Midasz király birodalma: Magyarország

Csendes Csaba szervezetfejlesztő, stratégiai tanácsadó, Vidékfejlesztési Minisztérium (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Arany és szamárfülek

Az ógörög mondák Midasz királyát két dologgal verték meg az istenek. Az egyik: érintésére minden arannyá vált. A hüvelykje, mutatója közé csippentett falat kenyér, a szájához emelt kupa bor, a tálról felmarkolt sült ürücomb…

Magyarországon kevesebb, mint tízmillió ember él a kilencmillió-háromszázezer hektár területen. Ennek a területnek a négyötöde „színarany”. Mezőgazdasági művelésre kiválóan alkalmas. Magyarország mezőgazdasági művelésre alkalmas területén legalább ötvenmillió ember élelmiszerét lehetne évről évre megtermelni. Helyette legalább másfél millió, munkavállalói korban lévő magyar ember munka nélkül, segélyekből, feketemunkából, alkalmi munkából, rokkantnak nyilvánítva, vagy testileg-lelkileg elnyomorodva, tengődve, lézengve várja az élet múlását Magyarországon.

A hasztalan aranycsinálás képessége mellett a hiú Midasz király másik büntetéseként szamárfülei nőttek. Amelyeket a király – aki képtelen volt szembenézni a tükör mutatta valósággal – a világ elől mindenféle nevetséges fejfedőkkel remélt elrejteni.

Magyarország egyre hosszabb szamárfüleit még tizenkilenc-húsz évvel a szocialista tervgazdálkodási rendszer bukása után is Lenin-sapka alá dugdosta, s ordított, ha valaki a fejfedőt a fejéről le akarta billenteni, hadd legyen végre mindenki tisztában a nevetséges és szomorú valóval.

... Magyarország képtelen gazdálkodni ... az „aranyaival”, erőforrásaival ...

Írásunk célja kettős. Az egyik: felleltározni Magyarország „aranyát”. A másik: megmutatni csúf „szamárfüleit”! Feltételezésünk az, hogy a magyar népesség egyre gyorsuló ütemű fogyása, az emberek riasztó testi-lelki egészségi állapota, Magyarország lakóinak Európa szívében az Európai Unió lakóinak átlagához képest rövidebb élethossza, a magyar nemzetgazdaság erőtlensége, az állam szegénysége, eladósodottsága mind-mind annak a következménye, hogy Magyarország képtelen gazdálkodni azokkal az „aranyaival”, erőforrásaival, amelyekkel kitűnő termőföldjei és külföldre kerülve a világ változásaihoz nyomban alkalmazkodni képes munkavállalói által rendelkezik. (NB. Ki ne emlegetné összekacsintós büszkeséggel, hogy külföldön a magyart arról ismerik meg, hogy noha utolsónak megy be a forgóajtón, valahogy mégis elsőként jön ki.)

Magyarországnak szembe kell néznie a ténnyel, hogy tartós felemelkedésének egyetlen helyes és járható útja van. Fejlődéséhez arra kell támaszkodnia, azt kell használnia, amije van. Kiváló minőségű földjein, a lehető legmagasabb szinten felkészített munkavállaló polgárai által, a világban a „fekete aranynál”, azaz a kőolajnál is sokkal értékesebb gabonát, húst, zöldséget, gyümölcsöt, tejet termelni, s azokból kiemelkedő minőségű, magas feldolgozottságú, nagy hozzáadott értékkel bíró élelmiszereket előállítani.

Meglehet, a keresztény időszámítás szerinti harmadik évezredet a Föld nevű bolygón az éhség évezredének fogják elnevezni. „Már kétmilliárd ember kötöz itt…”, így számlálta alig hetvenhárom éve József Attila a Föld lakóit. A kétmilliárdból azóta hétmilliárd ember lett. A harmadik évezred második évtizedének kezdetén a Földön több az alultáplált és éhező ember, mint ahányan hetvenhárom éve, József Attila említett verse megszületésének esztendejében glóbuszunkon összesen (kétmilliárdan) éltek. Az élelmiszer és az ivóvíz értéke soha nem látott magasságokba emelkedett, s nem kell hozzá jósnak lenni, hiszen előre látható, ahogyan nő a Föld lakossága – már hétmilliárd! –, úgy nő az éhezők, szomjazók száma, s úgy nő velük együtt az élelem és az ivóvíz értéke. A világ úgyszólván valamennyi országában folyamatos élelmiszer-áremelkedés tapasztalható. Mindez tovább növelheti a jó minőségű magyar termőföldek, a mezőgazdasági termékeket feldolgozó hazai ipar, mind a feldolgozóipar számára alapanyagot termelő magyar agrárgazdaságok értékét, együttesen pedig a magyar nemzetgazdaság erejét.

Termőföld és éhezés

„Nevetséges vagy inkább szomorú dolognak kell-e mondani, ha valaki nagyszámú gulája (értsd »gulyája«. – Cs. Cs.) s tölt gabonavermei mellett is koplal vagy szinte éhen hal?” – kérdezte 1829-ben Széchenyi István a Hitel című értekezésének bevezetésében. A kérdés – az időközben eltelt száznyolcvan év ellenére – sajnos Magyarországon időszerűbb, mint valaha.

Európa szívében egyedül Magyarország akkora termőterülettel rendelkezik, amelyen legkevesebb ötvenmillió ember táplálékát lehetne évről évre megtermelni a jelenlegi termelési színvonalon is.1 És akkor azzal a ténnyel nem számoltunk, hogy a magyar mezőgazdaságnak mind a földhasználati hatékonysága, mind a munka hatékonysága elmaradt az európai uniós átlagtól.

1. táblázat: Földhasználat hatékonysága, 2000–2009 átlaga

1. táblázat: Földhasználat hatékonysága, 2000–2009 átlaga

2. táblázat: Munka hatékonysága, 2000–2009 átlaga (munkaráfordítás, munkaegységben, Annual Work Unit = AWU).

2. táblázat: Munka hatékonysága, 2000–2009 átlaga (munkaráfordítás, munkaegységben, Annual Work Unit = AWU).

Helyette Magyarországon is évente legalább háromszázezer alultáplált gyermek nevelkedik. Ha hozzávesszük, hogy ez a háromszázezer gyermek leginkább azért alultáplált, mert szüleik is szűkölködnek a kenyérben, akkor nem túlzó a megállapítás, miszerint Magyarországon naponta legalább egymillió ember kél és fekszik korgó gyomorral… Mindez a csökkenő lélekszámú Magyarország népességének immár több mint egytizedét jelenti!

3. táblázat: Népesség/Természetes szaporodás, 1949–2009

3. táblázat: Népesség/Természetes szaporodás, 1949–2009

Az éhezésben, nélkülözésben felnövő gyermekek aztán sem fizikailag, sem szellemileg nem lesznek képesek felnőttként sem megélni a teljes életet. Fizikailag, lelkileg egyaránt beteges, gyönge emberekként segélyezésre, gyámolításra szorulnak egy életen keresztül. A lehetségesnél sokkal kevesebb értékteremtő, a közösséget is gyarapító, munkában töltött év, az egészségügyi ellátás, a segélyezés hosszabbrövidebb életen át összeadódó együttes bevételvesztései és a rendszeres munkára képtelen polgárokra fordított állami kiadások összege a sokszorosa mindannak, amibe a gyermekek egészséges táplálása kerülne.

És Magyarország nemcsak „ember-aranyával”, de természeti adottságai „aranyával” sem tud mit kezdeni. Az egyetlen, megújíthatatlan termelőeszköz, a termőföld évről évre herdálódik, zsugorodik, noha az ország határai Trianon óta számottevően nem változtak. Az éhség évezredének második évében (2002) Magyarország 7,78 millió hektár termőterülettel bírt. Ebből 2002-ben 1,75 millió hektár pedig művelés alól kivett terület. A nem reprodukálható(!) termőterület mérete évről évre csökken (4. táblázat). Pusztán az utóbbi két évben (2009 és 2010) a művelés alól kivont terület 14%-kal nőtt, s mindez a termőterület 3%-os csökkenéséhez vezetett.

4. táblázat: Művelésből véglegesen kivont területek, 2006–2009

4. táblázat: Művelésből véglegesen kivont területek, 2006–2009

Mi az a pár ezer hektár a milliókhoz képest, kérdezheti bárki. Az utóbbi négy évben 21 484 hektár termőterület került ki örökre a magyar agrárgazdálkodásból. 344 ezer tonna búza (4 t/ha), 344 millió kiló búza teremhetett volna azon „csekély” darabka földön. Éppen elegendő, ha tetszik, 500 millió egykilós veknihez, amelyből hetente egy-egy jutott volna egy éven át a csecsemőtől az aggastyánig minden magyar embernek. Vagy 520 ezer tonna kukorica (6 t/ha) termett volna négy esztendő alatt ezen a „darabka” földön. 520 millió kiló tengeri, amelyből a háztáji tyúkudvarokban is felnőtt volna legalább 250 millió rántani való csibe. Jutott volna egy éven át havonta kétszer egy-egy egész minden magyar embernek, a csecsemőtől az aggastyánig. Pusztán ezen a „darabka” művelésből véglegesen kivont „pár ezer” hektár termőföldön.

Mindez egyetlen tétel, egyetlen sor a Földművelési Minisztérium 2009. évi agrárjelentésében. Ugyanebben a jelentésben szerepel az is, miszerint 2009-ben, Magyarország földhasználati nyilvántartásában – európai uniós tagságának 4. esztendejében! – 6,81 millió hektár termőterület földhasználati adata szerepelt. 2009-ben 1 millió hektár termőföld használatáról a magyar állam nem rendelkezett megbízható adattal.

A mezőgazdasági művelés számára végérvényesen elveszett, intenzív kultúrákkal művelt földek mellett tovább csökkenti a Magyarországon előállítható agrártermékek mennyiségét a kertek, gyümölcsösök, szőlőterületek folyamatos csökkenése is (5. táblázat).

5. táblázat: Kert, gyümölcsös, szőlő területének változása, 1990–2010

5. táblázat: Kert, gyümölcsös, szőlő területének változása, 1990–2010

A szőlőskertek területének majd a fele húsz év alatt tűnt el ...

Az 1990 óta eltelt húsz év alatt a kertművelésbe vont területek közel a negyedére csökkentek. Abban az 1990 és 2010 között a kertművelésből kiesett 250 ezer hektárnyi kertben, hektáronként csak mérsékelt, évi 2 millió forint termelési értékű zöldséggel (káposzta, paprika, paradicsom stb.) számolva is legalább 5000 milliárd forint értékű zöldség teremhetett volna. Ugyanígy, két évtized alatt csak abban a termelésből „eltűnt” 1700 hektár gyümölcsösben nem termett meg – minimális évi átlagterméssel számolva is – legalább 68 millió kiló alma (40 tonna/ha), amelyből jutott volna minden évben minden magyar ember számára 6,8 kiló. Mi az a szatyor alma, kérdezheti az olvasó. Hiszen egy-két almát még az is meg tud enni, aki különösebben nem szereti a gyümölcsöt. Úgyhogy egy szatyor alma elfogy pár nap alatt, a hathét kiló alma úgyszólván mindegy, van vagy nincs. Mindez akár igaz is lehetne, ha nem tudnánk, hogy húsz év alatt Magyarországon az almatermelés majdnem megfeleződött (6. táblázat). 2009-ben már csak 575 ezer tonna alma termett, ebből pedig, ha mind itthon is maradt volna, sem jutott volna több, mint fejenként 57,5 kiló, ami alig több, mint heti 1 kiló alma. Így nézve pedig az „eltűnt” 6,8 kiló/fő/év alma már nem is olyan csekély mennyiség. Az éves (12 havi) almafogyasztás fejenként közel kéthavi mennyiséggel csökkent!

Ám sajnos, ennyi alma nem jutott mindenkinek. Magyarországon a fejenkénti éves gyümölcsfogyasztás a harmadik évezred első évtizedének végén 40 kiló körüli volt. Ennek tudatában a fenti adatok persze még inkább elgondolkodtatók.

Pusztuló kertek , gyümölcsösök – elhízott népesség

Az almatermelés megfeleződése pedig szinte semmiség a többi gyümölcs termelésének visszaeséséhez képest. Körtéből, szilvából harmada, cseresznyéből negyede, málnából ötöde terem a húsz évvel ezelőtt termelt mennyiséghez képest.

6. táblázat: Megtermelt gyümölcsök 1989–2009 (tonnában)

6. táblázat: Megtermelt gyümölcsök 1989–2009 (tonnában)

A szőlőskertek területének majd a fele húsz év alatt úgy tűnt el, hogy az állam egyszer azért fizetett a gazdának, ha szőlőt telepített, máskor meg azért, ha hajlandó volt fejszét emelni szőlőtőkéire. A szőlőtermesztésből „eltűnt” 55 700 hektáron termett volna legalább 55 700 000 kiló szőlő (2 tonna/ha). Jutott volna belőle minden magyar asztalára 10–12 kiló belőle.

Apróság, legyinthetünk, s legyintünk is ezekre a számokra. Hiszen a piac diktál, hangzott az érvelés egészen a közelmúltig szinte mindenhonnan. Ám a munkaigényes zöldség-és gyümölcstermesztés, kertművelés drámai csökkenése következtében munkanélkülivé vált százezrek, a kedvezőtlen irányba változó táplálkozási szokások feltételezésünk szerint szerepet játszanak a népesség egészségi állapotának ijesztő mértékű romlásában, a magyar államháztartás elképesztő méretű elszegényedésében. Abban, hogy Magyarországon évente 60 ezernél több új rákbeteget diagnosztizálnak, s közülük több mint 30 ezer beteg meg is hal, a táplálkozásnak, a munkanélküliséggel együtt járó életvezetési problémáknak, az általuk gerjesztett romboló hatású stressznek is szerepe van, még akkor is, ha közvetlen összefüggés nem mutatható is ki az agrárgazdaság hanyatlása és a rákbetegségben szenvedők számának ugrásszerű emelkedése között.

1989-ben majdnem minden hatodik munkavállaló (837 ezer fő) a föld által, a mezőgazdaságban talált munkát. Húsz évvel később, 2009ben a magyar agrárium már csak 175 ezer ember számára jelentett munkát. Magyarország közel 700 ezer mezőgazdasági munkahelyet veszített az elmúlt évtizedben (8. táblázat). Mindez a fentebb részletezett módon legkevesebb félmillió családot érintett.

Az, hogy Magyarországon az élelmiszerek egy főre jutó éves fogyasztása 1989 óta mintegy négy százalékkal csökkent, akár örvendetes tény is lehetne: 1989-ben 702 kg/év, míg 2009-ben 675 kg/év volt. Hiszen ezzel együtt, vagy ennek következtében(?) kevesebb kalóriát is veszünk magunkhoz: az egy főre jutó napi tápanyagfogyasztás 1989-ben 14 150 kJ, 2008-ban 13 372 kJ.

Igen ám, de önbecsapás, ha a fenti számokból azt a következtetést vonjuk le, hogy egy ország szembenézett önmagával, és fogyókúrázik! Éppen ellenkezőleg. A számok mögött megbúvó tények szerint az ország tovább betegedik. A magyar népesség 18 százaléka, majdnem minden ötödik(!) ember elhízott. Magyarország népességének több mint harmada(!), 34 százaléka túlsúlyos. Mindez elviselhetetlen fizikai, lelki terhet ró az egyénekre. Rövidebb aktív élettartam. Rövidebb egészségesen töltött élettartam. Csökkenő családi bevételek („jó” esetben fizetés helyett táppénz, rosszabb esetben munkavesztés, rokkantosodás, fizetés helyett segély, még rosszabb esetben kiesett családtag, halál), növekvő családi kiadások (gyógykezelés), beteg, csonka családban felnövő, ún. hátrányos, halmozottan hátrányos körülmények által gerjesztett stresszben felnövő gyermekek állnak az egyik oldalon. Csökkenő állami bevételek (munkából kieső adóbefizető munkavállaló), növekvő állami kiadások (segélyezés, egészségügyi kezelés költségei) állnak a másik oldalon.

Ha elfogadjuk a tényt, hogy az elhízás betegség, a túlsúly pedig az elhízáshoz vezető tünet, akkor megállapítható, hogy a magyar népességnek legalább a fele – pusztán testsúlyánál fogva – beteg vagy betegség közeli állapotban él.

Miközben közismert a zöldségeknek, gyümölcsöknek az egészséges táplálkozásban betöltött szerepe, Magyarországon a zöldség-és gyümölcstermelés 1989 és 2009 között a húsz évvel korábbinak a töredékére csökkent. (Lásd 6. és 7. táblázat.)

7. táblázat: Megtermelt zöldségek 1989–2009 (tonnában)

7. táblázat: Megtermelt zöldségek 1989–2009 (tonnában)

De térjünk vissza az „arany” számbavételéhez!

Elherdált aranyak, szegényedő ország

A mezőgazdasági művelésből végleg kivont termőföldek területének növekedése, a kertek, gyümölcsösök, szőlőterületek csökkenése és a növénytermesztés belső szerkezeti arányainak eltolódása, mint láthattuk, drámai változásokat idézett elő a hazai zöldség-és gyümölcstermesztésben, állattenyésztésben. A jelentős mennyiségű élőmunkát igénylő növénytermesztési, állattenyésztési és mezőgazdasági termékfeldolgozó ágazatok termelésének folyamatos zsugorodása jelentős mértékben okozója annak, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma elképesztő mértékben csökkent (s így feltehetően oka annak is, hogy a hazai munkanélküliek száma jelentősen növekedett (8. táblázat). A mezőgazdaságnak a bruttó hazai termék, GDP előállításában elfoglalt helye pedig egyre csekélyebbé válik. A mezőgazdasági termelés aránya a magyar GDP-ben a KSH adatai alapján: 2001-ben 3,8%, 2010-ben 2,2%.

8. táblázat: Gazdaságilag aktív népesség/Mezőgazdaságban dolgozók száma

8. táblázat: Gazdaságilag aktív népesség/Mezőgazdaságban dolgozók száma

Az elmúlt húsz évben „elveszett” egymillió magyar munkavállaló közül mintegy 700 ezer a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül került ki. Ezt a 700 ezer munkahelyet pedig az ipar akkor sem volna képes pótolni, ha Európa autógyárai egyszerre úgy döntenének, hogy mindannyian Magyarországra telepítik összeszerelő üzemeiket.

Az éves bruttó hazai termék (GDP) alig két(!) százalékát (cca. 550 milliárd forintot) képes Magyarország a termőföldjein előállítani. Ha a közel 7 millió hektár termőföldnek a felét a magyar mezőgazdaság kertgazdálkodásban hasznosítaná, azon a három és fél millió hektáron – a holland kertészet jövedelmezőségét, termelési hatékonyságát még meg sem közelítően is – akkor is legalább 2 millió forint/ha/év értékű zöldséget, gyümölcsöt lehetne megtermelni. És kert-Magyarországon már ebben az esetben is a mezőgazdaság adná az éves bruttó hazai termék több mint egynegyedét (7 ezer Mrd Ft/év). A termőföld ilyen intenzív művelése pedig annyi munkáskezet igényelne, hogy Magyarország, a 11 százalékoshoz közelítő munkanélkülisége, az elsősorban az észak-magyarországi és az észak-alföldi falvakat elnéptelenítő migráció és munkaerő-exportot jelentő emigráció helyett munkaerőimportra szorulna.

Évről évre mind kevesebb az öntözött mezőgazdasági terület is.

És akkor a szántóföldeken megtermelt gabonafélék értékéről, a húsés tejtermelésről, valamint a növényi és állati alapanyagokat a lehető legmagasabb szinten feldolgozó, magas hozzáadott értékkel bíró élelmiszeripari termékek értékével még nem számoltunk. A magyar termőföldterület kevesebb mint felén gazdálkodó Ausztriában (és akkor az osztrák és a magyar földek közötti minőségi különbségeket még nem is említettük) a földek közel egyötödét organikus módon művelik. Az organikus élelmiszerek iránti kereslet folyamatosan nő Európában, a kínálat nem képes lépést tartani a fizetőképes kereslet növekedésével. Mindeközben Magyarországon alig százezer hektáron folyik organikus agrárgazdálkodás.

Évről évre mind kevesebb az öntözött mezőgazdasági terület is. Pusztán 2010-ben az előző évihez képest öt százalékkal csökkent az öntözött terület, amely kevesebb mint 170 ezer hektár földet jelent. Magyarországon a vízjogilag engedélyezhető területeknek csak alig egyötödét (22%) öntözték.

A kertgazdálkodással megtermelt organikus élelmiszeripari alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, fűszernövények) és a lehető legmagasabb hozzáadott értékkel bíró élelmiszerek előállítása egyszerre lehetne kedvező hatással a GDP növekedésére, a munkanélküliség csökkentésére, a magyar népességnek a táplálkozással összefüggésben álló egészségi állapotára. A jelenlegi rendkívül alacsony termelési érték, a GDP 2,2 százalékát jelentő cca. 550 milliárd forintnyi mezőgazdasági termelés is rögtön többnek tűnik, ha tudjuk, hogy Magyarország a harmadik évezred első évtizedének utolsó éveiben s a második évtized következő éveiben is évente a bruttó hazai termék összegének 4-5 százalékát kénytelen államadóssága törlesztésére fordítani. Vagyis 2009-ben Magyarország az itthon megtermelt valamennyi zöldség, gyümölcs, hús, tej, gabona értékének több mint dupláját fizette ki adósságai törlesztése fejében. Ugyanez történt 2010-ben, ugyanez fog történni 2011-ben és a következő egy-két évtizedben ezek az arányok – a 2003 és 2009 közötti kormányok hitelfelvételeinek következményeként – csak rendkívüli erőfeszítések eredményeképpen tudnak Magyarország számára kedvező irányba változni.

A hazai állatállomány és állati termék előállításának csökkenésével (9. számú táblázat) együtt csökkent – közel egytizedével! – a személyenkénti átlagos napi fehérjefogyasztás is. Az egy főre jutó napi fehérjefogyasztás 1989-ben 109 gramm/nap, míg 2009-ben már csak 101 gramm/nap. A fehérjefogyasztás ilyen mérvű csökkenésének számos oka között feltehetően a munkanélküliség és az azzal járó elszegényedés is fellelhető.

Az 1960-as évet 100-nak vevő fogyasztói árindex az 1989 és 2009 között eltelt húsz éve alatt 1331 százalékkal nőtt: 1989-ben 354, 2009-ben 4712.

Mindeközben az élelmiszerek fogyasztói ára az általános árindexnél 25 százalékkal gyorsabban, 1356 százalékkal nőtt. Abban az országban, ahol joggal feltételezhetnénk, hogy természeti adottságaiból eredően minden magyar ember asztalára jut nap mint nap jó minőségű táplálék és ivóvíz.

9. táblázat: Egy főre jutó állatitermék-termelés

9. táblázat: Egy főre jutó állatitermék-termelés

Az elszegényedés és a magyar emberek egészségi állapota közötti összefüggések feltárása, az elszegényedés megállítása, az ország egészségi állapotának javítása időt, következetességet, szívósságot, kitartást, nemzeti egyetértést igénylő feladat. A Midasz-fülek eltakarása sokkal könnyebb. Jól példázza ezt az alkoholizmus problémakörének kezelése.

1989-ben a statisztikusok 600 ezerre becsülték a magyar alkoholisták számát. Mindeközben az egészségügy 60 ezer nyilvántartott alkoholbeteget tartott számon. 1995-ben pedig már több mint 1 millióra becsülték a szakemberek az alkoholisták számát, az egészségügyi „reformok” (lásd Bokros-csomag) hatására a nyilvántartott alkoholbetegek száma 54 ezer lett. 1996-ben pedig változtattak a becslések módszertanán is. Így aztán a következő tíz év alatt, 2005-re felére zsugorodott mind a becsült, mind a nyilvántartott alkoholisták száma. A pszichiátriai felnőtt beteggondozás nyilvántartásának módszertana nem változott. 1989-ben 900 ezer fő volt a betegforgalom. 2005-ben 1 millió 431 ezer fő. 2010ben közel 800 ezer rokkantnyugdíjas élt a tízmilliós Magyarországon, közülük 350 ezren még munkaképes korban vannak. Összehasonlításképpen: az 5,7 millió lakosú Szlovákiában a rokkantnyugdíjasok száma 27 ezer fő.

Az Európai Unió átlagához képest a magyar férfiak hat és fél, a magyar nők négy és fél évvel rövidebb ideig élnek. A harmadik évezred második évtizedének első évében pedig a 45–65 év közötti magyar férfiak halálozási aránya magasabb, mint az 1930-as években volt.

Az aranycsinálás titka

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

A piaci önszabályozás mindenhatóságának mítoszát, vagy annak egy jelentős részét a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság maga alá temette. Magyarország, a magyar gazdaság, társadalom felvázolt helyzete nem a világgazdasági válság következménye.

A hasztalan „aranycsinálás” képessége Magyarországot sokkal régebben sújtja. Részint annak a válságot megelőző két évtizednek a következménye, amely Magyarországon, a térség többi országaihoz hasonlóan, az úgynevezett átalakulás évtizedei voltak. Részint a két évtized nyomorúságának okozója is valójában az a kommunista diktatúra (1949–1989), amely akkora gazdasági, társadalmi és erkölcsi csődtömeget hagyott maga mögött, amelytől Magyarországnak azóta sem sikerült megszabadulnia. És amely csődtömeggel – Midasz második büntetéséhez hasonlóan – képtelen azóta is szembesülni.

Állami beavatkozás nélkül Magyarország sem lesz képes talpra állni. Ehhez a talpra álláshoz először meg kell ismernünk saját helyzetünket, fel kell tárnunk az ország társadalmának, gazdaságának valós állapotát. Megbízható, településekre lebontott adatokra van szükség a népesség helyzetéről, a felhasználandó természeti erőforrások mibenlétéről, a lehetséges belső piacokról, a külső piacok igényeiről, az oda jutás lehetőségeiről.

A természeti erőforrásokra, a századok alatt felhalmozódott termelési tapasztalatokra építve, azokat megújítva, az állam segítségnyújtásával, mezőgazdasági mikrovállalkozások tízezreivel lehet helyreállítani a hagyományos mezőgazdasági termelést, amely – ha kiiktatja az igazi versenyt ellehetetlenítő élelmiszer-kereskedelmi láncok ámokfutását – a nyugati farmerekhez mért rendkívül szerény lehetőségei ellenére is jövedelmezővé válhat.

Felhasznált irodalom

Jegyzetek

  • 1. 7 millió hektáron a rendkívül mérsékelt 4 t/ha/év átlagterméssel számolva 28 millió tonna, azaz 28 000 000 000 kilogramm búza termelhető, amelyből 560–560 kilogramm jutna ötvenmillió embernek, ami heti közel 11 kiló búza vagy azzal egyenértékű egyéb mezőgazdasági termékből előállítható élelmiszer fogyasztását feltételezi.
Beke Judit–Forgács Anna–Tarján Tamás: Európai uniós országcsoportok mezőgazdasági teljesítményének összehasonlító vizsgálata. Gazdálkodás, 2011/1., 39–51. o.
Csáki Csaba: Gondolatok a magyar mezőgazdaság versenyképességéről. Gazdálkodás, 2008/6., 513–527. o.
Forgács Csaba: Csak azért, mert kicsi, még hasznos a társadalomnak. A falu, 2008/1. Jelentés az agrárgazdaság helyzetéről 2002–2009. FM, VM. www.fvm.gov.hu/doc/upload/201011/agrargazdasag_2009.pdf
Kapronczai István: A magyar agrárgazdaság az adatok tükrében az EU-csatlakozás után. Agrárgazdasági Információk, Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2010/12.
Kopp Mária: Közép-kelet-európai egészségparadoxon. In: Egészségpszichológia a gyakorlatban. Szerk.: Kállai, Varga, Oláh, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2007.
Lentner Csaba: A magyar mezőgazdaság jövőképe a pénzügypolitika tükrében. Előadás, Erdei Ferenc V. Tudományos Konferencia, Kecskemét. Megjelent: Kecskeméti Főiskola Tudományos Közleményei, Erdei Ferenc Konferencia Kötet, 2009. www.wsuf.hu/pub/lentner_10.pdf
Lentner Csaba: A magyar élelmiszervertikum újjászervezése. Polgári Szemle, 2010/2. www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=383
Molnár András: Az EU társfinanszírozásával megvalósuló főbb vidékfejlesztési intézkedések átfogó értékelése. Agrárgazdasági Információk, Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2010/13.
Széchenyi István: Hitel. mek.oszk.hu/06100/06132/