel. A politikai erőszak alkalmazása iránti rokonszenv azonban még ebben a csoportban sem mondható jellemzőnek. A várakozástól eltérően azonban ebben a csoportban sem mutatkozik az átlagosnál koherensebb politikai nézetrendszer, sőt még csak erre irányuló, az átlagosnál fokozottabb igény sem.

Néhány általános következtetés

A kutatás eredményeinek áttekintése alapján úgy tűnik, a populista, illetve a szélsőjobboldali jelszavakra fogékony politikai attitűdök megjelenése nem a történelmi-társadalmi (polgári) fejlődés retardált jellegéből adódó rendszerszerű következmény. A minta egészéből jól látható, hogy a demokratikus pluralista értékrendet a megkérdezettek didaktikai szintjén elsajátították, kötelező hitvallásbeli dogmaként kezelik, illetve „mondják fel”, ami mögött azonban nincs megfelelő tudásszint és főleg belsővé tett érvrendszer. A külsőre kifogástalannak látszó kabát alól előfityeg a szakadozott bélés: a kiéleződött konkurenciában és jövőféltésben gyökerező resszentimentek, szolidaritáshiány, demokratikus deficitek. Minimálisnak is csak jóindulattal mondható társadalmi ismereteik, illetve ismerethiányaik és gondolattalanságuk miatt nem éreznek lelkiismeret-furdalást. Mindez persze nem, vagy csak részben róható fel a főiskolai hallgatóknak egyénileg és csoportosan, akár generációs szinten. Annál inkább a rendszerváltás zsákutcás, féloldalas jellegének, aminek következtében a demokratikus politikai építmény fundamentumává egy a nemzeti javakkal és eszmékkel felelőtlenül gazdálkodó politikai osztály, valamint a javakat és esélyeket szűkítve újratermelő és újraelosztó társadalmi szerkezet vált. Ennek a szerkezetnek a belső feszültségeit fokozott élességgel láttatta meg a nemzetközi gazdasági válság. A jelenlegi helyzet felróható a társadalmi ismereteket leértékelő és a gondolattalanságot honoráló korábbi kulturális klímának, az általános és középiskolai oktatás, különösen a humán, tehát nemzet-és társadalompolitikailag releváns tartalmú oktatás színvonalcsökken(t)ésének. Ezért nagyon is jogos az aggodalom amiatt, vajon milyen véleményformáló erővé válik majd az a középértelmiség, amelyből mintánk származik.

... ismerethiányaik és gondolattalanságuk miatt nem éreznek lelkiismeret-furdalást.

A fentiek okán – hogy ezúttal messzebbre ne tekintsünk – elengedhetetlenül szükségesnek látszik három szakpolitikai intézkedés az oktatásügy területén:

– az általános és az érettségit adó középfokú oktatásban a történelmi és társadalmi ismeretek oktatásának megerősítése,

– a felsőoktatásban a történelmi és társadalmi tartalmú közismereti tárgyak oktatásnak bevezetése,

– a demokratikus politikai tudatossághoz elengedhetetlen közpolitikai alap-és háttérismeretek folyamatos és céltudatos (egyben mindenkor célcsoport-orientált) terjesztése úgy, ahogy azt Németországból a „politische Bildung”10 kapcsán tartalmilag és szervezetileg ismerjük.

Jegyzetek

  • 1. Ld. Ungváry Rudolf: Történelmi lecke öregfiúknak. hvg.hu/HVG, 2010/14., 2010. április 8.; Uő.: Az egypárti „demokrácia” győzelme. Népszabadság, 2010. április 13.
  • 2. Bár a kérdőíves vizsgálatokban kisebb minták is igen jól használhatóak, természetesen nem lehetünk biztosak abban, hogy egy jóval nagyobb mintavétel nem hozna-e jelentősen eltérő eredményeket.
  • 3. Boreczky Ágnes: Változások a szülők gyerekfelfogásában, a gyerekek életkörülményeiben és szocializációjában 1910–1990. Magyar Pedagógia, 2001/2., 151–169., 167. o.
  • 4. Ld. Lengyel László: Magyarország politikai, társadalmi és gazdasági illeszkedése az Európai Unióba 2004–2007. In: A magyar tudomány a gazdaságért és a társadalomért. A Magyar Köztársaság kormánya és az MTA közötti megállapodás keretében végzett stratégiai kutatások főbb eredményei 2004–2005. I. kötet (Társadalomtudományok). MTA, Budapest, 2005, 7–21. o.
  • 5. A kérdőívben felsoroltak Lukács György, Bibó István, Prohászka Ottokár, Heller Ágnes, Erdei Ferenc, Féja Géza, Tölgyessy Péter, Bartha Miklós, Szabó Dezső, Kis János, Szekfü Gyula, Teleki Pál, Vázsonyi Vilmos és Jászi Oszkár voltak.
  • 6. Fábián Zoltán–Sik Endre: Előítéletesség és tekintélyelvűség. In: Társadalmi riport 1996. Szerk.: Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György, TÁRKI, Századvég, Budapest, 381–413., 388. o.; Kovács András: Az antiszemitizmus a mai Magyarországon. www.mtaki.hu/tanulmanyok/kovacs_andras/sicjo.doc; Fábián Zoltán: Etnikai és politikai attitűdök vizsgálata. OTKA 2003. www.otka.hu/index.php?akt_menu=3496
  • 7. Az itt mért 46% jó megfelelést mutat a TÁRKI 2001-ben publikált kutatásával, amely a halálbüntetést támogatók arányára országosan 68%-ot eredményezett és megállapította: „...minél fiatalabb és minél magasabb iskolai végzettsége van valakinek, annál nagyobb valószínűséggel mondhatjuk róla, hogy ellenzi a halálbüntetést.” Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésről a közép-kelet-európai országokban. A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvélemény-kutatása. TÁRKI, 2001. június. Az ELTE ÁJTK Kriminológiai tanszék számára készült 2006. évi kutatás szerint a megkérdezettek 63 százaléka halálbüntetés-párti. Litvániában 76%, Lengyelországban 72% a halálbüntetés-pártiak aránya a lakosság teljes körében.
  • 8. A szerző természetesen tisztában van vele, hogy ilyen kis részmintára, amely alig nagyobb egy fókuszcsoport méreténél, nem alapozhatóak következtetések, tehát az itt megfogalmazottak csupán vélelemnek tekinthetőek.
  • 9. „A Jobbikkal kapcsolatban a Medián adatai cáfolják azt a tévhitet, miszerint a párt támogatóinak zöme a társadalom perifériájára szorult állampolgár lenne – a Jobbik a legkisebb támogatottsággal éppen a legalacsonyabb iskolai végzettségűek között rendelkezik. Sokkal valószínűbb, hogy elsősorban nem a szociálisan hátrányos helyzet, hanem a politikai elitből való kiábrándulás, az anti-establishment érzület közelített ilyen nagy és heterogén tömeget a radikális párthoz.” Hogyan szavaztak a magyarok 2010 áprilisában? Elemzés a Medián választási felmérései alapján, 2010. április 27. www.median.hu/object.7c017750-53b9-4a03-87c6-a771ee519bb8.ivy
  • 10. Németországban a politikai oktatást a Bundeszentrale für politische Bildung [Szövetségi Politikai Képzési Központ] (www.bpb.de) végzi, illetve koordinálja, fő feladata a demokratikus tudatosság elmélyítése és az ahhoz szükséges helyes történelmi és társadalomtudományi ismeretek terjesztése, népszerűsítése. Kiadványai elsősorban az oktatási intézmények tanáraihoz és tanulóihoz szólnak, de szinte minden közintézményben hozzáférhetőek.