Készülünk a kormányzásra, beszélgetünk, eszmét cserélünk arról a programról és stratégiáról, ami Magyarországot kihúzhatja abból a kátyúból vagy szakadékból, amelybe az elmúlt 3 évben a jelenlegi kormány kormányozta. Eljött az idő, hogy kimondjuk, Magyarországon az állam pénzügyi válságban van. Magyarországon nem általános gazdasági válság van, nem a gazdaság, a vállalkozások, nem az üzleti világ van válságban, hanem az állam. Az állam pénzügyei válságos képet mutatnak, és ebből a válságból mindenképpen ki kell kerülni. A válságjelenségek számosak: a gazdák nem kapják meg jogosan járó pénzüket, az áfát visszatartották, az önkormányzatok olyan helyzetben vannak, amilyenben vannak, a magyar vállalkozókat fojtogatja az adórendszer és az adóbürokrácia, és még lehetne hosszan sorolni. Mégis, mi közgazdászok kénytelenek vagyunk kiválasztani néhány olyan döntő területet, amelyeken keresztül felvillantható a gazdaság állapota. Ilyen például a gazdasági növekedés folyamata.

A régiót tekintve ma a magyar gazdaság hátul kullog a növekedés területén, de a 25 feltörekvő gazdaság között is az utolsó helyen szerepelünk ezen a téren. A magyar állam pénzügyi válságát mindennél jobban azonban egy súlyos ikerdeficit jelzi. Az ikerdeficit nem jó dolog, mert bár ketteshármas ikreket bárhol szeretnének a családokban, de az ikerdeficit a pénzügyeink számára tragédia. Ma Magyarországon az államháztartás mérlege és a folyó fizetési mérleg, amelyek a közgazdászok szerint a legfontosabb mutatói a pénzügyi egészségnek vagy betegségnek, súlyos hiányt mutatnak, sőt egyszerre mutatnak hiányt. Ezt nevezzük ikerdeficitnek. Nem csupán a régióban legmagasabb a magyar államháztartási és a folyó fizetési mérleg hiánya, nem csupán az EU 25 tagállama közül legmagasabb a magyar ikerdeficit, hanem a 25 feltörekvő gazdaság között is nálunk a legmagasabb az államháztartási deficit és a folyó fizetési mérleg hiánya. Ez válságjel, amely mindenképpen azt jelzi, hogy Magyarországon ma az állam pénzügyei a csődközeli állapotban vannak.

Az 1. ábra a valós számokat mutatja, nem a kormány kommunikációjában megjelenő kissé kozmetikázott számokat. Ha áttekintjük az államháztartás valódi 2004. évi deficitjét, abba beszámítjuk az ún. PPP programokat, később az államra hárított terheket, valamint azokat a „kiszervezett” költségvetési kiadásokat is, amelyek korábban a költségvetést terhelték, most pedig a gazdaság más szereplőit, akkor a magyar államháztartási deficit 2004-ben 8-9% között mozgott, pontosan 8,4% volt. Ez egy másik szám, mint amiről eddig beszéltek, ez magas szám, a legmagasabb szám az EU 25 tagállama, a régió vagy a feltörekvő 25 állam gazdasága között. Ugyanilyen magas, 8 és 9% közötti a folyó fizetési mérleg hiánya is, ami 2004-ben 8,8% körül alakult, de az idén sem lesz sokkal jobb. Akkor van rendben az állam pénzügye, ha ugyan hiányt mutat az államháztartás, több a kiadás, mint a bevétel, de ezt a megtakarítások fedezik. Magyarországon nem fedezik, mert a megtakarítások 0 és 1% között mozognak a bruttó hazai termék százalékában, így világosan látható a GDP 8%-a körüli deficit. Ha megnézzük, mi az, ami a folyó fizetési mérleg deficitjét kiegyensúlyozhatja, akkor azt látjuk, hogy mérsékli a beáramló külföldi tőke, de nem tünteti el. Ha a kettőt együtt nézzük, akkor súlyos, 10% feletti a bruttóhazaitermék-arányos egyensúlytalanság. Magyarország pénzügyi mozgástere olyan mértékben szűkült le az elmúlt 3 évben, amely példátlan az EU-ban, illetve a feltörekvő országok között.

A magyar állam jelenleg pénzügyi válságban van. Ennek két fő oka van. Az egyik ok az elmúlt 3 év gazdaságpolitikai hibasorozata. Egyes területeken ámokfutásnak nevezném ezt a gazdaságpolitikát, ha az árfolyam-politikára, a nemzeti valuta stabilitásának elrontására gondolok, akkor ez egy ámokfutás, de ez csak egy példa, hiszen valóságos gazdaságpolitikai hibasorozat után áll össze a 2005. évi helyzet.

Van egy másik ok is, bár ez sem mindennapos a magyar piacgazdaság és a demokrácia történetében. Van egy mélyebb ok, ami az állam jelenlegi pénzügyi válsága mögött van. Bár a gazdaságot fojtogatják a kormányzati, önkormányzati, pénzügyi, adó-, kamat-, inflációs és egyéb terhek, a gazdaság mégiscsak teljesít, tehát a gazdaság nem lehet az állam pénzügyi válságának oka. Az állam az oka saját válságának. A magyar állam nem ment végig azon a rendszerváltozáson, amelyen a piacgazdaságra való áttérés során a gazdaság jelentős része átment. A magyar államnál kimaradt az adórendszer- változás, a bürokrácia nagyságrendi átalakítása. Magyarországon elmaradt az önkormányzati rendszer átalakítása. Az ugyanis, hogy elvonnak kispostáktól, kisfalvaktól pénzt, az nem önkormányzati reform, hanem az állam feladatainak lerázása. Ez a legfontosabb oka és forrása annak, hogy ma a magyar állam pénzügyei válságos képet mutatnak.

A dolgunk tehát bizonyosan az lesz, hogy Magyarország pénzügyi mozgásterét tágítsuk ki. A 2. sz. ábra azt mutatja be, hogy erre milyen lehetőségeink vannak.

Ha végletesen szűk és egyre szűkülő egy állam pénzügyi mozgástere, nagyon nehéz valamit is tenni. A Széchenyi Tervben mintegy 180 milliárd forintos állami pénzzel 600- 700 milliárdos beruházást mozgattunk meg, amely a bruttó hazai termék 1%-a volt. De ehhez kellett az a 180 milliárd forint, kellett hozzá a kormány, a miniszterelnök, aki bizalmat szavazott egy ilyen programnak. De ha a pénzügyi mozgásteret szűkítjük, hol lesznek ahhoz források, hogy újraindítsuk a Széchenyi Tervet, honnan lesznek források a költségvetésből kiszervezett PPP programokhoz? A vagyoneladás már nem tágíthatja a mozgásterünket. Lehet ugyan eladni mindent, de már sokkal több mindent eladtunk, mint amit kellett volna, nem élhetünk tehát ezzel az eszközzel. Eladósodás, már éltünk vele. Mi csökkentettük a GDP-hez képest a bruttó és nettó államadósság arányát, jelentősen csökkentettük az állam terheit. Az állam rendezetlen pénzügyei, a rendszerváltoztatás elmaradása egyenesen eredményezett súlyos eladósodást. Az eurózónához történő csatlakozás útján beleütközünk a maastrichti korlátokba is. Eladósodni is nagyon nehéz lesz, nehéz lesz azzal tágítani az állam pénzügyi mozgásterét Magyarországon. Csordogálnak az EU pénzügyi támogatásai, reméljük, majd bővebben jönnek. A gazdasági növekedés az a tényező, amely pluszforrásokat adhat az állami költségvetés számára, amely valóban megbízhatóan és a jövőt nem terhelő módon tágítja Magyarország pénzügyi mozgásterét.

Miből lesz a növekedés? Ezt mutatja be a 3. ábra. Fontos, hogy pontosan értsük: a gazdasági növekedés nem csupán gazdasági forrásokból származik. Sőt, megkockáztatom, elsősorban nem gazdasági forrásokból, a kultúrából, az erkölcsből, a családból, a hitből, az egészségből, a hosszabb életkorból, a több gyermekből származik gazdasági növekedés. De ha szigorúan a gazdaság forrásait figyeljük, akkor persze a versenyképesség a legfontosabb, azon belül a termelékenység növekedése, s nagyon fontos a foglalkoztatás bővítése. Egész Európában súlyos gond a foglalkoztatás alacsony szintje Amerikához képest. A jövedelemelosztásnál nem szabad megengedni, hogy a magyar társadalom jövedelemegyenlőtlenségei szétnyíljanak latin-amerikai mértékben. Ez a titkos háromszög, a titkos forrás, amelyből a magyar gazdaság magasabb növekedése, a pénzügyi mozgástér tágítása táplálkozhat.

A következő évek gazdasági stratégiájának kidolgozásához fontos látni, hogy a piacgazdaságra való áttérés időszakában hogyan működött és teljesített Magyarország a 15 legfejlettebb EU-tagállam tükrében (lásd 4. ábra). Az 1995–96 közötti szakasz a Bokros-program idejét jelenti. A Bokros-program idején Magyarország nem csupán mindazokat az áldozatokat szenvedte meg, amikről tudunk és mi is részesei voltunk, hanem az EU 15 legfejlettebb tagállamához képest is visszacsúszott a növekedésünk. Aztán jött egy kis helyreállítási szakasz, ne tévesszen meg senkit, hogy kicsit magasabb 1997–98-ban a növekedés, hiszen a gazdaságnak van bizonyos helyreállítási lendülete. De az igazi lendületet 2001–2002–2003 körül szereztük, és ez megint csalóka, azt gondolnánk, hogy két kormány idejére esik az időszak, amikor Magyarország kivételesen jól teljesített, pedig a 2002–2003-as jó növekedési adatok lényegében az 1998–2002 között érvényesített politika, társadalompolitika és gazdaságpolitika következményei. Láttuk, nem álltak le az új otthonok építésével kormányváltáskor. 2004-ben is sorozatosan adhattunk át Széchenyi Tervből megvalósított beruházásokat. Ezek az 1998–2002-ben beindított beruházások, az új gazdasági erők, amiket mi érvényesítettünk, alapvetően 2001–2002–2003-ban értek be. Annak ellenére volt jó a magyar gazdaság relatív növekedése, hogy már megindult a gazdaságpolitikai hibasorozat.

Azt gondolom tehát, érdemes megnéznünk, mitől is volt olyan sikeres 1998–2002 közötti gazdaságpolitika. Mielőtt ezt megnézzük, álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk szembe azzal, hogy mit kell mindenképpen elkerülnünk: el kell kerülnünk az eladósodás növekedését, a még meglévő nemzeti vagyon elherdálását, a társadalom elnyomorítását. Mit tanítanak Magyarország 47 közgazdasági fakultásán? Néhány intézmény kivételével zömében azt tanítják, hogy a Bokros-programra szükség volt, mert 1994-ben többet fogyasztottunk, mert nagyon megemelkedtek a jövedelmek. Miután nőtt a fogyasztás, emelkedett az import, leesett az export, elromlottak a pénzügyek, az államháztartási és a folyó fizetési mérleg deficitje megugrott. Ez annak köszönhető, hogy mi magyarok bűnös nemzetként – ezt nem mondták, de ez van mögötte – többet fogyasztottunk, mint amennyit megtermeltünk. A reálkereset valóban több mint 7%-kal nőtt 1994-ben, de a fogyasztás csökkent, az emberek nem költöttek több pénzt. Nem lehet a megugró fogyasztás többletimportjával indokolni a Bokros-program indítását. De ez csak az egyik közgazdasági furcsaság, nevezzük nevén, közgazdasági hamisítás. A másik, amit hallottunk, hogy a Bokros-program kivezette Magyarországot a pénzügyi csődből, javította az egyensúlyt, megoldotta a közelgő pénzügyi válságot. Azt mondták, hogy a Bokros-program következtében csökkent az import és nőtt az export.

5. ábra: Az export és az import volumene (előző év = 100%)

Ha megnézzük a valós számokat, a KSH hivatalos adatait, azt látjuk, hogy már 1994 végén és 1995 elején kezd csökkenni az import és nő az export. Miért? Például azért, mert a KSH egy pénzügyi leleménnyel az orosz–magyar katonai szállítások ellentételezését, a beszerzett katonai repülőgépeket közösségi fogyasztásként számolta el. Én nem tudok senkit, aki elfogyasztotta volna a gépeket. A KSH betette a közösségi fogyasztások sorába, így megugrott a közösségi fogyasztás. S máris igaz, hogy a fogyasztás megugrása miatt nőtt az import. Nem az emberek, a családok, a háztartások fogyasztása nőtt, hanem az állam fogyasztása. Kimondhatjuk, hogy a Bokros-program indulásakor már megszűntek a Bokros-program indokai, s újból közgazdasági hamisítás történt, hiszen a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlya önmagától helyreállt volna 1995–96-ban, ezeken azonban rontott a Bokros-program. Figyeljük meg, a Bokros-program életbeléptetése után esik az export, és nő az import. 18%-ról 29%-ra nőtt az infláció, 40% fölé ugrott a kamat 1995-ben, ez volt a Bokros-csomag rejtett megszorító hatása. Zseniálisan működött. Mindaz, amit a Bokros-programról eddig hallottunk, egyszerűen nem igaz. A Bokrosprogram indoklása, hogy a családok, az emberek fogyasztásának megugrása miatt romlott el Magyarország pénzügyi egyensúlya, hamis. Az is hamis, hogy a Bokros-csomag következtében lábaltunk ki ebből a pénzügyi válságból, holott ellenkezőleg, még mélyebbre süllyedtünk bele, nem csupán a gazdasági növekedés fordult át visszaesésbe, hanem tovább csökkent az export és nőtt az import. Ez az a sokkolás, amit el kell kerülnünk. Amikor szembenézünk a gazdasági stratégia megalkotásával, akkor egyet már mindenképpen rögzíthetünk, nem szabad megismételni azt a hibát, amit a Bokros-program jelentett a magyar gazdaság számára.

Nem csupán az EU 15 fejlett tagállamához képest teljesített nagyon jól a magyar gazdaság az 1998–2002 között érvényesített gazdaságpolitika következtében, hanem a velünk együtt az EU-hoz 2004. május 1-jén csatlakozó országcsoporthoz képest is (lásd 6. sz. ábra). Érdekes, hogy ebben a tükörben is szép a kép. Gyorsabban nőtt a különbség köztünk és versenytársaink közt. Évi 2%-kal kerültünk közelebb az EU átlagához, ez volt 2001–2003 között, a gazdaságpolitikai hibasorozat ellenére, az új kormány ellenére. Mert beértek a korábbi gazdaságpolitikai eredmények. 2004-ben azonban már csak 1%-kal kerültünk közelebb az EU átlagos fejlettségi szintjéhez. Előbb-utóbb jelentkezik a baj. Ez 2002–2003-ban még nem, de 2004-ben már jelentkezett.

6. ábra: 2004-ben az EU-hoz csatlakozó 10 ország átlagos és a magyar 1 főre jutó GDP-vásárlóerő az EU arányában (EU15 = 100%)

Tegyük fel azt a kérdést is, hogy miért is sikerült nekünk 1998 és 2004 között egy eredményes, hatékony és a nemzet érdekeit szolgáló gazdaságpolitikát kidolgozni. Azt gondolom, alapvetően azért, mert megértettük, amit közgazdászok nem mindig szeretnek hallani, hogy a gazdasági növekedés és hatékonyság mögött alapvetően nem gazdasági források állnak, hanem nagyon kiterjedt módon a kultúra: a civilizációs sajátosságok, a szorgalom, a tisztaság, a családokban a kohézió, a bizalom, együttműködés, a társadalmi tőke. A közgazdászok elfogadják, hogy legalább 3 ezek közül a nem gazdasági okok közül nagyon fontos: a tudás, a tehetség és az erkölcs. Ha ezek szorzatában az erkölcs mínusz előjellel szerepel – pl. egy Bokrosprogram keretében mást mondanak, mint a valóság –, akkor a szorzat, tehát a gazdasági érték is negatív lesz. Sajnos vagy szerencsére ilyen fontos az erkölcs.

Kedves barátaim, azért sikerült gyorsan és hatékonyan növekednünk, mert megtaláltuk a magyar modellt. A magyar modell keretében döntő módon azokat a nem gazdasági tényezőket emeltük ki, amelyek a gazdaságot előrelendítették: a családot és a nemzetet, a munkát és a tanulást, jó egyensúlyt alakítottunk ki az állam és a piac között, a helyi kis- és középvállalkozók, a magyar nagyvállalatok, globális cégek között, beruházás és fogyasztás között, és kihasználtuk a Milleneum erkölcsi és lelki, valamint a Széchenyi Terv közvetlen beruházási hozadékát. Ez a magyar modell, amivel érdemes egy kicsit részletesebben is foglalkozni. Mi volt a Széchenyi Terv titka? A képlet egyszerű. Ha 100 Ft költségvetési beruházási támogatást adunk, amely mellé a vállalkozások, önkormányzatok, családok mellétesznek 300 Ft-ot, és így 400 Ft-ot beruházás ra költenek, akkor 50%, azaz 200 Ft visszaáramlik a költségvetésbe. Ez az, amit most nem értenek, nem akarják megérteni. Egy okos, hatékony államra van szükség, amely segíti a vállalkozások, családok, önkormányzatok beruházásait. Ezért volt 3-400 milliárd forint, amit ki lehetett osztani 2002 őszén. Jön majd az európai uniós társfinanszírozás, ez jó lesz, de nem annyira, mint a Széchenyi Terv volt. Jó lesz, mert 100 Ft beruházáshoz az EU ad 50 Ft-ot, ha a magyar szereplők hozzátesznek 50 Ft-ot: a költségvetés, az önkormányzatok, a vállalkozások és a családok is. Miután 100 Ft beruházásból 50 Ft visszaáramlik a költségvetésbe, ezért nagyjából visszaáramlik a költségvetésbe az a pénz, amit a magyar szereplőknek mellé kellett tenni. Jó üzlet. Le kell hívni mindent, amit tudunk az EUtól. De nem annyira jó üzlet, mint amit mi korábban a Széchenyi Terv keretében megalkottunk.

Jelenleg nincs gazdasági stratégiánk. Eljött az ideje, hogy megkérdezzük a magyar üzleti élet szereplőit, milyen legyen a magyar gazdaság általános stratégiája, a felzárkózás és a magyar sikergazdaság stratégiája. Érdemes megkérdeznünk a kistérségeket és a falvakat, mit szeretnének ők. Meg kell kérdezni Budapestet, Budapest nélkül nincs magyar siker. Egy 3 milliós budapesti motor nélkül nincs közép-európai siker, nincs magyar tigris. Meg kell kérdezni a nagyvárosokat, hogyan tudnak működni. Meg kell kérdeznünk, hogyan építik újból egységgé a Kárpát-medence gazdaságát. A mai nap ezt különösen meg kell kérdeznünk egymástól. Lehetőségünk van a XXI. században újra elindítani a Kárpát-medence gazdaságát, békés kereskedelmi-pénzügyi eszközökkel. És a többieket is mind meg kell kérdezni, a családokat, a hazai üzleti szektort, a globális cégeket és persze barátainkat az EU-ban. Ez a program lényege, ahogy a 8. sz. ábra bemutatja.

A feladatunk tehát az, hogy tágítsuk Magyarország pénzügyi mozgásterét. A magyar vállalatok jelenlegi pénzügyi válságát a mozgástér tágításával oldjuk fel. Ehhez kérünk a Gazdasági Konzultáció keretében javaslatokat, programokat. Most is tudunk már néhány dolgot, tudjuk, hogy nagyon fontos a logisztika, a gyógyszeripar fejlesztése, a gyógyvíz, a gazdasági szolgáltatások, az ízlésiparok. Sokat tudunk már, tudjuk, hogy a pénzügyi mozgástér tágításához alapvetően a gazdasági mozgástér tágításán át vezet az út. Megtartottuk a Milleneum és a Széchenyi Terv gondolatát.

Az 1998–2002 közötti sikeres, a nemzetet, a családot, munkát, közösséget, Kárpát-medencét, tudást, szorgalmat, tehetséget középpontba állító kormányzásból megtanultuk, hogy az ember, a közösségek, a társadalom az igazán fontos a gazdasági siker számára. Megtanultuk, hogy nem egyszerűen GDP-t kell növelnünk, nem egyszerűen az áru mennyiségét, a jövedelmeket, tehát a gazdasági növekedést kell felpörgetnünk, hanem az emberi fejlődést, egy emberséges és emberi Magyarországot kell célul tűznünk. Az okos emberek által mért emberi fejlődésben benne van az erkölcs, a bizalom, az együttműködés, a várható életkor, a gyermekvállalási kedv. Ha jó a kormányzás, felszökik az emberi fejlődés indexe, ha rossz, csökken. Azt gondolom tehát, hogy a magyar állam jelenlegi pénzügyi válságát a pénzügyi mozgástér tágításával, oldhatjuk meg, de mögötte a társadalmi mozgástér tágítása az igazi feladat. A családok, közösségek, nemzet, a tudás, az egészség, a várható életkor, tehát a társadalmi tőke körébe tartozó tényező erősítése az igazi feladatunk. Ezt jelenti a társadalmi mozgástér tágítása. Így érhetjük el, hogy újból rendbe jöjjenek Magyarország gazdasági és pénzügyi mutatói. Ez a munkánk, és nem is kevés.