A kutatói és más szellemi munka segítése módszeres kreativitással

Tomcsányi Pál, az MTA rendes tagja, Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Ha a szellemi alkotó személyiségeket egy szóval kellene jellemezni, ez a kreativitás lehetne. Az, hogy valami újat, mást tudtak alkotni. Azt, hogy ugyanazt észlelve, más jutott eszükbe. Kutatóink kreativitásának elősegítése fontos cél, amihez alig ismerjük az utat. Sajnos, mint divatszó – akár a versenyképesség, a globalizáció és más hasonlók –, a kreativitás jelentése is elkopott és bizonytalanná vált. Marketing szakmámban például a reklámkészítés ötlethajhászó jelszava lett a „kreatív” tarkabarkaság.

Pedig magyar valóságunkat inkább a fekete-szürke árnyalatok jellemzik. Ez a színhasonlatom azonban derűlátó, mert televénydús anyaföldünk feketeségére és tehetséges népünk szürkeállományban gazdagságára utal, aminek egyik tényezője a kreativitásnak kedvező anyanyelvünk is. A termőföldet pedig mint nemzeti kincsünket említeni, úgy érzem, ugyancsak találó, és az a hasonlóság is, hogy művelést érdemel, akár a ránk bízott fiatal tehetségek.

A Guilford2 által bevezetett kreativitás fogalmat a lexikonok új megoldások létrehozásának, a szellemi alkotásra való képességnek írják le, ami a személyiségtől és a gondolkodó folyamattól függhet. A Nobel-díjas Binnig3 a kreativitást a teremtéshez hasonlítja, és a kapcsolatos ismereteket szaktudománynak tekinti. A személyi tulajdonságokon nem sokat nevelhetünk, így a kutatói kreativitás növelésére inkább az alkotó folyamat módszereit taníthatjuk.

Az új gondolatok emelik feljebb a világot és az egyes népeket, országokat, szakmákat is. A kutatómunkának pedig ez a lényege, és a tudományos képzésben úgy kellene tanítanunk az újat szülő kreativitást, mint ahogy a tanárképzésben pedagógiát oktatunk. A kutatói kreativitásról szóló ismereteket igyekeztem megtanulni, hogy tanítani tudjam. Azt mindig sejtettem, hogy hagyományosan előadva, leírva ez aligha tanítható, csak „bemutatva”, gyakoroltatva elemeit. Kutatásom ezért nem a szellemi alkotás magyarázatára, hanem csupán „kisegítő” módszereinek gyűjtésére, rendszerezésére, a doktorképzésben való tréningszerű bevezetésére irányult. Mert a hallottakat elfelejtjük, a látottakra jobban emlékezünk, és amit csináltunk, azt meg is tudjuk újra tenni. A kreativitást egyrészt így gyakorlattal és koncentrációval lehet fejleszteni, másrészt figyeléssel a „belső hangra”, az intuícióra.

Az analízis és szintézis, a konvergens és divergens gondolkodás együtt érvényesül a szellemi alkotásban. De igyekszünk a szokatlan divergens gondolkodás felé terelni, a megszokott konvergens helyett. A divergensre sokkal többféle válasz adható, és így inkább mondhatunk valami újat. Például divergens kérdés az volna, hogy mi mindenre lehet a meggyet felhasználni, konvergens meg az, hogy mi a különbség a körte és szilva között. Igyekeztem ezzel a példával pomológus szakmámnál maradni, nehogy más magasabb tudományokba túl mélyen betévedjek. A Magyari Beck István által kezdeményezett kreatológia elméletének tárgyalása is meghaladja kompetenciámat. Csupán a kreativitás gyakorlati fokozásának témakörébe adnék betekintést, ha nem is tudok teljes áttekintést nyújtani, és még kevésbé kiforrott módszereket ajánlani. Egy öreg kutató kívánja ezzel az általa találtakat és saját tapasztalatait továbbadni, hiszen kutatásom lélektanilag introspektív: jórészt saját magam megfigyelésén és emlékezetemen alapul.

A gondolat keletkezése a nemzéssel, megfogalmazása a fogamzással, megvalósítása a szüléssel analóg. A szemérmes tudósok talán ezért nem számolnak be a keletkezés aktusáról. Kevés ez irányú módszertani útmutatást találtam az általam elérhető lélektani és bölcseleti irodalomban. Forrásaim ritkán tudományosak, bizonyítottak, inkább az elméletekből népszerűvé alakított, tetszetős eljárások leírását nyújtják – gyakran valamely megvásárolható kiadvány „álcázott hirdetései”. Ezért van annyiféle módszer, többnyire tiszavirág-életűek, mint a női divat, hiszen így a legjövedelmezőbbek. És minden, mi újdonság, sikeresebbnek is tűnik, akárcsak az új gyógyszerek nagy placebo hatása. Lehet azonban mindben valami használható. Rendszerezésükkel érthetőbbekké válnak, mert érdeklődést keltő elnevezéseikkel áttekinthetetlenné teszik a kreativitásfokozás szinonimáktól hemzsegő terminológiáját. Különösen azért okozott gondot ez, mert az internetről szereztem nagyrészt információimat 2005 előtt – erre volt lehetőségem –, ami talán a legbőségesebb, de nem a legalaposabb és leghitelesebb forrás.

De figyelembe kell venni azt is, hogy a fiataljaink, akiket a kreativitásra szeretnénk nevelni, már a „digital nativ” („komputerre termett”) nemzedékbe tartoznak, akiknek ennek folytán más a gondolkozásmódja, fogalmazási, nyelvi kifejezőképessége és szövegértése, -értelmezése.4

A kutatói kreativitásra nevelés fontosabb módszereit próbálnám meg szakirodalom-kutatásom alapján ismertetni, amiben csak a kommentár lesz saját gondolatom. Nem gondolom, hogy ezzel belekontárkodom a gondolkodással foglalkozó rangos tudományágakba, mert úgy gondolom, csak az kontár, aki képesítés nélkül másnak pénzért teszi, de az nem, ki csak önmagán segít, nem találván szakmai segítőkre.

Kopp és Skrabski5 szerint a módszeres kreativitásnak megfelelő „tanult leleményesség” a pozitív lélektan eleme, amit Csíkszentmihályi optimális élménynek, „bevonódásnak (belefeledkezésnek)” is fordított, flow élményével kapcsolatos. Ez Seligman6 életminőségének (a boldogságnak?) középső foka, a hedonikus gyönyör és Arisztotelész „értelmes élete” között.

A világhírű itáliai születésű, Amerikában élő hazánkfiától, Csíkszentmihályi Mihálytól7 megtanulhattam a kreativitás alapjául szolgáló lélektani állapot megértését: az „életáram” (flow), az optimális életminőség az, amikor a cselekvő érdeklődése nagy és tevékenységi képessége kiváló, és belefeledkezik a tevékenységébe. A flow azonban Csíkszentmihályi szerint nem „boldogság”, hiszen teljesen csak a végzett tevékenységre koncentrál. Ez felel meg az „autoletikus” embernek, aki saját kedvéért, nem valami célért tevékenykedik. De Csíkszentmihályi példaként felhozza, hogy a kreativitás nem kedvelt helyzetben is létrejöhet: Klein György stockholmi rákkutató akadémikusunk nem kedvelte a reptéri várakozást és a pályázatkészítést. Ezek kreatív összekapcsolásával azonban, kellemes és hasznos alkotóidőt tölthetett várakozás közben. Hasonló történet, amikor Roska Tamás akadémikus a reptéri várakozása közben Hámori József akadémikus egyik népszerűsítő könyvét lapozgatta, és az olvasottak a számítástechnika új elvének felismeréséhez vezették.8

Olyan volna ez, mintha a Newton-legendából kiindulva az almafák megrázásának módját tanítanánk ...

Csíkszentmihályi9 videointerjúval kutatta 91 kiváló személy kreativitásának változatait 1990 és 1995 között. A flow állapotot pedig az ESM (Experience Sampling Method) segítségével mérte. (Kreativitást [divergens gondolkozást] fejlesztő „gyakorlatot” munkájában azt találtam: ami a kifejezésekhez való szinonimák gyűjtését, illetve újságcikkek átszövegezésével, majd annak csoportos megvitatásával az „originalitást” növelte. Üléseken az elhangzottak jegyzetelését ajánlja, és – gondolom – a hallottak annotálását.)

Csíkszentmihályi kreativitáskutatásai inkább a zsenialitás titkait fedik fel, de kevésbé adnak utánozható, elsajátítható magatartásmintákat. Olyan volna ez, mintha a Newton-legendából kiindulva az almafák megrázásának módját tanítanánk, hogy hulljon le az ötletadó. Célomhoz: az Általános Kutatásmódszertan tárgy doktorképzésben való oktatásához némi segítséget azonban adhatnak az általam végzett irodalomkutatással és szerény másodlagos vizsgálódásokkal talált módszerek is. Módszernek csak azt tekintem, amit tudatosan lehet alkalmazni, megtanulni és tanítani. A tudatalattiból is azt, amit mint akaratunktól független kreatív jelenséget figyelembe vehetünk, kihasználhatunk, erősíthetünk. Persze ezeken kívül minden ismeretünk hat a háttérből, így a szaktudás és műveltség, valamint a tapasztalat is a kreativitás alapanyaga, növelője – de azt a kutató nem „módszerként” sajátítja el.

A módszerek rendezéséhez induljunk ki két megkülönböztetésből:

A1: A gondolatot egy megismert gondolat indukálja,

A2: A gondolat spontán jött vagy töprengés eredménye,

B1: A gondolat a beszéd, a nyelv, a szavak terméke,

B2: A gondolat létrejöttének agyélettani magyarázata van.

E kettő annyiban összefügg, hogy az A1 indukált gondolat inkább a B1 szavak tartalmától, az A2 nem indukált inkább B2 agyélettani magyarázatú lehet. Mivel azonban az indukált és spontán gondolat létrejötte kevésbé válik szét, ezért az érdekesebbnek tűnő módszereket a második

(B) megkülönböztetés alapján sorolom fel a továbbiakban. Tekintsük át tájékozódásul a példaként felhozott kreativitásfokozó módszereket.

A kreativitás fokozását segítő ismertetett módszerek:

1. A beszéden (nyelven) alapuló módszerek. a) Spontán, szavakkal kiváltott késztetés. Homonimák, szinonimák – Asszociációk, analógiák. b) Irányított tartalmi (mondanivalóval kiváltott) késztetés. Egyéni: Alkotó olvasás, Szinektika, Heurisztika, De Bono módszere Csoportos (társas): Szakmai beszélgetés, homogén és heterogén teamek, ötletbörze és hasonló csoportdinamikai ülések. 2. Az agyélettannal magyarázható módszerek. Az agy működése és kapacitása.

A három réteg és a funkciók lokalizálódása.

A jobb és bal agyfélteke eltérése.

Az agy négyes felosztása.

A tudat alatti és a módosult tudatállapotok.

Meditáció és érzelmek.

A gondolkodás a beszéden, a beszélt, hallott és írott nyelven keresztül érvényesül, ez a tudás és tudatosság eszköze is Ádám10 megfogalmazása szerint. A tudat „verbalizációjával” lehetnek ezért kapcsolatosak a keresett módszerek is. A gondolkodással foglalkozó kognitív pszichofiziológia szerint a kétféle elmebeli alapállapot: a tudatos és tudat nélküli egyidejű jelenléte, együttműködése normális. A kreativitás – különösen tudatalatti forrásainak – megközelítéseihez szükséges az agyélettannal magyarázható módszerek áttekintése, amire több példát is találtunk.

A beszéden alapuló módszerhalmaz (jel, jelentés, mondanivaló)

A szavakkal kiváltott késztetés (indukció)

A beszéd (a nyelv) a fogalmi gondolkodás megtestesítője. Új gondolatok (gondolattársítások, asszociációk) már a hallott vagy olvasott szavak formai és tartalmi hasonlóságaiból is adódhatnak. Ez a nyelvből (idiomákból) közvetlenül fakadó – és többnyire spontán – késztetésnek tekinthető. Nyelven belül ilyesmit okozhat a más hangzás azonos jelentéssel (a szinonima: egyik kutya, a másik eb), vagy a más jelentés azonos hangzással (a homonima: villa a tányéron vagy az üdülőhelyen). Ha egy nyelvben több a szinonima és homonima, több lehet az asszociáció. A félrehallás, a bizonytalan jelentés is növelheti mennyiségét. (A pontos jelentés biztosabbá teszi a nyelvhasználatot, de csökkentheti a gondolatok burjánzását.) Értékes lehet a nyelvek közötti transzlingvális asszociáció: amikor az azonos hangzásnak idegen nyelven más a jelentése (láng és lang), vagy azonos jelentésű más hangzású idegen szó hasonlít valamely másik szavunkhoz (Út – Weg – vég vászon).

E plauzibilis feltevéseimmel csak azt kívántam megvilágítani, hogy a kutatónak foglalkozni kell témaköre köznyelvi és szakmai szókincsével, másrészt több nyelv ismerete fokozhatja kreativitását. Ezért is tanuljon nyelveket.

Valamely nyelv gondolatképző ereje talán attól függ, hogy mennyire képlékeny: a szavakat hogyan lehet továbbformálni (pl. igekötőkkel); vagy milyen tömören (hány szóval) lehet kifejezni ugyanazt. Ezekben magyar nyelvünk sajátságosan előnyös. Van elmélet, mely szerint a nyelv határozza meg a gondolkodást, a világ észlelésének módját. Az indiánokat kutató Whorf11 ezen „nyelvi relativizmus” hipotézise ugyan vitatott, de ilyesmire utalhat az idegen környezetbe került magyar anyanyelvű tudósok kiemelkedő sikere – például a hazánkból elszármazott Nobeldíjasoké.

Számunkra csak annyi ebből a tanulság, hogy magyar nyelvünk mássága is kutatóink nyelvművelésének fontosságára utal, aminek része a szakismeretek anyanyelvünkön való megszólaltatása is. Távol áll tőlem, hogy ezzel a nyelvészek feladataiba avatkozzak, de ennek jegyében építettem be a kutatásmódszertanba a terminológiafejlesztést, és javasoltam az MTA közgyűlésén (2004-ben), hogy az idegen nyelven közzétett fontosabb publikációk magyar nyelvű kivonata az akadémia honlapján megjelenjen.

Az elmondottak szerint a kutatói kreativitás fokozásához szükséges a gondolkodás „elemi részecskéinek” tekinthető nyelvi elemekkel, főleg a szavakkal való foglalkozás is. Eddig erre nem tudtam igazi módszert találni, talán mert minden módszer feltétele, hogy legyen tudatosan alkalmazható, és az ilyen spontán asszociációk – feltehetően – inkább a tudatalattival kapcsolatosak.

... úgy rángatja a fonalait, mint a gyár logisztikusa telefonon a beszállítóit.

Tudatos és racionális viszont az, amikor egy téma kutatásába kezdünk, az azzal kapcsolatos fogalmak, szavak összegyűjtése, „csokrokba” kötése. Ennek keretében legfontosabb a szakirodalom-kutatáshoz szükséges tárgyszavak meghatározása, a kulcsszavaké (key words) több ide

gen nyelven is, különösen, ha interneten keresünk. Néhány ilyen „descriptorral” valamely információ vagy írásmű tartalmát is jellemezhetjük és visszakereshetjük. A szinonimaszótárak forgatása különösen hasznos ilyenkor. Még a jelentésárnyalatokra is figyelni kell, hiszen a keblet megéneklik, a mellet döngetik, a csecset szopják, az emlőt szűrik. E humorosnak szánt példa komoly hasonlóságokra utal.

Minden szó, fogalom számtalan kapcsolódást asszociál. Az elme nem lineárisan működik, mint a számítógép, de oldalirányban is, szökdelve is, szintetizálva is. Ezt használja ki az „elmetérképezés” módszere, ami egy központi fogalomhoz köti a közelálló, kapcsolatos szavakat, majd az azokból következőket asszociációk segítségével építi tovább sugaras hálózatát. A mind map szó szerint elmére utal, bár inkább ideákat, eszméket tár fel.

A legegyszerűbb elmetérkép a probléma szó köré hat kérdést helyez: mit, mikor, miért, hol, hogyan és kivel kíván megoldani (1. ábra). Úgy ül a probléma a középen, mint pók a hálójában: és – még egy hasonlat – úgy rángatja a fonalait, mint a gyár logisztikusa telefonon a beszállítóit. Vannak különösen „kreatív” szavak, amelyekre könnyen sok kapcsolat építhető. Olyan ez, mint a több vegyértékű elem, vagy amennyiben aprócska kampó volna a kapcsolat: a bogáncs termése. Erre a módszerre rengeteg utalás és példa található az interneten. Elméletileg az alaklélektan („Gestalt” fogalmának) egészet értelmező (holisztikus) szemléletén alapul.

1. ábra: A probléma szó elmetérképe (saját próbálkozás, vetítési anyagból)

1. ábra: A probléma szó elmetérképe (saját próbálkozás, vetítési anyagból)

2. ábra: A kreativitásfokozás elmetérképe (saját próbálkozás)

2. ábra: A kreativitásfokozás elmetérképe (saját próbálkozás)

A kreativitás fogalmára építhető elmetérkép induló lépései például négy irányban a következők lehetnének: a nyelvi, a lélektani, a tudatos folyamatok, valamint a környezeti és személyi adottságok irányában próbáljuk feltárni a lehetséges kapcsolatokat, módszereket. Az ilyen ábrázolás új ötleteket ad, és továbbfejleszthető a részletek kidolgozásával és sokféle módosítással. Nem a bölcsek köve, de követhető. Ez a pókhálót imitáló módszer alkalmazható az alkotó olvasás jegyzeteléséhez, segítheti a csoportos alkotóülések ötleteinek kiagyalását és rögzítését is, de arra használhatja az egyedül töprengő is.

Az asszociáció – De Bono „laterális” vagyis oldalirányú, vagyis nem logikus gondolkozása – a kreativitás legfontosabb eleme. Mi jut eszünkbe egy kisorsolt szóról, mely szavakkal hozhatjuk kapcsolatba? Két vagy több véletlenül összesorsolt szóból milyen gondolat, milyen mondanivaló képezhető? Hogyan hozható ez összefüggésbe a problémánkkal? És így tovább. Mindez a mélyebb elmélyedést szolgálja, talán a tudatalattinak, a régi ismereteknek felidézését is. De Bono azt is javasolja: szakítsuk meg a megszokott gondolkodást, tegyünk, olvassunk mást, mint szoktunk, mert ez a PO (provokatív operáció) gondolatserkentő.

Közel áll a véletlen szókombinációhoz az ismert dolgok új célokra való másféle kombinációja: például elképzelhető, hogy Gutenberg a szőlőprést és a pecsétnyomót házasította össze találmányához. De ez már inkább a hasonlóságok kombinációja: az analógiák felismerése. Az analógia lényege, hogy a hasonló fogalompárok egyikének ismert tulajdonságával (megoldásával) valószínűsítjük a másiknak ismeretlen tulajdonságát (megoldását). A legjobb analógiákat a természet jelenségeiben találhatjuk. A juharfa lependékéről eszünkbe juthat a szélmalom, a hajópropeller és a légcsavar. Az analógiához közel állnak a metaforaszerű verbális, „olyan, mint” hasonlatok, de vannak, akik metaforának mondják a célhoz vezető autótérképet is.

Analogikusak lehetnek jelenségek, tudományos felismerések is. A kutató számára különösen érdekesek lehetnek a más tudományágak eredményeiből átvehető transzdiszciplináris analógiák. Mivel azoknak magas szintű publikációi a nem specialistáknak nehezen érthetők, ajánljuk a más diszciplínák tudományos közlései és tömeges népszerűsítése között elhelyezkedő (mediatizált) ismertető irodalmának tanulmányozását, amilyen például a „Tudomány-egyetem” sorozat. Az Ádám György akadémikustól tanultakat részben egy ilyen kiadványból merítettem.12

Az ismeretelemek, tudományos felismerések nyelvileg mondattal kifejezett gondolatok, kijelentések. Az ilyen tényt vagy véleményt kifejező megállapítások kiválogatását, gyűjtését tanítom az alkotó szakirodalomkutatás keretében. Ugyanis az ilyen ismeretegységek hasonlíthatók össze, ütköztethetők és kombinálhatók. Egymást alátámaszthatják, cáfolhatják vagy – ami a legfontosabb – kreativitást kiváltva új gondolathoz vezethetnek.

Hasonlít erre az, amikor humoros céllal a mondatok részeit a mondanivalót megváltoztató módon keverjük. Közmondások szoktak erre jó példát adni. Lássuk csak:

Teher alatt nő a pálma.

Fegyverek közt, hallgatnak a múzsák.

Teher alatt hallgatnak a múzsák (mert kismamák).

Fegyverek közt nő a pálma (a hadiipar).

... a kreatív folyamat inkább „többlépcsős” munka, ritkábban „rábukkanó” élmény.

Bocsánat ezért a kis mosolykeltésre szánt buta példáért, csak azt kívántam kifejezni, hogy a nyelv adhat lehetőséget a szavak, a mondanivaló keverésével is újabb gondolatok felismeréséhez. Mindezt részletesebben közreadtam tananyagomban, de megemlítése nélkül féllábúan sántikálna mondanivalóm.

Polányi Mihály (1891–1976) szerint minden tudás alapja a nyelvhasználat, de tőle azt is megtanulhattuk, hogy többet tudunk, mint amennyit szavakba tudunk önteni, ki tudunk mondani. Ez a hallgatólagos tudás (tacit knowledge) bekerülhet a tudatunkba, ha elő tudjuk varázsolni.13 Részben erre törekedtünk az eddig felsoroltakkal és folytatjuk a következővel: az irányított tartalmi késztetéssel.

Irányított tartalmi késztetés (strukturált indukció)

Egyéni kreativitásfokozás

A kezdő kutató rávezetése az alkotás sokak által kitaposott ösvényére a tárgy szerinti ismeretként tanított módszerek mellett, a kutatás folyamat szerinti (forgatókönyvszerű) munkamódszerének átadásával történhet. Különösen, hogy a kreatív folyamat inkább „többlépcsős” munka, ritkábban „rábukkanó” élmény. A kreatív folyamat is felfogható azonosítások és megkülönböztetések sorozatának. Egy megkezdett úton könnyebb a szükséges új elágazásokat kreatívan megtalálni, mintha állandóan a célhoz vezető utat és irányt keresnénk.

Ilyesmit próbáltam Gondtalanabb gondolkodás című CD-ROM tananyagomban átadni – amely az internetről évek óta letölthető –, amibe beépítettem – Lénárd14 alapján – a problémamegoldó gondolkodást, melynek kreatív változata Osborne nevéhez fűződik. A tankönyvemben15 közzétett kreativitássegítő eljárásaim közül említésre érdemes az „Ismeretelemzés”, ami differenciáló analízisre épülő, integráló szintézis során keletkezett, szinergikus hatással létrejövő többletgondolatra épül. (Érthetőbb példa: Miben tér el a madárfajok szárnya, tolla, csőre?

Mi volna, ha a sas szárnyát a gólya csőrével kombinálnánk?) Ez rokon Babbie16 „Tartalomelemzésével”, azzal az eltéréssel, hogy nem a szavakra (atomokra), hanem a mondanivalóra, megállapításokra (molekulákra) végzi a vizsgálatot.

Az új ismeretanyag „kreatív” szintetizálására különböző hasonlatokkal jellemezhető módszereket ajánlottam: a magyarázó elemzés az ismert képet (jelenséget) mint a puzzle, a részletek összerakásával magyarázza meg. A felismerő elemzés a részletek összeillesztésével fejti meg a nem ismert kép tartalmát. Ilyenkor az elemeket összeillesztve ismerjük fel a jelenséget. (Alkatrészekből a szétszedett gépet.) Ha a jelenség ismert, de a magyarázat hiányos, a hiányzó elemek pótlása információkiegészítéssel történhet. Például, amikor a tervezett mozaikképhez a hiányzó kövecskéket szerezzük be. További naiv hasonlatok: a „hímeskő” tervezéséhez hasonló, ha a rendelkezésre álló építőelemek (színes kövek) alapján alakítjuk ki a képet. Végül a „kőfaragó” módján dolgozik az alkotó, amikor a megvalósítani szánt jelenséghez szükséges elemeket maga alakítja (találja) ki.

Tananyagom kiegészítésére kerestem a kutatói kreativitást elősegítő további módszereket, tréningeket. A legfontosabbakról ejtenék néhány mondatot.

Módszernek még nem mondható, bár az egyik legfontosabb tananyagunk az alkotó olvasás elsajátítása. Ez szelektív és aktív: vagyis válogatja a neki fontosat, és mindjárt véleményét is hozzáfűzi „annotáció” formájában. Először a feldolgozott forrásmunka egészét tekintjük át, csak azután megyünk a részletekbe. A kiemelt részeket kódoljuk, dokumentáljuk cédulakatalógusban, számítógépen stb. A további felhasználáshoz a szöveg tömörítése, a megállapítások kiemelése szükséges, amire tréningeket alkalmazok a doktorképzésben. Ezek az ismeretelemek kerülnek aztán összehasonlításra, kombinálásra, ami már tananyagba foglalt módszereink szerint a még forrásokra támaszkodó, de már alkotó szekunderkutatás alapját képezik. Azt gyakorolva észre se vesszük, hogy ezzel már a következő, nagyhírű szinektikát gyakoroljuk.

Szinektika a görög synecticos jelentéséből, a különböző dolgok összekapcsolt alkalmazását, kombinációját jelenti. Ilyen az, amikor a tudós eddig nem ismert hasonlóságot (analógiát) ismer fel a természet jelenségei közt. Vagy, amikor elkülönült részismeretek összefüggésére derít fényt. Ebben állítólag több az emóció és irracionalitás, mint a racionalitás. Ez a módszer az ellentétek egységén, az analogikus gondolkodáson és az ezekkel elért szinergikus gondolattöbbleten alapul. Olyan szabad ötletszárnyalást kíván, mint a társas módszerek (így csoportosan is alkalmazható), és olyan szigorúan irányított gondolkodást kíván, mint a heurisztika. Mivel magam utóbbival próbálkoztam, alig tudom e kettőt megkülönböztetni.

A heurisztika Ádám György17 akadémikus szerint bizalom a „tudattalan ésszerűség” iránt. Tudat alatt is dolgozunk problémáinkon, pihentetve azokat, amit Pólya György (1887–1985) „agyi előmunkának” nevez. Ezt a tudat alatti tehetséget kell tudatosan módszerként hasznosítanunk. Ennek értelmében a heurisztikát célra irányuló (megoldást kereső) módszeresen kiváltott gondolattársításnak tekintem. Segített találgatásnak is mondhatnánk: mint ahogy a feltalálás lehet ismert dolgok újabb kombinációja. Ez az a plauzibilis okoskodás, ami Pólya18 szerint gyakorlati dolog, ami utánzással és ismétléssel megtanulható.

A heurisztika annyira fontosnak tűnt, hogy fogalma, elnevezése eredetének utánanéztem. Mivel hazai vonatkozása van, röviden vázolom a találtakat: Pólya György egyesítette a Papposz (i. e. 4. sz.) angolul olvasható módszerét Baumgarten19 filozófia jelentéssel használt szavával, amit Pólya tanára, Beke Manó és az én gimnáziumi igazgatóm, Mikola Sándor akadémikus kisiskolások matematikaoktatását tárgyaló publikációjából ismerhetett meg.20 Ez a néhány soros szubjektív kitérésem a terminológiák keletkezésének magyarázata okán legyen megbocsátható!

De térjünk vissza a heurisztika alkalmazásához. Induljunk ki a legegyszerűbből: a szavak vagy gondolatok egyszerű kombinációja is adhat ötletet, vezethet felismerésre vagy megoldásra. Ez a lineáris folyamat továbbfejleszthető két kiterjedés irányába is a következőképpen: ha két fogalompárt (legjobb, ha két ellentétpárt) 2x2-es mátrixban kombinálunk, majd a kapott fülkéket tartalommal kitöltjük, úgy gondolataink rendezéséhez, új felismeréshez juthatunk. Ezeket a tudálékos mondatokat a legkedvesebb példám (3. ábra) egyszerűvé teszi: az általános kutatásmódszerbe a szekunder kutatások és a kreatív módszerek tartoznak.

E mátrix változata bemutatja azt is, miért követeli meg az általános kutatásmódszertan fejlesztése a mai témám művelését. A 4. ábra jobb oldali fülkéi adnak erre választ.

3. ábra: Az általános kutatásmódszertan tárgyának elhatárolása

3. ábra: Az általános kutatásmódszertan tárgyának elhatárolása

4. ábra: Az általános kutatásmódszertan tartalma az előző mátrix alapján

4. ábra: Az általános kutatásmódszertan tartalma az előző mátrix alapján

Az eredetileg marketingkutatás céljára kidolgozott heurisztikus mátrixsorozatomat kibővítettem az ismérvek számának növelésével, a többlépcsős, egymásból következő mátrixokkal és mátrixok összekombinálásából adódó struktúratervezéssel, amivel fajtaválasztékokat terveztem. De ez csupán szerény utánzata volt Zwicky svájci tudós úgynevezett „morfológiai elemzésének”, melynek sokdimenziós számítógépes megoldásait rakétatechnikai fejlesztésekhez is alkalmazták. De ezek a módszerek már a vizuális tervezés egyszerű formáiban is elősegítik az elmemunkát, ahogy azt alkalmazni Péter unokám is elsajátította már sok éve, Svájcban ösztöndíjasként.

Az elmondott elemző munkák kezdete mindig a jellemzők összeírása, mint az értékelemzésben és más hasonló döntéstámogató módszerekben.

... több hangya együtt szorgalmasabban nyüzsög.

A klasszikus gondolkodás a logikán és az „igaz–nem igaz” megkülönböztetésén alapul. Mivel ebben nem lehetünk mindig biztosak, új utat keres a fuzzy logika azzal, hogy az igaznak fokozatait különbözteti meg. Hasonló megfontolásból építettem heurisztikus technikámba a pontozási és más értékelő becslési módszereket, melyek ugyancsak a valószínű értékfokozatok becslését fejezik ki.

A lélektan a hasonlóság alapján való döntést is heurisztikának nevezi, mert valószínű, de nem biztos. (Ami tollas repül, a veréb is, sas is – de a tyúk mégsem). Azt is, ha okkal valószínűsíthetek valamit (vihar tombolt, ezért betört az ablak – ez jól megmagyarázza, néha mégiscsak betörő volt).

Lao-ce kétezerötszáz éves tanítása szerint az ellentétek elemzése igen fontos, hasonló elvre épültek mátrix heurisztikumaink. De közel rokon a Ji csing háromezer éves kínai jósrendszer, ami a kettes számrendszer kódjaihoz hasonlóan két jel kombinációjából felépített fogalmakat sorsol ki gondolatserkentés céljára. Ennél sokkal jobb elmetréning a sakk és más hasonlók, és a kombinatív gondolkodást csiszolják a bonyolult kirakós játékok és fejtörők is.

Folytathatnám napestig, de talán ennyi példa is mond már valamit az egyénileg használható kreativitásfokozó eljárásokról.

Csoportos (társas) kreativitásfokozás

A 19. század végén ismerték fel a társas facilitáció jelenségét: két versenyző biciklista nagyobb sebességet érhet el, több hangya együtt szorgalmasabban nyüzsög. A csoportdinamika az emberi alkotóképességet is növelheti. Binnig21 a kreativitást kollektív jelenségnek tekinti, az ötlet (a nagy lépés) általában egy személynek jut eszébe, de az alkalmazás kifejlesztése (sok kis lépésben) már inkább több személy munkája.

Már a legegyszerűbb társas (közös) gondolkodás: a kötetlen beszélgetés is hasznos. Arisztotelész is sétálva oktatott. A beszélgetéssel kiváltott ötletes véletlen bölcsességeket az angol „serendipity”-nek mondja, a serendippói (ceyloni) királyfiak meséjére utalva. De doktorandusaink is tudják, milyen sokat ér a társaikkal való gondolatcsere, amit tudatosan is szervezni kell.

A csoportos munka és közös publikálás jelentősége a kutatómunka bonyolultságával nő. Munkamegosztással egymást kiegészítő szakmák képviselői dolgozhatnak együtt, de értékes, ha azonos szakmához tartozók (öregek és fiatalok) működnek közre a téma megoldásán. Ilyenkor nyílik alkalom a gondolatcserére, a közös töprengésre, a versengés ösztönző hatására. A teamekben a kreativitásfokozás minden módszere alkalmazható, a fontos az, hogy hasznosítsák is a csoportos munka kreativitásfokozó hatását, azt a tekintélyelvűség ne nyomja el.

A közismert, ötletbörzének, ötletszüretnek is mondott brain storming – és több hasonló csoportdinamikán alapuló társas gondolatserkentés – módszere pontosan előírt. Talán legfontosabb elvük az Osborn által megkövetelt „felfüggesztett ítélet”, ami azt szolgálja, hogy az idő előtti kritika ne ölje meg az ötlettermelést. A gondolkodás minden korlátozása káros, ha megoldást keresünk – és ez érvényes az egyéni töprengő munkára is. Mulatságos, hogy éppen az interneten találtam azt, hogy a tévé által terjesztett „passzív népszerű fogyasztói kultúra” élvezete is előítéleteket sugall, és a gondolatokat visszafojthatja.

A közös gondolkodás módszereihez hasonlóan az együtt dolgozók megbeszélései is eredményesebbé tehetők, ha az asztal körül ülő 4-5 személy a problémához csak egy-egy mondatot mondhat, a megszólalás körbemegy, mint kártyázásnál, és passzolni is lehet. Ez az általam kezdeményezett „körvita” csökkenti annak veszélyét, hogy a bőbeszédűek, erősebb hangúak vagy rangosabbak akaratlanul megakadályozzák az elhangzottak alapján indukált jó ötlet megszületését.

Igen sok hasonló módszert írtam le röviden tananyagomban, és számtalan új található az interneten, ezek közül megemlíteném még az előrejelzésre szolgáló Delphi módszert és De Bono módszereit. Az előrejelzésre való – a delphoi jósdára utaló nevű – módszer a szakértők anonim egyéni véleményét a többi szakértővel véleményezteti több menetben, amíg elfogadható konszenzus nem jön létre. De Bono az asszociatív gondolkodás hat „kalapját” (típusát) javasolja az együtt ülésező csoportoknak: úgy, hogy egyszerre együtt ugyanazzal a „kalappal” köszönjenek. A fehér kalap a tények, adatok számbavételét jelenti. A vörös az intuitív ötleteket és érzelmeket fejezi ki, a fekete az óvatosság és kritika szkeptikus eszköze, a sárga logikus és pozitív, a várható eredményt mérlegeli. A zöld kreatívan az alternatívákat, az újat, a változást veti fel, míg a kék azt nézi, hogyan működött a többi, vagyis a gondolkodásváltozatokat ítéli meg „meta-kognitív” alapon.

Hát ilyen egy világhírű módszer, amit persze a kutató egymagában is alkalmazhat, nemcsak csoportban. Jellemző az, hogy minden áttekintést szolgáló csoportosítás bizonytalan, hiszen a kategóriák átnyúlnak egymásba: az egyéni a csoportosba, a nyelvi az agyélettaniba és így tovább. De most már nézzük meg, mi található a kalapok alatt!

Az agyélettannal magyarázható módszerhalmaz (a gondolkodás fiziológiája , anatómiája, mechanizmusa )

Az emberi agy a legtitokzatosabb és legeredményesebb szerv, amit a természet valaha is létrehozott. Descartes „gondolkozom, tehát vagyok” elvének kibővítésével mondhatnánk – amilyen az agyam, olyan vagyok!

De milyen is ez az agy? Az agykutatás óriásit fejlődött az utolsó évtizedekben, és büszkék lehetünk, hogy ehhez hazánkfiai, Szentágothai János, Vizi E. Szilveszter, Hámori József akadémikusok nagyban hozzájárultak. Vizi E. Szilveszter kutatásai szerint az agysejtek közt nemcsak szinaptikus a kapcsolat, de a sejtközi áramlás is továbbít információt. Nem mint a telefon egy vonalon, de mint a rádióból sokfelé terjednek a jelek az agyban. Hámori Józseftől pedig azt tanulhattuk, hogy az agy kapacitásának csak egy igen kis részét hasznosítjuk. Mindebből érezhetjük, hogy az elme teljesítményeinek növelésére bőven ad lehetőséget agyunk.

Kötelességünk volna azt kihasználni. Ehhez keresünk gondolkodástechnikai módszereket, amelyek alkalmazhatók anélkül, hogy működési mechanizmusukat megalapozó agyi folyamatok legkorszerűbb magyarázatát pontosan ismernénk. Ezért agyunk anatómiájáról és élettani működéséről – ami állandóan újabb ismeretekkel bővül – csak annyit idézek fel, amit a téma kutatói a kreatív gondolkodással – többnyire hipotéziseikben – kapcsolatba hoztak.

Rendkívül leegyszerűsítve a kérdést – nehogy mint laikus szakmai bakit kövessek el –, az agy népszerűsített hármas, kettes és négyes felosztását, és azok gondolkodással, sőt kreativitással való kapcsolatát fogom csak felvázolni. A háromrétegű agy magyarázata MacLean22 nevéhez fűződik. Legbelül az ősi hüllőkori idegközpont helyezkedik el. Azt borítja a limbikus érzelmi és részben emlékező (emlős) agyréteg, amit aztán beburkol a szürke kérges gondolkodó agy. A limbikus részek az evés, ivás, hőérzékelés, szex és hormonháztartás irányítói, szervei az agyalapi mirigy, a mandulamag stb. A neocortex szerkezetéről és működéséről többet olvashatunk. Azt, hogy egyes elmefunkciók helyhez kötöttek (ingerléssel vizsgálható ez és műtétileg kezelhető). A nyelvvel kapcsolatban a Broca terület a beszéd, a Wernicke a megértés szerve, de ez még differenciáltabb: van egy magyar nyelvet kódoló rész is. A lélektani leírás viszont a rétegek együttműködését mutatja be: a halántéki kéreg észlel látással – a frontális látómező irányítja a szemet a mozgás irányába, a hippokampusz egybeveti a tapasztalattal, a mandulamag (amigdala) érzelmileg kiegészíti. Vagyis az észleltek feldolgozása, megerősítése, értelmezése folyamatos több rétegen át.

Amikor az emberi gondolkodást kívánjuk eredményesebbé tenni, felesleges az agy biológiai mechanizmusával foglalkoznunk, az elme kreatív működését kell tanulmányoznunk, a mögöttes magyarázat csak annyiban érdekes, ha útmutatást ad a gondolkodási technikához. Ilyesmit írtam tankönyvemben23, tájékoztatva arról, amit a gondolkodással foglalkozó újabb művekben találhatunk.

Az agykutató Clark24 a „párhuzamosan feldolgozó” PDP-modellre vezeti vissza a hirtelen belátásokat, kreatív ugrásokat. Az asszociáció is valószínűleg a találgató konnekcionista hálózat eredménye. Vagyis vannak az agyban lokalizált funkciók, például a beszédközpont a bal oldalon, de az információk inkább diffúz állapotban helyezkednek el. Ezért sem vesznek el fejsérülések esetén. Tetszett nekem az a hasonlat, hogy az agyműködés a hologramhoz hasonló: a lemez minden pontja minden részletet tartalmaz, de csak durva képet adhat, míg mind együtt ad lézersugárral tiszta képet. Lehet, hogy ez a metafora tudományosan nem igazolható, de tanulságos: a kutató se fiókokba, PC-fájlokba rendezze ismeretanyagát, hanem lássa meg a kutatott valóság azok által együttesen kirajzolt képét.

Calvin25 leírja, hogy az agykéregben másolódva terjedő információkból a többséget elérők képezik a tudatot, az előtérbe kerülők uralkodnak. A tudatalattiban más mintázatok élhetnek, ezek a tudatossal kombinálódhatnak, és mindezek változása igen gyors. Máshol arról olvashattunk, hogy a sejt ingerület nélkül elpusztul, tréningre szorul. De tanul is: minél többet hallunk egy szót, annál gyorsabban megértjük, ha motyogják is. Az agyban a prefrontális civilizációs kéreg a gyakorlással nő. Ez kihat a képességekre: a taxisofőr térbeli ismerete egyre jobb, a hegedűs bal keze egyre ügyesebben mozog.

Gyakorlati célunk: a szellemi alkotó, a kutató kreativitásának növelése szempontjából a továbbiakban megemlékezünk azokról a lehetőségekről, amelyek a jobb és bal agyfél eltéréséből, az agykéreg és a limbikus belső agyréteg együttműködéséből, az agyhullámokkal magyarázott tudatállapotokból adódhatnak. A két agyfélteke, a bal és a jobb eltérésének elméletét Roger Sperry dolgozta ki. De már Hippokratész is

(i. e. 450) szellemi kettőséget tételezett fel az agyban. Goethe pedig kimondta: „Két lélek lakik keblemben.” Végül ez vezetett a racionális és emocionális intelligencia megkülönböztetéséhez is. Nézzük csak, mi a „munkamegosztás” a két félteke közt.

1. táblázat

1. táblázat

Ez a feladatmegosztás azonban nagyon relatív: a két félteke együtt működik. Sőt talán a mi szempontunkból ez a lényeges: a kreativitást együtt szolgálják, egymásnak üzengetve, sőt egymást talán helyettesítve is. Tanulságos így is ez a megosztás, de mint majdnem minden vizsgált jelenségünk, nem olyan abszolút érvényű, mint a fizika törvényei. Ennek ellenére értékes útmutatást adhat gondolkodástechnikánk fejlesztéséhez. A kézírás a bal oldali, a már bemutatott sokirányú elmetérképezés (Mind Mapping) a jobb oldali agyféltekét használja. Annál termelékenyebb, minél színesebb és képszerűbb az ábrázolásunk már a jegyzetelés során. A gráfok, hálózatok más kapcsolatokat tárnak fel. A vizualitás a kreatív fantáziára valószínűleg másként hat, mint a nyelvi jelentés. Más a vizuális és verbális gondolkodás. Használjunk képeket, színes összekötő nyilakat.

Feltételezhetjük, hogy a tudatalattiból hoz fel gondolatokat a látott jelenség, mint a Rorschach-teszt. De innen már csak egy lépés a kávézaccmintázatokból való jóslás áltudománya. Az ősi kínai Ji csing véletlen szimbólumaiból való jósművészete pedig mezsgyehatáros egyik oldalon a heurisztika gondolatébresztő mátrixaival, másikon a vetőkártyával.

A négyes agyfelosztásból következő elmemodell Ned Herrmann „The Creative Brain”26 könyve óta ismert, amire egy személyiséget vizsgáló tesztrendszert és azt terjesztő tanácsadó munkát alakított ki, amit részletesebben megismerhettem Magyar Kázmér professzor révén. Ez lehet a mintája a kreativitásfejlesztés gyakorlatias (és üzletszerű) megvalósításának. Ned Herrmann a HBDI (Herrmann Agy Dominancia Mérőeszköz) módszerét McLean cerebrális és limbikus agyrétegeinek, és Sperry bal és jobb oldali agyfél eltérésének összekombinálásából adódó négynegyedes agymodellre építette.

2. táblázat: Az agyműködés a negyedek közt így oszlana meg

2. táblázat: Az agyműködés a negyedek közt így oszlana meg

Az intellektus és tudatiság inkább a bal, az intuíció és tudatalattiak pedig inkább a jobb agyfélhez rendelhetők. A dominancia úgy értelmezhető, hogy a személyben egyik vagy másik képesség az uralkodó. Ezek mértékének kérdőíves „feltérképezésével” a személyiség jellemezhető, neki tanácsokat adhatnak.

Az az elmefolyamat, ami a tudatalattiból kívánja a gondolatot a tudatosba felhozni, érzékeny a környezet serkentő vagy gátló hatásaira. Feltehetően más a kreativitás térben, időben, eltérő szellemi, hangulati atmoszférában. Ennek igénye személyenként más lehet: Schiller almájának illata nem hat mindenkire. Az viszont ismert, hogy a kórházak falát olyan színűre festik, ami a gyógyulásnak kedvez. A kreativitás környezetigénye igencsak paradox: az egyiknek néha feltétele a nyugalom, az elvonultság, máskor vagy másnak pedig az ingergazdag, mozgalmas társaság.

A tudat alatti – és talán feletti – kihozásának tradicionális módja, a meditáció is tudatosan választja meg környezetét. Jellemző (főleg a keleti) meditációkra a rituális formák betartása, a hely és testhelyzet megválasztásával, a szellemi összpontosító gyakorlatokkal és a légzés tudatos szabályozásával. Módszeres meditációt leginkább keleti kultúrákban találunk, mégpedig a transzcendens élményekre való törekvés eszközeként. A kreativitás fokozó hatására nem találtam utalást, valószínűleg azért, mert az agy „kiüresítését” kívánják inkább elérni. A zen buddhizmus, a kínai tao és az indiai jóga nyugaton is divatba jött. Az „agykontroll” és a tévesen transzcendentális meditációnak mondott TM pedig kifejezetten az euro-amerikai közönség számára adaptált keleti meditációelemeket alkalmaz.

De térjünk vissza a természettudományos megközelítéshez: a meditáció hatása a prefrontális kéreg aktivitásával is kimutatható volt, sőt azt jobb oldalról bal felé tolja el, és az immunrendszert erősíti. Bár tudatosan végzik ezeket, és hatásuk agyélettanilag kimutatható, de mivel eredményük nyelvben kevésbé kifejezhető, inkább ebbe a módszercsoportba sorolhatók. Közel állnak ezekhez az autogéntréning relaxációja és a nyugati kultuszaink mantraszerűen ismételt elmélyedő imádságai, de kreativitásfokozásra való alkalmazásuk nem valószínű. A tudatos odafigyelés is meditáció, bár a zenehallgatás, horgászás, kocogás közben pihenve jönnek új gondolatok, már a séta „ritmusa” is elmélkedésbe ringat.

Mindez összefügg az EEG-vel mérhető agyhullámokkal, melynek magyarázata idővel változott. Az ébredéskori lassú alfa hullámok elérhetők meditációs technikákkal is, és közismerten a világos gondolkodással is összefüggésbe hozták ezeket. Az utóbbi évtizedben azonban az időnként megjelenő, igen gyors gamma hullámokat hozzák kapcsolatba a felismeréssel, ráeszméléssel. Ezek összefügghetnek a (gyors szemmozgással járó) REM alvásszakaszokkal: amikor az agy éber a bénultan alvó testben. Az ébrenlét alatti és feletti tudatállapotok megkülönböztetése az autogéntréning és ideggyógyászat számára érdekesek, és elfogadhatjuk azt a megállapításukat, hogy a tudományos alkotómunkát a teljesen éber (vollwach) állapot jellemzi.

A tudni akarás nagyon fontos és ... csak emberi motiváció.

De az alvás is lehet alkotást segítő. Közismert az ébredéskori gondolatok problémamegoldó értéke, amikor már „aludtunk rá egyet”. Legyen a kezünk ügyében egy naplófüzet, amiben ezeket a gondolatokat még fekve feljegyezzük. Ilyenkor a tudatalattiból importálunk a tudatosba gondolatokat. Az agy „üresjáratban” is dolgozik: a tudatalattink állandóan foglalkozik a problémáinkkal, ez alatt a lappangás (incubatio) alatt érleli be a megoldást. A tudatalattit azonban motiválni kell a probléma iránti állandó fokozott érdeklődéssel. A vele való folytonos tudat alatti foglalkozás az igazi kutatói magatartás.

A tudni akarás nagyon fontos és (Ádám György akadémikus szerint) csak emberi motiváció. Így aztán a kutatói érdeklődés „kíváncsiságként” való említése lekicsinylőnek is tűnhet – hiszen kíváncsi a tacskóm is volt. Az 1927-ben Nobel-díjas Bergson által leírt intuíció sem tudati folyamat, Babits Mihály a költők ihletéhez hasonlította. De az intuíció és racionális gondolkodás kapcsolatát a 2002-ben Nobel-díjas Kahnemann már fiziológiailag mutatta ki a pupilla szűkülését mérve.

A biopszichológiai szemléletet a marketingbe bevezető, idegenből hazajáró Kasimir M. Magyar professzor véleménye szerint az érzelemnek is nagy jelentősége van a gondolkodásban. Az agy emocionális működése is fontos, az eltúlzott racionalitás káros gátló tényező. Az érzelmi intelligenciát kifejező EQ az IQ-hoz hasonló fontosságú. A kedvvel végzett munkára, a hangulat fontosságára hívja fel Magyar Kázmér a figyelmünket, ami nyilván minden kreatív tevékenység serkentője is. A saját kommunikációs módszerével kiegészített Ned Herrmann személyiségtesztet alkalmazza csúcsmenedzser-szemináriumain, és annak dokumentációját általa ismerhettem meg.27

Most, hogy a történet végére értünk, látom, hogy az agyélettani és nyelvi megközelítés szétválasztása igencsak formai volt, hiszen ezek keverten együtt jelentkeznek, mint például a kiválóság kimutatására irányuló „neurolingvisztikus programozásban” – ami a kiválóság felismerését szolgálja – és hasonlókban. De ezeket – és sok mást – nem tudtam feldolgozni és még kevésbé ebben az áttekintésben megemlíteni, s bár újabbakkal kiegészítettem, ennél kutatás-módszertani könyvem28 is többet ismertet. E témakörben laikusként úgy látom, hogy a kreativitás fokozásában az élettan és lélektan karöltve segíthet nekünk, de emellett a kutatói érdek és érdeklődés morális megalapozása legalább olyan fontos. A gondolkodó ember számára pedig az újdonság varázsa az igazi hajtóerő. A felhozott példák legfeljebb betekintést nyújthattak a kreativitásfokozás témakörébe, de azért már megvilágították annak következő lehetőségét:

A szellemi alkotás alapgondolata – csírája, szikrája – lehet tudatosan kiváltott vagy tudat alatt keletkező. Módszeresen azonban inkább csak tudatos formáit segíthetjük elő. Tudatosan viszont főleg a nyelvileg kifejezhető eljárások alkalmazhatók, éspedig a szavakkal, gondolatokkal indukált (kiváltott) formákban. A tudatalattinak nem kisebb a szerepe az alkotásban, ennek magyarázata inkább agyélettani és módszeresen kevésbé irányítható.

Amit elmondhattam 2005-ben és most, 5 év múltán írásban kiegészíthettem, csak annyi, mint egy étlap, ami étvágyat gerjeszthet, de jóllakottsághoz nem vezet. A következőkre kívántam felhívni nagybecsű figyelmüket:

A tudásalapú társadalmakban a népek boldogulásának meghatározója kutatási-fejlesztési teljesítményük lesz. Ez kétszeresen érvényes a magyarra, gondolatképzésnek kedvező nyelve, szürkeállománybeli gazdagsága és természeti erőforrásokban való szegénysége folytán. Mondanivalóm lényege négy pontba foglalva így hangzik:

1. A kreativitás az alkotó személyiség – és a hivatásszerű kutatómunka – nélkülözhetetlen, sőt legfontosabb eleme.

2. A kreativitás nemcsak nagy „ugrásokban” (találmányokban, felfedezésekben) nyilvánul meg, hanem kis lépések sorozatában is.

3. A kreativitásfokozás egyszerűbb formái megtanulhatók és taníthatók, főleg az információkat továbbfejlesztő, „indukált” formái.

4. A kreativitással különösen a kutatóképzésben kell foglalkozni, és ez létkérdés egy más erőforrások híján „agyára hagyott” nép – mint a miénk – esetében.

Felhasznált irodalom

Jegyzetek

  • 1. „Akadémia, a nemzet tanácsadója. Tanulmánykötet Glatz Ferenc 70. születésnapjára” főszerkesztőjének felhívására a „Személyiségek a magyar agráriumban” sorozatban már megjelent és a Debreceni Egyetem Agrárcentrumában 2005. május 4-én „Kutatói kreativitás” címen elhangzott digitalizált képes-hangos távelőadás átdolgozott, felújított, bővített változata. Erősen lerövidítve a jubileumi kötetben „A szellemi alkotómunka elosegítése kreativitással” címen szerepel.
  • 2. J. P. Guilford: Creativity. American Psychologist, 5., 1950, 444–454. o., idézi Pertorini R.: A kreativitás kórlélektana. In: Kreativitás és deviáció. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
  • 3. Gerd Binnig: Aus dem Nichts. Über die Kreativität von Natur und Mensch. Piper, München–Zürich, 1989.
  • 4. Gary Small–Gigi Vorgan: iBrain. Kreuz, Stuttgart, 2009. (Eredeti: Harper Collins Publishers, New York, 2008.)
  • 5. Kopp Mária–Skrabski Árpád: Az életminőség dimenziói, a magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Selye János Egyetem, Komárom, 2007.
  • 6. M. E. P. Seligman: Authentic happiness. Free Press, New York, 2002., idézi Kopp–Skrabski, i. m., lásd 5. jegyzet.
  • 7. Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete. Flow a mindennapokban. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2009.
  • 8. Szentgyörgyi Zs.: „Mint a kis hercegben csak ülnek és barátkoznak”. Beszélgetés Roska Tamás akadémikussal. Magyar Tudomány, CVIII. kötet, 2000, 307–317 o.
  • 9. Csíkszentmihályi Mihály: Creativity, Flow and the Psychology of Discovery and Invention. Harper Collins Publishers, New York, 1996.
  • 10. Ádám György: A rejtőzködő elme. Tudományegyetem, Vince Kiadó, 2004.
  • 11. Benjamin Lee Whorf: Language, Though and Reality. MIT Press, Cambridge, 1956.
  • 12. Ádám, i. m.
  • 13. Polányi Mihály: Személyes tudás I–II. Atlantisz Kiadó, Budapest, 1994.
  • 14. Lénárd Ferenc: Problémamegoldó gondolkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.
  • 15. Tomcsányi Pál: Általános kutatásmódszertan. Szent István Egyetem–OMMI, Gödöllő–Budapest, 2000.
  • 16. Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest, 1996.
  • 17. Ádám, i. m.
  • 18. Pólya György: A gondolkodás iskolája. Tipotex Kiadó, Budapest, 1994. (Eredeti: Zürich, 1956)
  • 19. Alexander Gottlieb Baumgarten: Aesthetica. Georg Olms Verlag, Hildesheim–Zürich–New York, 1986. (Eredeti: 1750. Frankfurt a. d. Oder. Fakszimile utánnyomás latinul.)
  • 20. Mikola Sándor: Die heuristische Methode in Unterricht der Mathematik der unteren Stufe. In: Abhandlungen über die Reform des mathematischen Unterrichts in Ungarn. Szerk.: E. Beke, S. Mikola, Teubner, Leipzig–Berlin, 1911, 57–73 o. , idézi Frank Tibor: George Pólya and the heuristic tradition. Polanyiana, Vol. 6, Nr. 2., 1997.
  • 21. Binnig, i. m.
  • 22. Paul D. MacLean: The Triune Brain. 1952., idézi Magyar, lásd 27. jegyzet.
  • 23. Tomcsányi, i. m.
  • 24. Andy Clark: A megismerés építőkövei. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. (Eredeti: Cambridge, USA, 1989)
  • 25. William H. Calvin: A gondolkodó agy. Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1997.
  • 26. Ned Herrmann: The Creative Brain. Brain Books, 1988., idézi Magyar, lásd 27. jegyzet.
  • 27. Kasimir M. Magyar: Dein Gehirn der schlummernde Riese. Szemináriumi előadások, H.D.I. alkalmazással, Brunnen, 2005.
  • 28. Tomcsányi, i. m.
Ádám György: Az emberi elme színe és fonákja. Okker Kiadó, 2002.
Edward De Bono: Tanítsd meg önmagad gondolkodni. HVG Kiadó, Budapest, 2007 (és több internet-közlemény).
Dezső Zsigmondné: A szellemi munka technikája. OMIKK (Orsz. Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ), Budapest, 1987.
Forgács József (J. P. Forgas): A társas érintkezés pszichológiája. Budapest, Gondolat–Kairosz, 1996, (Eredeti kiadás: 1985).
Frank Tibor: George Pólya and the heuristic tradition. Polanyiana, Vol. 6, Nr. 2., 1997, 22–37. o.
Kornis Gyula: Tudomány és társadalom. A tudomány szociológiája I–III. Franklin Társulat, Budapest, 1944.
Lénárd Ferenc: A gondolkodás hétköznapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
Magyari Beck István: Alkotáselméleti (kreatológiai) tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
Harr Nyström: Kreativitás és innováció. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983.
Pertorini R.: A kreativitás kórlélektana. In: Kreativitás és deviáció. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 79–88. o. Szimpóziumi előadás Szentendrén 1978. április 7-én.
Pólya György: Comment chercher la salution d’un probleme mathematiques? L’enseignement mathematique. 30e année, Nos 4–5–6., 1931.
Tomcsányi Pál: Kutatói kreativitás. In: Személyiségek a magyar agráriumban I. Debreceni Egyetem, Debrecen, 2005, 129–148. o.
Tomcsányi Péter–Baltay K.: A heurisztika szerepe a stratégiai tervezésben. Marketing és Menedzsment. 1998/5., 37–40. o.